Monetáris restrikció

A monetáris restrikció az, amikor a monetáris politika célja a pénzkínálat csökkentése. Ennek útja a jegybankpénz visszafogása és a kereskedelmi bankok pénzteremtési képességének csökkentése.

A jegybankpénz mennyiségének visszafogására szolgáló eszközök:

az állami deficit jegybanki finanszírozásának korlátozása, a kereskedelmi bankok jegybankpénzzel való ellátásának korlátozása, a külföldi pénzbeáramlás korlátozása.

A három lehetőség közül az első kézenfekvő és közvetlenül megvalósítható: egyszerűen nem vásárol a jegybank államkötvényeket (vagyis a nyíltpiaci műveletek során inkább elad, semmint vesz), és nem bocsát az állam rendelkezésére jegybanki hiteleket.

A második lehetőség a kereskedelmi bankoknak folyósított jegybanki hitelek mérséklését és a pénzpiacokon a jegybankpénz kínálatának csökkentését jelenti. Mindehhez igénybe veheti a jegybank a kamatpolitikát is, azaz a pénzpiaci kamatok emelését.

Végül a harmadik lehetőség megkövetelheti az aktív árfolyam-politikát, tehát a forint felértékelését és így a külföldi pénzbeáramlás visszafogását.

A jegybankpénz mennyiségi szabályozása mellett a pénzmennyiség szabályozása magában foglalja a kereskedelmi bankok pénzteremtési lehetőségének korlátozását is. Erre a jegybanknak megint csak többféle lehetősége nyílik:

megkötheti a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló jegybankpénzt; korlátozhatja a bankok hitelkihelyezési lehetőségeit.

A jegybankpénz megkötését megvalósíthatja közvetlen, illetve közvetett, piaci úton is.

A jegybankpénztartalék megkötésének közvetlen útja az úgynevezett tartalékráta-előírás a kötelező tartalékráta meghatározása, mikor is a jegybank előírja, hogy az üzleti bank betéteinek vagy aktíváinak

Felhalmozási eszköz funkció

A felhalmozási eszköz funkció ugyanazt fejezi ki, mint az értékőrző (store of value); valójában arra utal, hogy a pénz vagyonunk tartásának egyik lehetséges eszköze („a vásárlóerő átmeneti tartózkodási helye” Friedman szavaival élve): nagyjából olyan, mint a kötvény vagy a részvény, vagy bármely más vagyontárgy. Az ezen pénzfunkciót kiemelő pénzelméletek elsősorban a portfólióelemzés megközelítése alapján hozam/kockázat szempontból különböztették meg a pénzt az alternatív vagyonformáktól: pénznek tekinthető az, amelynek nominális hozama zérus vagy közel zérus, és nominális árfolyamkockázata szintén zérus, vagyis a vissza nem fizetés valószínűsége elhanyagolható, a kamatlábmozgásokra pedig a pénz „árfolyama” nem reagál.

Pénzügyi innováció

Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek még ma is egyre–másra keletkeznek. A jelenség okai közül talán azt lehetne kiemelni, hogy a piac résztvevői – felismerve, hogy a gyorsan és sokszor váratlanul változó világpiaci eseményekhez másképpen kell alkalmazkodni, mint korábban – újfajta eszközöket kezdtek bevezetni. Ezeknek az a funkciója, hogy tulajdonosuk biztosítsa magát a váratlan kamatláb– és árfolyam-ingadozások kockázata ellen.

A bizonytalanság, a kockázat növekedése, illetve a kockázat leszorítására való törekvés vezetett az új típusok kialakításához, a már létrejött, de még újdonságnak számító formák arányának növekedéséhez (pl. változó kamatozású hitel–, illetve értékpapírformák, rövidebb lejáratú értékpapírok, opciós és futures piacok stb.). A pénzügyi innovációk keletkezésének közvetett és gyakran igen fontos oka a kormányok költségvetési hiányának növekedése. A deficitfinanszírozás is hozzájárult a kötvénypiac és a pénzpiacok fellendüléséhez, az új formák kialakításához. A pénzügyi innovációkat megkönnyítő egyik legfontosabb tényező a számítástechnika fejlődése, amely újfajta ügyleteket tett lehetővé, hívott életre (pl. cash management, sweep számlák). Az összes ügylet jelentősen gyorsabbá és olcsóbbá vált. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

azokat). Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek

Pénzügyi piacok

Piacnak tekintünk minden olyan eszközt és lehetőséget, amelynek révén a potenciális vevők és eladók egymásra találhatnak, hogy áruikat és szolgáltatásaikat szabad akaratukból egymásnak eladják, vagy egymással kicseréljék. Piac bármilyen jószágra kialakulhat, amire a gazdasági alanyok közvetlenül vagy közvetve igényt tartanak, és ami a kereslethez képest korlátozottan áll rendelkezésre, azaz ami iránt zérus ár mellett túlkereslet tapasztalható.

A kialakuló piac – akár szervezett, akár spontán – nem tulajdonosa a közvetítésével gazdát cserélő áruknak, csak terepet ad az adásvételek, illetve cserék gyors és sima lebonyolításának. Nem feltétlenül rendelkezik központi hellyel, a piac elégséges, de nem feltétlenül szükséges jellemzője lehet a koncentráltság. Egyik számottevően lényeges feladata az információk terjesztésében és a felek hatékony kommunikációjának biztosításában rejlik. A legtöbb pénzügyi piac manapság már nem igényel koncentráltságot.

A pénzügyi piacokon pénzügyi eszközökkel – pénzzel és pénzre szóló követelésekkel, például értékpapírokkal – kereskednek. A gazdaság összes szereplője kapcsolatba kerül a pénzügyi piacokkal: megtakarítóként, befektetőként, hitelezőként, adósként stb. A pénzügyi piacok összefoglaló elnevezés alatt három, a gyakorlatban egymástól szinte teljesen elválaszthatatlan piacot értünk.

A devizapiacokon nem pénzügyi közvetítés folyik, hanem az egyes országok pénzeinek cseréje. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy

Biztosítók mint pénzügyi közvetítők

A biztosítók és a különféle nem állami nyugdíjalapok fontos szerepet játszanak a megtakarítások ideiglenes újraelosztásában, bár többnyire tevékenységüknek nem ezt az oldalát szokás hangsúlyozni. Az általuk összegyűjtött pénzalapok felhasználásának csak az egyik fele az, hogy kártérítéseket fizessenek, illetve nyugdíjakat folyósítsanak ügyfeleiknek. Ilyen jellegű kifizetéseik a bankok (takarékpénztárak) betét–visszafizetéseivel rokon. A bankok tevékenysége nyilvánvalóan nem korlátozódik a betétek gyűjtésére és visszafizetésére, hanem a hitelkihelyezések kamatbevételeiből képesek kamatot fizetni a betéteseknek, illetve fedezni az üzemvitel költségeit. Hasonlóan, a biztosítóintézetek tevékenysége sem korlátozódhat a biztosítási díjak beszedésére és a kártérítések kifizetésére. Ugyanilyen fontos eleme ezen intézetek működésének az általuk összegyűjtött és ideiglenesen szabad pénzalapok megfelelő befektetése.

Azokban a gazdaságokban, ahol a biztosítási tevékenység nem monopolizált, a biztosítótársaságokat két csoportba sorolhatjuk, úgy mint életbiztosítást és vagyon– és baleset–biztosítást nyújtó cégek. Gyakori, hogy az előbbiek a szűkebb értelemben vett biztosítási formákat – amelyek a kockázat elleni védelmet szolgálják – megtakarítási formákkal kombinálják (sőt még rövid lejáratú hiteleket is nyújtanak!), ami megint csak a többi pénzintézettel való rokon vonásokat emeli ki.

Sok országban, így ma már Magyarországon is működnek az állami nyugdíjrendszer, illetve -intézetek mellett különböző magánnyugdíjalapok is. Az összegyűjtött nyugdíjjárulékok reálértékének megőrzése (akár 20–30 éven keresztül) megint csak azt

Hitelintézetek

A hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) a legjelentősebb, a legrégebbi és a legszélesebb körűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, a hitelintézeteket szokás monetáris közvetítőknek is nevezni. A többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézeteket, biztosítókat stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.

A hitelintézetek sokféle lejárattal szinte minden ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, azonban jellemzően az üzleti életet (az ipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet) látják el főképp rövid lejáratú hitellel. E hagyományosnak tekinthető szerepüknek kettős oka van:

egyfelől általában a vállalatok más forrásból juthatnak hosszú lejáratú tőkéhez; másrészt a kereskedelmi bankok forrásainak zöme igen likvid betét (tehát a betétesek igen könnyen visszavehetik a banknál elhelyezett pénzüket), így korlátozott az a kockázat is, amelyet e bankok a rövid lejáratú betétek hosszú lejáratú kihelyezéssé alakításában vállalhatnak.

A bank mint speciális pénzügyi közvetítő elsősorban a piac azon szegmensén eredményes, ahol a hitelnyújtó és a hitelfelvevő közötti információs különbség piaci eszközökkel könnyen és olcsón nem szüntethető meg. A nagyvállalatok könnyebben jutnak piaci hitelhez pl. kötvénykibocsátás útján, mivel folyamatosan piacon vannak, minősíttetik magukat, információkat közölnek magukról és mások róluk. Azok a vállalkozások, amelyek méretük vagy hitelfelvevői minősítésük miatt kiszorulnak a piacról, elsősorban a bankokon keresztül jutnak forrásokhoz. [Tőzsdei szakvizsga

7 / 7« Első...34567