Globalizáció

A nemzetköziesedést és a globalizációs folyamatot a következő főbb tényezők ösztönözték a XX. század utolsó harmadában:

1. Az 1960-as évek óta kibontakozó új tudományos és technikai átalakulás jellegét és következményeit illetően minden korábbi technikai átalakulásnál nagyobb mértékben globális jellegű, átfogó és univerzáló hatású. A technikai átalakulás a nemzetközi versenyben jelentős előnyökhöz juttatott egyes országokat és vállalatokat a katonai és a polgári termelésben, s minden korábbinál jobb lehetőséget nyitott számukra a globális expanzióhoz. A technikai fejlődés hatására számottevően megnövekedett és lényegesen olcsóbbá vált az áruk, a tőke, a tudás, a technika és az információk nemzetközi mobilitása. A sugárhajtású repülőgépek, a konténerszállító hajók, a szuper tartályhajók, a szállítás, a közlekedés és a távközlés technikai fejlődése, s különösen a műholdakon sugárzott TV-adások összezsugorították a Földet. Az új kommunikációs technika a tranzakciókhoz szükséges idő és költségek csökkentésével, az információáramlás gyorsaságának és megbízhatóságának növelésével radikális változásokat tett lehetővé a pénz- és tőkepiacok működésében és a nemzetközi menedzsmentben.

2. A hidegháború a vezető ipari országok politikai hatalmi elitjét közelebb hozta egymáshoz, elsősorban a közös ellenféllel szembeni stratégiai érdekek alapján. Sajátos tömbfegyelem alakult ki, amelyik korlátozta a hatalmi versengést a tömbök keretei között. Emellett a fejlett ipari országokban, az államközi viszonyok

A világgazdaság kialakulása

A világgazdaság a nemzetgazdaságok szerves, önálló mozgástörvényekkel rendelkező egysége. Kialakulása időrendileg nem az önálló nemzetállamok kialakulása utánra tehető, hanem velük párhuzamos. A belső és külső integrálódási folyamat egymást erősítve hozta létre a modern világgazdaságot, mely nem azonosítható sem a résztvevő nemzetgazdaságok összességével, sem pedig a köztük kialakult külgazdasági kapcsolatokkal. A világgazdaság eddigi fejlődéstörténetét 5 szakaszra bonthatjuk.

A merkantilizmus és a korai gyarmatosítás kora (XV. század végétől – XVI. század végéig)

A korszak világgazdasági folyamatait vitathatatlanul a kereskedelmi tőke uralja. A nemzetközi kereskedelem áruszerkezeti és regionális változása elősegítette a belgazdasági fejlődést is. A távolsági kereskedelem luxuscikkeit és fűszertermékeit felváltotta a manufaktúrákban előállított tömegáru. A mediterrán térségét, mint fő kereskedelmi útvonalat az atlanti térség váltotta fel. A „nemzetközi munkaerőmozgás” az élénk rabszolgakereskedelemben ölt testet. A merkantilista gazdaságpolitikák a nemesfém felhalmozását központi kérdéssé emelték. A gyarmatok nemesfémkészletének kifosztása az árnövekedésen keresztül – lendületet adott az ipari fejlődésnek.

A gyarmati típusú nemzetközi munkamegosztás kora (XVII. századtól – 1870-es évekig)

Az országok egymás közötti gazdasági kapcsolatát egyre inkább a szervezett külkereskedelmi és pénzforgalmi folyamatok dominanciája jellemzi. A gyarmatbirodalmakon belül kialakult „hagyományos” munkamegosztás – a gyarmatok természeti kincsei és mezőgazdasági nyersanyagai ellentételezik az anyaország ipari készáru-exportját – már nemcsak a

Kereskedelempolitikai eszközök

Kereskedelempolitika: az államnak a belföldi és külföldi áru és szolgáltatás – forgalommal kapcsolatos magatartása, valamint az ezt megvalósító eszköz és intézményrendszer.

Csoportosítását az alapján végezzük, hogy az állami beavatkozás milyen mértékű.

A gazdaságtörténetben alapvetően kétféle magatartás figyelhető meg. Az egyik irányzat a protekcionizmus, a másik a szabad kereskedelem.

Szabad kereskedelem

Ezen irányzat legjelentősebb képviselői Adam Smith és David Ricardo, akik a piacok szabadságát hirdették, kihasználva a benne rejlő előnyöket. Szerintük a természetes rendbe történő bármilyen beavatkozás mérsékli a gazdaság növekedését, torzulást idéz elő a termelés specializációjában.

Protekcionizmus

Az állam azon tevékenysége, melynek célja az ország világpiaci pozíciójának javítása akár a belföldi termelők védelmével, akár az export ösztönzésével.

A külkereskedelmi politikában a két irányzat tiszta formája szinte sohasem érvényesül, a kettő mindig egymás mellett él. Arányukat az ország gazdasági szerkezete, fejlettsége, külgazdasági függésének mértéke határozza meg.

A kereskedelempolitika eszközei (protekcionizmus esetében) A vámok

Olyan közadó formájában alkalmazott gazdaság- és kereskedelempolitikai eszköz, mely árképző tényezőként érvényesül a vámhatáron áthaladó áruk árában, védi a belső piacot, vagyis piacot teremt a hazai termelők számára.

A vámok jellemző vonása

adó jellegű: forgalmi, fogyasztó típusú, az árakhoz kapcsolódva

Nemzetközi munkamegosztás

A világgazdaság kialakulásának objektív gazdasági alapja a nemzetközi munkamegosztás. Fejlődésének természeti és társadalmi feltételei vannak.

Természeti feltételek: a természeti kincsek, a domborzati, éghajlati viszonyok, talajviszonyok. Társadalmi feltételek: egyes országok termelőerőinek fejlettségi foka, a gazdaság szerkezete stb.

A sajátos természeti adottságok befolyásolják egyes országok gazdasági életét, nemzetgazdaságuk, külkereskedelmük szerkezetét. Szerepük elsősorban a mezőgazdaságban és a kitermelő iparban jelentős, de befolyásolják egyéb iparágak fejlődését is. Mindezek ellenére a természeti adottságok jelentősége egyes országok termelése és kereskedelme szempontjából csak viszonylagos, nem választható el a társadalmi-gazdasági feltételektől, melyek keretében a társadalmi termelés folyamata végbemegy.

A társadalmi-gazdasági feltételek között különösen jelentős szerepet foglal el a termelőerők, a tudomány és a technika fejlettségi foka. Ettől függ ugyanis, hogy milyen mértékű lehet a természeti tényezők feltárása, kiaknázása, felhasználása. Emellett a természeti adottságok nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepét a technika és a tudomány fejlettsége viszonylagosan csökkenti. Ezen csökkenés egyrészt egyenlőtlen és ellentmondásos, másrészt a természeti kincsek nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepe újraértékelődik. (az elmaradott, függő országok esetében marad jelentős.)

A gépi nagyipar kialakulása óta a nemzetközi munkamegosztás társadalmi-gazdasági feltételei mind nagyobb jelentőséggel bírnak.

A termelőerők fejlődésén nyugvó nemzetközi munkamegosztás alapján realizálódnak a világgazdaságban azok a sokoldalú kapcsolatok, melyek

Kft

A kft. (korlátolt felelősségű társaság) jogi státusza

A kft jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, mely:

előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével (jegyzett tőkével) alakul, társasági szerződés útján jön létre. a kft tipikus tőkeegyesítő társaság, ahol a viszonylag magas kezdőtőkén és kevésbé a tagok személyes közreműködésén van a hangsúly, a kft teljes felelősséggel – egész vagyonával – tartozik tartozásaiért a hitelezők felé, a társaság vagyona által nem fedezett tartozásokért –a törvényben meghatározott kivétellel – a kft tagjait nem terheli felelősség, a társasági szerződés 2007. évtől a módosított cégtörvény értelmében már az ott megadott szerződésminta kitöltésével is elkészíthető. Ez esetben a társasági szerződés tartalmát kizárólag a kitöltött szerződésmintában foglalt rendelkezések alkothatják. a kft tagjai kizárólag a társasági szerződésben rögzített törzsbetéteik, szolgáltatására és az esetleg megállapított, egyéb vagyoni hozzájárulás (pótbefizetés, mellékszolgáltatás) teljesítésére kötelesek. a Kft elnevezést a cégnévben fel kell tüntetni. A cégnévnek a vezérszót, valamint a választott cégforma megnevezését (Kft) kell tartalmaznia. A cégnévben nem kötelező feltüntetni a kft tevékenységét. tilos a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni. A kft alapítása

A gazdasági társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől számított 30 napon belül kell bejelenteni a székhely szerint illetékes megyei cégbíróságnak. Ha a kft létrejöttéhez a tevékenységéből eredően engedély

Befektetési alapok

Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.

A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).

A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi

Befektetések hozama, kockázata

Minden befektetés lényege valamilyen mértékű tőke lekötése abból a célból, hogy meghatározott időtartam alatt profitot eredményezzen. A modern pénzügyi megközelítés szerint a befektetés, valamilyen jelenbeli pénz elcserélését jelenti valamilyen jövőbeli pénzre. A befektetés eredményét, a profitot a kezdeti tőkéhez viszonyítva %-os formában kifejezve, realizált hozamnak nevezzük.

A befektetés hozama: árfolyamnyereség + egyéb kifizetés r= (P1-Po)+DIV1, ahol

r: befektetés hozama P1: a tárgyidőszaki árfolyam (záróárfolyam) Po: a befektetéskori árfolyam (nyitóárfolyam) DIV1: osztalékhozam, mint egyéb kifizetés

Az árfolyamnyereség a tőkepiacon forgó befektetési formák árfolyamváltozásából eredő profit, míg egyéb kifizetés lehet kamat vagy osztalék. Minden befektető valamilyen jövőbeni hozam reményében kíván befektetni, tehát az elérendő hozammal szemben elvárásai vannak. Az így elérni kívánt hozamot elvárt hozamnak nevezzük. A jövőben esedékes mértékét biztosan nem ismerjük. Éppen ezért, ez egy valószínűségi változó, amit a befektetés tervezésekor figyelembe kell vennünk.

Ha az elvárt hozam a jövőben esedékes, és nagyságát nem ismerjük pontosan, akkor a körülötte lévő bizonytalanság kockázat. A kockázat különböző mértékű lehet attól függően, hogy a várható hozam és a tényleges hozam hogyan tér el egymástól akkor, amikor realizálni szeretnénk befektetésünkön a profitot. A hozamok eloszlását két változóval jellemezhetjük (feltételezve, hogy normális valószínűség eloszlást követnek) a szórásukkal és a

EMU

Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]

1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.

Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.

1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban

JEREMIE PROGRAM – (Joint European Resources for Micro to Medium enterprises)

A mikrohitelprogram célja az, hogy a kereskedelmi banki módszerekkel eddig nem finanszírozott, de hitelképes mikrovállalkozások forrásait bővítse. Az e célra befektethető zömmel uniós forrás összesen 35 milliárd forint lehet a 2007-2013-as időszakban. A magyar vállalkozások 80%-a hitel nélkül gazdálkodik, a fejlett országokban ez az arány 15-20%-os. A mikrohitelezés a nemzetközi felmérések szerint 10 százalékkal csökkenthetné a csődbe jutott vállalkozások számát. A program azokat a mikrovállalkozásokat támogatja, amelyek beruházásaikhoz, tevékenységük bővítéséhez szükséges forgóeszközök és szolgáltatások finanszírozáshoz szeretnének kis összegű hitelekhez jutni. A mikrohitelprogram refinanszírozási keretet nyújt a mikrofinanszírozó szervezetek és az akkreditált hitelintézetek számára, amely lehetővé teszi a hitelportfolió kiépítését, majd a refinanszírozott hitelkeret kihelyezését.

A program második elemeként garanciaeszközök alkalmazása növeli majd a kis- és középvállalkozások hitelhez jutási esélyeit. Az erre a célra befektethető forrás a tervek szerint összesen 80 milliárd forint lehet. A Jeremie először portfóliógaranciát kíván nyújtani a pályázati úton kiválasztott hitelintézeteknek. Ezzel előmozdítja a vállalkozások hitellel való ellátását úgy, hogy közben csökken a bankok kockázatvállalása. Ezáltal növekszik a hitelezési hajlandóság. Így a garanciára szánt összeg értékének többszöröse mozgatható meg hitel formájában.

A program harmadik eleme kockázati tőkealapok létrehozása és működtetése magán és állami befektetők részvételével. Az e célra befektethető, jellemzően uniós

Tőzsdeérettség

Minden társaságot más és más indokok vezéreltek akkor, amikor a zárt társasági működés helyett a nyilvánossá válásról, majd a tőzsdei bevezetésről döntöttek. Részben ez a változatosság járul hozzá a tőzsdék sokszínűségéhez.

Döntési szempontok:

A finanszírozási lehetőségek kiszélesedése, tőkebevonási lehetőség A tőzsdei befektetők jó része előnyben részesíti a tőzsdei értékpapírokat. Az értékpapírok bármikor megvásárolhatók, vagy értékesíthetők. A kibocsátók szélesebb körből tudnak forrásokat bevonni. Amennyiben a tőzsdei szereplés sikeres, a társaság könnyebben juthat friss tőkéhez kötvények, átváltható kötvények vagy újabb részvények kibocsátásával. Rugalmasság a pénzügyi tervezésben A tőzsdetagság megkönnyíti az átmenetileg szükségessé váló tőkebevonást. A bankok is szívesebben kölcsönöznek, kedvezőbb fizetési és kamatkondíciókat érhetnek el. Lehetőség van rá, hogy saját részvény vásárlásával átmenetileg csökkentsék a társaság kinnlevő, azaz „valós” saját tőkéjét. A részvények likviditásának megteremtése Egy nyilvános társaság értékpapírjainak likviditása azt jelenti, hogy azok bármikor eladhatók vagy megvehetők, és folyamatosan rendelkezésre áll egy piaci mechanizmusok által kialakult árfolyamon. A likviditás a tulajdonosok, és a menedzsment számára is kívánatos lehet, mivel így szükség esetén ők is könnyebben tudják értékesíteni részesedésüket. Egy likvid részvényekkel rendelkező társaság a tőkebevonások, a partnerkeresés, a pénzügyi tervezés, a vállaltfelvásárlások és fúziók terén is előnyt élvez. Pénzügyi befektetők megjelenése A pénzügyi befektetők elsőrangú szempontként veszik