Befektetési alapok

Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.

A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).

A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi

Átváltoztatható kötvény

Az átváltoztatható kötvények tulajdonosuknak azt a lehetőséget adják meg, hogy előre meghatározott időben kötvényüket a kibocsátó társaság hasonló névértékű részvényére váltsák. Ilyen formában elsősorban a nagy kockázatot rejtő, újonnan induló vállalkozások szoktak forrást bevonni, ugyanis saját tőke bevonására kicsi a realitás, inkább a kisebb kockázatú kölcsöntőkét tudják megszerezni. A kötvénytulajdonosoknak megvan azonban a lehetősége, hogy a később eltelt időszak során, látva, hogy bevált-e az induló vállalkozás, annak tulajdonosaivá váljanak.

Kisvállalat effektus

Banz (1981) nevéhez fűződik a kisvállalat-hatás terültén elvégzett kutatás, amely az 1936-1975 periódust fogja át. A NYSE-en 50 alacsony kapitalizációjú részvény havi hozamait hasonlította össze az 50 legnagyobb vállalat részvényeivel. A kockázatot is figyelembe vevő hozam (risk adjusted return) a kisvállalatok esetén túlszárnyalta a nagyvállalatokat, körülbelül havi 1%-ponttal.

P/E mutató

Az árfolyam/nyereség (P/E) mutató matematikailag a részvény árfolyama és a részvénytársaság egy részvényére jutó adózott nyeresége (tehát nem az osztalék) hányadosaként adódik. Jelentése leegyszerűsítve az, hány év alatt termeli meg az adott cég az árának megfelelő nyereséget a jelenlegi jövedelmezőségi viszonyok állandósága mellett.

Ha a P/E mutató értéke 20, akkor ez a fentiek szerint azt jelenti, hogy a cég 20 év alatt ér el annyi nyereséget, amelynek összege éppen a jelenlegi részvény árat adja. A P/E mutató önmagában nem rendelkezik információtartalommal, csak más papírok hasonló mutatójával összehasonlítva. A magasabb P/E mutató ugyanis pozitívabb megítélést takar, amelyik társaságnak magasabb a P/E mutatója, azt elvileg magasabbra értékeli a piac, míg az alacsonyabb P/E mutatóval rendelkező cég relatíve alulértékeltnek számít.

A társaságok összehasonlítása azonban nem lehet általános, legtöbbször csak az adott iparágban, hasonló feltételek mellett működő cégek P/E mutatóinak összevetése nyújthat számunkra segítséget. Így pl. a MOL és az OTP összehasonlítása kevés információval szolgál, azonban a MOL-nak a lengyel PKN Orlen vagy az osztrák OMV cégekhez viszonyított P/E mutatója már beszédes szám lehet. Természetesen a P/E mutató sem mindenható, önmagában ad kellő alapot befektetési döntéseink meghozatalához. A cél nem egyszerűen az, hogy találjunk egy olyan papírt, amely

BUX

A budapesti Értéktőzsde 1991 óta számítja és publikálja a BUX indexet (Budapesti Értéktőzsde Részvényindexe). Az index bázisa 1991. január 2-án 1000 pont volt. Az index 1995. január 1-én nyerte el végleges formáját, s vált a BÉT hivatalos részvényindexévé. 1997. április 1- jétől vezették be az öt másodpercenkénti indexszámítást. A kosár összetételére, annak módosítására az indexkézikönyv alapján a tőzsdetanács által kinevezett indexbizottság tesz javaslatot.

Az index felépítését legegyszerűbben egy olyan kosárként lehet elképzelni, amelybe az indexben szereplő részvények meghatározott mennyiségét elhelyezték. Ez a kosár egy több ezer milliárdos vagyont jelent, amelynek értéke akkor változik, ha változik a kosárban lévő értékpapírok ára. Természetesen a nagyobb bevezetett mennyiséggel és értékkel rendelkező cégek árváltozása jobban hat az egész kosár értékének változására, így az index változását is elsősorban a vezető részvények határozzák meg (MOL, OTP, stb.).

A kosár felülvizsgálatára évente kétszer kerül sor (március és szeptember). A BÉT igyekszik korlátozni az egyes részvénysorozatok kosárbéli súlyát. Korábban 15%-ban maximálták egy papír súlyát a kosárban, az 1999. októberi felülvizsgálattól kezdve azonban a közkézhányaddal korrigált kapitalizációkból kiindulva határozza meg a BÉT az egyes részvények kosárbéli arányát egy olyan további korrekcióval, amely megakadályozza, hogy egy papír túlságosan nagy súlyt képviseljen a kosárban. Az

Kiszorítási eljárás

Amennyiben a részvénytársaság főtulajdonosa a vételi ajánlat eredményeként a szavazatok több mint 90 %-át megszerzi, ún. kiszorítási eljárásra kerülhet sor. Kiszorítási eljárást kezdeményezhet az ajánlattevő, amennyiben egyedüli tulajdonosa kíván lenni a társaságnak, melynek keretében vételi joggal élhet a vételi ajánlat során meg nem szerzett részvények tekintetében.

Amennyiben a kisrészvényesek nem adják át határidőre részvényeiket, úgy a társaság érvénytelenné nyilvánítja azokat új részvények kibocsátása mellett, és a kisrészvényesek számára elkülöníti a részvények ellenértékét, melyet azután – kamatok nélkül – át lehet venni a társaságnál. Ilyenkor a BÉT szabályai értelmében a részvények automatikusan kivezetésre kerülnek a tőzsdéről, a részvények átadására megadott határidő lejártát követően.

A vételi ajánlatot követően megmaradt kisrészvényeseknek is joguk van ahhoz – amennyiben a továbbiakban ilyen mértékű dominancia mellett már nem kívánnak társtulajdonosok lenni –, hogy részvényeiket eladják a főtulajdonosnak, akinek ilyenkor vételi kötelezettsége áll fenn. Mindkét esetre a vételi ajánlat eredményéről szóló bejelentést követő 30 napon belül van mód, és mindkét esetben az ügylet ára nem lehet kevesebb, mint a vételi ajánlatban szereplő ár, illetve az egy részvényre jutó saját tőke közül a magasabb.

Day-trade

A day-trade napon belüli üzletelést jelent, amikor ugyanazon részvényből vásárolunk bizonyos mennyiséget, majd ugyanazt a mennyiséget eladjuk az adott tőzsdenapon belül. Az ügylet egyaránt indulhat a vételi vagy az eladási ügylettel, a day-trade pedig ennek megfelelően az ellentétes oldali üzlettel (pozíció zárása) valósul meg. Ezzel az üzletelési formával kimondottan spekulációs célú, az adott részvények napi árfolyamelmozdulásait kihasználó ügyleteket lehet kötni.

A day-trade-et végző befektető nap végi értékpapír oldali egyenlege 0, pénzoldalon pedig a vételi és eladási ügylet adott esetben eltérő áraiból fakadó árkülönbözet elszámolása történik meg, ami a befektető számára nyereségként vagy befizetési kötelezettségként jelentkezik. A day-trade optimális spekulációs eszköz, mivel a befektetési szolgáltatónál elhelyezett tőkénk többszörösének megfelelő értékű részvénycsomagra adhatunk megbízást (a befektetési szolgáltatótól függ, hogy a nála levő fedezet – mely készpénz, vagy meghatározott beszámítási értéken figyelembe vett értékpapír is lehet – hányszoros értékére enged day-trade megbízást adni).

A day-trade ügylet további előnye, hogy az utána felszámított megbízási díj is kevesebb, mint egy normál részvényügylet esetén – az természetesen ismét befektetési szolgáltatótól függ, hogy mekkora kedvezményt adnak a normál részvényügyletre eső megbízási díjhoz képest. Előfordul, hogy a befektetési szolgáltató – elsősorban az adott részvény megfelelő mértékű forgalmát megkövetelő – korlátokat állít fel

Mind ajánlat

A MIND ajánlatot akkor alkalmazhatjuk, ha számunkra csak az elfogadható, ha a megbízás a teljes mennyiségre vonatkozóan teljesül. Ilyen eset lehet pl., ha egy nagyobb csomag részvényt kívánunk értékesíteni, és nem szeretnénk, ha csak egy kis töredékét sikerülne eladni – inkább a teljes csomag maradjon nálunk.

Stop ajánlat

A stop ajánlat, feltételes ajánlat, ami csak bizonyos feltételek teljesülése esetén valamikor a jövőben eredményezhet ügyletet. A feltételt az adott részvény árának meghatározott mértékű elmozdulása jelenti. Ezt a megbízási típust vételi szándék esetén akkor érdemes használni, ha az adott piaci viszonyok (aktuális árszint) környékén nem akarjuk a kiszemelt részvényünket megvásárolni, azonban hiszünk abban, hogy egy jelentősebb áremelkedés bekövetkezése esetén a részvény árfolyama további szárnyalásnak indul, amelynek áldásos hatásaiból nem szeretnénk kimaradni. Ugyanez a típus használható egy stop eladási ajánlat formájában, ha részvénnyel rendelkezünk, melyet a jelenlegi árszinten nem kívánunk értékesíteni, de félünk attól, hogy egy jelentősebb árcsökkenés a részvény árának további zuhanásával jár együtt, melytől meg kívánjuk magunkat óvni. E megbízási típus alkalmazása megkímél bennünket attól a kényelmetlenségtől, hogy magunk kövessük folyamatosan nyomon a részvény árának alakulását, és amikor az általunk jelentősnek ítélt ármozgás bekövetkezik, akkor lépjünk egy megbízás megadásával. Az ún. aktiválási ár megadásával mi magunk határozhatjuk meg, hogy mit tekintünk olyan jelentős árváltozásnak, melynél életbe lép a vásárlási vagy eladási szándékunk. Amennyiben a részvény ára eléri az általunk megadott szintet (az aktiválási árat), a rendszerbe automatikusan bekerül a tényleges vételi vagy eladási megbízásunk, amely lehet limitáras vagy piaci is (ennek megfelelően kell Stop Limit vagy Stop

Piaci ajánlat

Piaci ajánlat esetén nem kell árat megadni. A részvénypiacon ez a megbízási típus az ellenoldalon a rendszerben éppen bent levő limit ajánlatok közül a legjobb árszinten elhelyezkedők párosításával biztosítja a megbízásunk teljesítését. Ezt a megbízási típust akkor érdemes alkalmaznunk, ha fontos számunkra az, hogy az adott pillanatban vehessük meg vagy adhassuk el – lehetőségekhez mérten – a teljes részvénymennyiséget. Ugyanakkor a rendszer nem engedi, hogy több árszinten keresztül teljesüljön az általunk beadott mennyiség, ezzel védve meg minket attól, hogy számunkra már elfogadhatatlanul kedvezőtlen árszinte(ke)n is történjen részteljesítés. Amennyiben tehát a legjobb árszinten nincs akkora mennyiség, amennyit venni vagy eladni szándékozunk, úgy megbízásunkban szereplő mennyiségből nem teljesíthető részre vonatkozóan később újabb megbízást kell megadni, ha továbbra is ragaszkodunk az eredeti teljes mennyiség teljesüléséhez, mivel az nem marad bent a rendszerben.