2010. november 5. Kereskedelempolitika: az államnak a belföldi és külföldi áru és szolgáltatás – forgalommal kapcsolatos magatartása, valamint az ezt megvalósító eszköz és intézményrendszer.
Csoportosítását az alapján végezzük, hogy az állami beavatkozás milyen mértékű.
A gazdaságtörténetben alapvetően kétféle magatartás figyelhető meg. Az egyik irányzat a protekcionizmus, a másik a szabad kereskedelem.
Szabad kereskedelem
Ezen irányzat legjelentősebb képviselői Adam Smith és David Ricardo, akik a piacok szabadságát hirdették, kihasználva a benne rejlő előnyöket. Szerintük a természetes rendbe történő bármilyen beavatkozás mérsékli a gazdaság növekedését, torzulást idéz elő a termelés specializációjában.
Protekcionizmus
Az állam azon tevékenysége, melynek célja az ország világpiaci pozíciójának javítása akár a belföldi termelők védelmével, akár az export ösztönzésével.
A külkereskedelmi politikában a két irányzat tiszta formája szinte sohasem érvényesül, a kettő mindig egymás mellett él. Arányukat az ország gazdasági szerkezete, fejlettsége, külgazdasági függésének mértéke határozza meg.
A kereskedelempolitika eszközei (protekcionizmus esetében) A vámok
Olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság- és kereskedelempolitikai eszköz, mely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áruk árában, védi a belső piacot, vagyis piacot teremt a hazai termelők számára.
A vámok jellemző vonása
adó jellegű: forgalmi, fogyasztó típusú, az árakhoz kapcsolódva
2010. november 5. A világgazdaság kialakulásának objektív gazdasági alapja a nemzetközi munkamegosztás. Fejlődésének természeti és társadalmi feltételei vannak.
Természeti feltételek: a természeti kincsek, a domborzati, éghajlati viszonyok, talajviszonyok. Társadalmi feltételek: egyes országok termelőerőinek fejlettségi foka, a gazdaság szerkezete stb.
A sajátos természeti adottságok befolyásolják egyes országok gazdasági életét, nemzetgazdaságuk, külkereskedelmük szerkezetét. Szerepük elsősorban a mezőgazdaságban és a kitermelő iparban jelentős, de befolyásolják egyéb iparágak fejlődését is. Mindezek ellenére a természeti adottságok jelentősége egyes országok termelése és kereskedelme szempontjából csak viszonylagos, nem választható el a társadalmi-gazdasági feltételektől, melyek keretében a társadalmi termelés folyamata végbemegy.
A társadalmi-gazdasági feltételek között különösen jelentős szerepet foglal el a termelőerők, a tudomány és a technika fejlettségi foka. Ettől függ ugyanis, hogy milyen mértékű lehet a természeti tényezők feltárása, kiaknázása, felhasználása. Emellett a természeti adottságok nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepét a technika és a tudomány fejlettsége viszonylagosan csökkenti. Ezen csökkenés egyrészt egyenlőtlen és ellentmondásos, másrészt a természeti kincsek nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepe újraértékelődik. (az elmaradott, függő országok esetében marad jelentős.)
A gépi nagyipar kialakulása óta a nemzetközi munkamegosztás társadalmi-gazdasági feltételei mind nagyobb jelentőséggel bírnak.
A termelőerők fejlődésén nyugvó nemzetközi munkamegosztás alapján realizálódnak a világgazdaságban azok a sokoldalú kapcsolatok, melyek
2010. február 10. A szubvenció egy költségvetési forrásból származó, vissza nem térítendő direkt vagy indirekt állami támogatás, melyet abból a célból folyósítanak különböző gazdasági egységeknek, hogy azok költségeik csökkenése vagy bevételeik növekedése révén képesek legyenek meghatározott gazdaságpolitikai célokat megvalósítani.
A szubvenciónak a költségvetéshez való viszonya alapján két fajtáját különböztetjük meg: a közvetlen és a közvetett szubvenciót. A közvetlen szubvenció a költségvetés kiadási oldalát érinti, tehát a támogatott gazdasági egységet az állam pénzeszközökkel támogatja, esetleg kiadásainak egy részét átvállalja. A közvetett szubvenció a költségvetés bevételi oldalára hat, mégpedig leggyakrabban elmaradt adóbevétel formájában, melynek befizetését az állam a szubvencionálandó társaság számára elengedi.
Az állam a legkülönbözőbb gazdaságpolitikai célokból szubvencionálhat gazdasági egységeket. A közgazdászok egy része gyakran tiltakozik a szubvenciók alkalmazása ellen, mivel azok eltorzítják a piaci viszonyokat, ezzel kikapcsolják a piac ösztönző szerepét, és a fejlődést részben szubjektív döntéseknek, részben pedig csoportérdekeknek szolgáltatják ki. Ennek ellenére széles körben alkalmazzák azokat, mert egyes régiók vagy termelési csoportok fejlődése csak így valósítható meg.
A termelési szubvenció
A termelési szubvenciót fordított vámnak is szoktuk nevezni, ugyanis céljai megegyeznek az importváméval, amennyiben mindkettő a hazai piac tökéletlenségeit kívánja kompenzálni. A lényeges különbség a termelési szubvenció és a vám között az, hogy amíg a vám, mint
2010. február 9. Protekcionizmusnak nevezzük a kereskedelempolitika azon cél- és eszközrendszerét, amellyel az állam biztosítani és javítani kívánja az ország világpiaci versenyképességét, előnyben részesítve a hazai termelőket a külföldiekkel szemben.
Mi az oka annak, hogy a kormányok évszázadok óta kisebb-nagyobb intenzitással törekednek arra, hogy valamilyen eszközzel korlátozzák a külkereskedelmet?
Az ok mindig más, attól függően, milyen érdekcsoport törekvései érvényesülnek. Az alábbiakban röviden összefoglalunk néhány olyan indokot, amelyre gyakran hivatkoztak (hivatkoznak) a protekcionista eszközök bevezetésekor.
Nagyon gyakran tartják szükségesnek a fejlődésben lemaradt országok vagy iparágak felzárkóztatása érdekében a hazai termelők védelmét. Ettől várják a világpiaci versenyben elfoglalt pozíció megerősödését. Az esetek nagy részében ilyenkor átmeneti intézkedésről beszélnek, de bizony az átmenet soha nem bizonyul rövidnek.
A differenciált fejlődés következtében, az „életgörbéjük” hanyatló szakaszában lévő termékeket gyártó, a versenyben alulmaradó ágazatok szintén igényelhetik az átmeneti vagy akár tartós védelmet. Meg is kapják, amennyiben ez a kormányzat gazdaságpolitikai céljaival összhangban van.
Összefüggés mutatható ki a gazdasági fejlődés ciklikus jellege és az állami beavatkozás mindenkori formája, intenzitása között is. A recesszió éveiben erősödik annak igénye, hogy az állam különböző protekcionista eszközökkel lépjen fel a nemzeti érdekek védelmében.
Az sem ritka, hogy politikai, nemzetbiztonsági,
2010. január 30. Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.
A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).
A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi
2010. január 30. Más néven: felár, felpénz, prémium. Az értékpapír névértéke és ezt a meghaladó piaci értéke közötti különbség a névérték százalékában kifejezve. Ellentéte a diszázsió.
2010. január 30. A devizapiac központi kategóriája az árfolyam. Az árfolyam egy adott valutának egy külföldi pénzben kifejezett ára. A valutáknak számtalan “ára” létezik, melyek egymástól lényegesen különbözhetnek. Eltekintve itt most a hivatalosan meghatározott ártól, a hivatalos árfolyamtól, a valutáknak a devizapiaci ügyletek jellegétől függően a piacon is többféle áráról beszélhetünk.
A devizák adás-vétele történhet prompt, vagy azonnali fizetéssel. Ebben az esetben az ügyletkötés és annak teljesítése között maximum két munkanap telik el. Prompt vagy készpénz árfolyam az az ár, amelyet ilyen ügyletek esetén kell fizetni egy külföldi valutáért. Amennyiben az ügylet teljesítésére (mindkét fél részéről) csak a kötést követő 3. munkanapon vagy később kerül sor, határidős vagy termin üzletről beszélünk. (Rendszerint 1, 3, 6 hónapos vagy maximum egy éves határidőben állapodnak meg.) Fontos, hogy a határidős árfolyamot az üzletkötéskor rögzítik, miközben a devizáknak az adott áron történő kicserélésére csak a “határidő” napján kerül sor. Adott napon egy valutának a szokásos határidőknek megfelelően többféle termin árfolyama létezik; hiszen az egy, három, hat hónapos termin ügyleteket eltérő áron kötik.
A határidős ügyletek megkötésére akkor kerül sor, ha a felek úgy érzik, hogy ily módon a devizák jövőben várható és számukra kedvezőtlen árváltozását kivédhetik. Aki egy valuta árfolyam
2010. január 30. A piaci hatékonyság 3 fajtáját különböztetjük meg:
A piaci hatékonyság gyenge (weak) formája azt mondja ki, hogy az árfolyamok minden múltbeli és a múltból levonható információt tükröznek. A technikai elemzők (vagy chartisták) grafikon-elemzéssel foglalkoznak, a múltbeli adatokban ismétlődő szabályszerűségeket, a grafikonokban felismerhető mintázatokat keresnek, ezáltal kívánnak profitra szert tenni. A legalább gyengén hatékony piacon ők nem tudnak tartós többlethozamot elérni, hiszen olyan sokan vannak a technikai elemzők a piacon, hogy éppen az ő jelenlétük biztosítja, hogy a felismert alakzatokból ne lehessen profitálni. Amint tömegesen ismernek fel egy alakzatot, az nyomban el is tűnik.
A piaci hatékonyság közepes (semistrong) formája esetén az árfolyamok a múltbeli információkon kívül valamennyi, mindenki számára elérhető információt tartalmazzák. A fundamentális elemzők a vállalatokról napvilágra kerülő hírek alapján tájékozódnak, valamint a vállalatok fundamentumait (mérleg, eredmény-kimutatás) elemzik, így próbálják haszonra szert tenni. A legalább közepesen hatékony piacon a fundamentalisták nem tudnak tartós előnyre szert tenni, mert a hírek a megjelenésük pillanatában beépülnek az árakba, az eredménykimutatás és mérleg pedig a többi szereplő előtt is nyitva áll.
Az erősen (strong) hatékony piacon már a bennfentes információk is tükröződnek az árakban. Ebben az esetben már a bennfentesek sem tudnak tartósan piaci szint fölötti eredményt
2010. január 29. Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]
1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.
Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.
1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban
2010. január 29. A fizikai formában is létező papírok kora az informatika fejlődésével lassan lejár. A dematerializáció azt jelenti, hogy az értékpapírok nyomtatott verzióban már nem jelennek meg, hanem csak a számítógépes nyilvántartásban. Ez leegyszerűsíti a nyilvántartásokat és gyakorlatilag megszűntetik az értékpapírok tárolásából fakadó költségeket. A Tőkepiaci törvény a nyilvános forgalomba hozatalt már csak dematerializált értékpapírok számára engedélyezi, a korábban már fizikai formában kibocsátott értékpapírokat pedig a kibocsátónak legkésőbb 2004. december 31-ig át kellet alakítani dematerializált értékpapírrá.
(Forrás:bet.hu)
|
|
Legfrissebb hozzászólások