Likviditási ráta

A likviditási ráta a likviditás legelterjedtebb mérőszáma, gyakorlatilag minden típusú vállalkozásra ki szokták számítani. A mutatóban a társaság forgótőkéjében szereplő két összetevő, a forgóeszközök és a folyó források egymáshoz viszonyított aránya jelenik meg. A számlálóban a forgóeszközök záróállománya, a nevezőben a rövid lejáratú kötelezettségek (folyó források) záróállománya szerepel.

A likviditási ráta értelmezésével is nagyon körültekintően kell eljárnunk. Amennyiben a mutató értéke 1 alatt van, az gyakorlatilag a társaság fizetésképtelenségének közvetlen veszélyét jelzi, hiszen a rövid távon várhatóan pénzeszközzé váló eszközök nem fedezik a rövid távon lejáró kötelezettségeket. A mutató 1 fölötti értéke elfogadható – az általános vélekedés szerint normális üzletmenet esetén az 1,5 körüli érték tekinthető megfelelőnek –, azonban a túl magas likviditási ráta sem jó, mert ez a jövedelmezőség romlását vonhatja maga után.

Általában igaz, hogy ha egy vállalkozás az indokoltnál nagyobb mennyiségű forgóeszközzel rendelkezik, akkor ez csökkenti az eszközök átlagos hozamát, hiszen a rövid lejáratú eszközök hozama általában alatta marad a befektetett eszközök hozamának. Éppen ezért magas likviditási rátánál érdemes a ROA-mutatót is összevetni a hasonló vállalkozásokéval. A társaság hitelezői (főleg rövid távú hitelezői) természetesen minél magasabb likviditási rátát szeretnének látni. A magas likviditási ráta azonban önmagában nem biztosítja, hogy a vállalat valóban teljesíteni

Kamatfedezettségi mutató

Ez a mutató ugyan szigorú értelemben véve nem tőkeáttételi mutató, közvetetten azonban méri a társaság eladósodottságát, hiszen értéke szintén a finanszírozási kockázat mérésére alkalmas. Különösen a finanszírozó pénzintézetek alkalmaznak különböző, ehhez hasonló fedezeti mutatókat, amelyeknek lényege, hogy azt igyekeznek mérni, milyen mértékben képes a társaság eleget tenni hiteltartozásaiból eredő kötelezettségeinek.

Ebben arra keressük a választ, hogy a társaság adózás és kamatfizetés előtti nyeresége és az időszakban elszámolt amortizáció (ami az adózás előtti működési pénzáramlásnak egy durva, de nagyságrendileg helytálló becslése) milyen mértékben nyújt fedezetet a társaság kamatkötelezettségeinek teljesítésére. Tehát a mutató számlálójában az időszaki adózás és kamatfizetés előtti eredmény és az időszakban elszámolt amortizáció szerepel, míg a nevezőbe az időszaki kamatráfordításokat állítjuk be.

Minél magasabb a kamatfedezettségi mutató értéke, annál nagyobb biztonsággal tud a társaság eleget tenni kamatfizetési kötelezettségeinek. A mutató több időszakon keresztüli tartósan magas értéke azt is jelzi, hogy a társaságnak nagy biztonsággal lehet hitelezni. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb a társaság tevékenységének üzleti kockázata, állandó kamatráfordítási szint mellett annál nagyobb lesz a kamatfedezet tényleges vagy várható ingadozása, ennek megfelelően az ilyen társaságok hitelezése kockázatosabb. A fedezettségi mutatók értelmezésénél nagyon figyelni kell annak tisztázására, hogy mi a mutató pontos tartalma. Különösen hitelbírálatoknál figyelhető meg gyakran, hogy az

Átlagos beszedési idő

Az mutatja meg, hogy az értékesítési tevékenység során keletkezett követeléseket (vevőállományt) mennyi idő alatt teszi pénzzé a vállalat. Egyszerűbben fogalmazva a mutató azt méri, hogy a vizsgált időszakban a vevők átlagosan hány nap alatt fizették ki számláikat. A mutató számlálójába a társaság átlagos vevőállományát állítjuk be, amelynek kiszámításánál az előző mutató átlagos készletállományánál leírtakra kell tekintettel lenni. A nevezőben pedig az átlagos napi árbevétel szerepel, amelyet a nettó árbevétel és az időszakban ténylegesen eltelt naptári napok számának hányadosa ad meg:

A mutató értelmezésénél ismételten kerülni kell a nagyon leegyszerűsített következtetéseket. Ha a mutató értéke a szektor átlagát jelentősen meghaladja, az arra enged következtetni, hogy a vállalat túlzottan engedékeny hitelezési politikát folytat vevőivel szemben, ennek finanszírozási terheit pedig a vállalatnak kell állnia.

A mutató magas értékének – a hazai gyakorlatban egyáltalán nem ismeretlen – másik oka pedig az, hogy a vevők fizetési hajlandósága nagyon rossz, emiatt a társaságnak nehezen behajtható követelései halmozódnak föl. A mutató átlagosnál alacsonyabb értékének értelmezésével azonban már óvatosabban kell bánnunk. Az alacsony érték egyfelől jelentheti a követelések behajtásának hatékonyságát, ami egy olyan gyenge fizetési morállal rendelkező országban, mint Magyarország, nagy előny lehet, azonban a nagyon alacsony érték éles piaci versenyhelyzetben piacvesztést okozhat. A hazai gyakorlatban

Goodwill

A goodwill (cégérték) az immateriális javakhoz tartozó egyik mérlegtétel. Számviteli definíciója szerint egy megvásárolt vállalatért, társaságért, illetve annak viszonylag elkülönült egységéért fizetett többletérték, amely abból adódik, hogy a vevő többet fizet, mint amennyit a megvásárolt vállalat könyv szerinti vagyona ér. A többlet kifizetésének az lehet az oka, hogy a vevő méltányolja a megvásárolt vállalat üzleti hírnevét, kialakított üzleti kapcsolatainak kézzel meg nem fogható, de pénzben kifejezhető értékét. A goodwillként szerepeltetett összeget kétféleképpen lehet kiszámítani:

goodwill = vételár – (átvett eszközök könyv szerint értéke – átvett kötelezettségek könyv szerinti értéke); goodwill = vételár – a megvásárolt cég könyv szerinti saját tőke értéke.

A mérlegérték az ily módon kiszámított összeg és az éves értékcsökkenés különbsége. A goodwillként figyelembe vett összeget 5-15 év alatt lehet „nullára” írni, ami azt jelenti, hogy évenként előre meghatározott összeggel csökkentik a goodwill mérleg szerinti értékét, ezáltal bizonyos (a vállalkozó által meghatározott) idő múlva a goodwill mérlegértéke nullára csökken (amortizálódik), ami után a mérlegben már nem szerepeltethető. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

NAX

A Napi Áramszolgáltató Index a magyarországi piacon az első ágazati részvényindex. Indexkosarában a privatizált áramszolgáltató vállalatok részvényei szerepelnek, amelyek a tőzsdén kívüli forgalomban forognak. Az index bázisértéke 1.000 pont, amelyet a hivatalos privatizációs árak jelképeznek. Az indexet 1996. november 1. óta számítja a Napi Gazdaság napilap, de az áramszolgáltató cégek fokozatos tőzsdei kivezetésével lassan jelentőségét veszti.

CESI

A CESI-t (Central European Stock Inde) 1995. június 30-i bázisidőponttal (nyitónappal), 1.000 pontos indulóértékkel, de csak 1996. február 1-től számítják a BÉT munkatársai. A helyi valutákban számított részvényárakat dollárra konvertálják, és dollárban számítják ki az index értékének változását. Az indexben kezdetben csak a prágai és a varsói, 1996. október 31-től ezeken túl a ljubljanai és a pozsonyi tőzsdék részvényei is helyet kaptak. Az egyes piacok illetve vállalatok tőkeereje alapján súlyozzák az egyes részvények árfolyamindexeit. Egy társaság súlya a 12%-ot, egy ország súlya az 50%-ot nem haladhatja meg. 1997. szeptemberében összesen 72 cég papírjából állították össze a kosarat. A legnagyobb arányban a Prágai Értéktőzsde, majd a varsói és a budapesti piac képviseltette ekkor magát.

Nyílt kikiáltásos kereskedés

A nyílt kikiáltásos kereskedés, amikor az alkuszok hangos szóval bekiáltják ajánlataikat. Ha egy ajánlatot egy másik bróker hangos szóval elfogad, az üzlet megköttetett. Az üzlet létrejöttét a tőzsde regisztrálja.

Sok vita folyik a mai napig arról, hogy melyik típusú kereskedelem előnyösebb a piac számára; míg a nyílt kikiáltás mellett szól a pszichológiai motiváció és a sok-sok évtizede működő tőzsdék “megszokottsága”, addig a képernyős kereskedelem nagyobb transzparenciát és kifinomultabb kereskedési stratégiák könnyebb végrehajthatóságát biztosítja. Mindenesetre megállapítható, hogy a tendencia itt is az elektronizálás irányában mutat. Az tény, hogy a legrégebbi és legnagyobb tőzsdék (pl. a NYSE) nyílt kikiáltásban működnek, de ennek oka egyrészt a hagyomány, másrészt az, hogy ezek teljes elektronizálása óriási összegeket és időt emészt fel, mindenesetre a komputerizálódási folyamat mindenütt megindult. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

Tőzsdetípusok

A tőzsdék hagyományos csoportosítása alapvetően két szempont alapján történik. A kereskedés tárgyát tekintve megkülönböztetünk:

értéktőzsdéket, amelyeken belföldi és esetleg külföldi kibocsátású értékpapírokkal, kamat és devizaalapú termékekkel valamint arra szóló opciós és határidős ügyletekkel kereskednek (a BÉT-re bevezetett eszközöket az Értékpapírtörvény tőzsdeterméknek nevezi) árutőzsdéket, ahol homogén mezőgazdasági és ipari nyersanyagok (azaz szabványosítható tömegcikkek) valamint gyakran nemesfémek és devizák kereskedelme folyik.

Az ügyletek teljesítése szerint is csoportosíthatunk. Ekkor megkülönböztetünk:

azonnali tőzsdéket (Magyarországon 3 illetve 2 – napon belül sor kerül a teljesítésre), határidős tőzsdéket (tőzsdei ügyletben meghatározott későbbi időpontban kerül sor a teljesítésre). Ezeken a tőzsdéken határidős és opciós üzleteket kötnek, a nemzetközi gyakorlat szerint a legrövidebb lejárat egy hónap, a legtávolabbi általában két év.

Míg az azonnali tőzsdéken kizárólag értékpapírok vagy értékpapírnak tekinthető termékek adásvétele folyik, a határidős tőzsdéken kereskedett származékos termékek lehetnek értékpapír, kamat-, index-, deviza- illetve nyersanyagalapúak. Az ügyletek megkötésének és teljesítésének időpontját és módját, azaz a termékszabványokat a tőzsde határozza meg, ezek összességét kontraktus specifikációnak nevezzük. (Ez természetesen az azonnali kereskedelemben is így van, ott azonban a teljesülés időpontja homogén, kevesebb szabványt kell definiálni; így szabványosítottnak általában a származékos termékeket értjük.) Az ügyletek teljesülését biztosító garanciarendszerek is automatikusan ugyanerre a csoportosításra vezetnek.

Greenshoe opció

A részvény kibocsátást követő elszámolás után – de néha már azelőtt is feltételesen – megindul a kereskedés. Ekkor a kibocsátásban résztvevő befektetési bankok feladata a másodlagos piaci stabilizáció. Ezt általában tartalék részvények lehívási joga, az ún. greenshoe opció biztosítja. Ezt a részvénymennyiséget az allokáció során a befektetőknek értékesítik a befektetési bankok, majd általában hatvan napjuk van az opció lehívására. Ha a másodlagos piacon nagyon magas az árfolyam, akkor lehívják az opciót, vagyis növekszik a rendelkezésre álló részvények száma, ellenkező esetben a fedezetlenül leallokált részvényeket a másodlagos piacon vásárolják meg, és nem hívják le a társaságtól (eladó részvényestől) az opciót. A greenshoe opción túlmenően is szoktak tartalékrészvényeket elkülöníteni, ha rendkívül nagy az érdeklődés, de ennek lehívása gyakorlatilag az allokációval egyidejűleg megtörténik. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

Roadshow

A befektetők részére tartott prezentációk sora a “roadshow”, vagyis a vándorcirkusz, amikor a menedzsment a tanácsadókkal, befektetési bankárokkal felkerekedik, és nekivág a nagyvilágnak, hogy árulja részvényeit. Ekkorra – hála a pre-marketingnek – a befektetők jó része már be van melegítve, és van egy elképzelése a társaságról, a prezentációk pedig lehetőséget adnak a menedzsment személyes megismerésére illetve kérdések megválaszoltatására. A roadshow egyrészt személyes találkozók (one-on-one) másrészt csoportos prezentációk formájában valósul meg. A személyes prezentációkra általában a nagyobb befektetéssel kecsegtető, felkészült és a menedzsmentet hosszan vallató befektetőkkel kerül sor, míg a csoportos prezentáció sok, egyenként az ügylet szempontjából és a befektetési bankok megítélése szerint kevésbé meghatározó befektető részvételével, komoly ceremóniával zajlanak. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

4 / 6« Első...23456