Az alábbiakkal megjelölt bejegyzések: jen

Kilencezer hamis cipőt foglaltak le a vámosok

Több mint 100 millió forint értékű hamisított márkajelzésű cipőt foglaltak le a vámosok egy kamionból – közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője szombaton az MTI-vel.

Elszállhat a kávé ára! Ne csak igya, nyerjen vele!

A következő néhány évben növekedhet a hiány a világ kávépiacán, mert a termelés nem tart lépést a fogyasztás növekedésével. A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) szerint nem jók a termelés növelésének kilátásai, a termelők örülnek, ha a jelenlegi szintet tartani tudják. (MTI)

Több mint fél tonna hulladék fejenként az unióban

A legkevesebb kommunális hulladék Csehországban keletkezett 2008-ban – az Eurostat rendelkezésre álló legfrissebb adatai szerint -, egy főre vetítve 306 kilogramm, míg a listavezető Dánia, fejenként 802 kilogrammal. Magyarország 453 kilogrammal Belgiummal, Bulgáriával, Görögországgal, Litvániával, Portugáliával és Szlovéniával van egy csoportban. Az uniós átlag fejenként 524 kilogramm volt tavaly, nagyjából annyi, mint egy évvel korábban. [...]

Fejenként több mint fél tonna hulladék az unióban

Az Európai Unió kelet-európai új tagországai sokkal rosszabban állnak a kommunális hulladékok környezetbarát kezelésében, mint a régi tagországok. Ugyanakkor a “szeméttermelésben” a régi tagországok járnak az élen – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.

Nincs menekvés a kékúszójú tonhal számára

A találkozón 68 ország voksolt Monaco amerikai támogatást is élvező azon javaslata ellen, hogy a tengeri ragadozót felvegyék a fokozottan veszélyeztetett állatok listájára. Csupán húszan támogatták az indítványt, harmincan tartózkodtak. Egyes államok kompromisszum reményében megpróbálták munkacsoport megbeszélés tárgyává tenni a témát, Líbia azonban Szudán támogatásával elérte, hogy azonnali szavazás történjen. Ez ellehetetlenített minden további párbeszédet [...]

Nem állt le a várdai biogáz- üzem építése

Varga András a megyei napilappal közölte: dolgoznak a toronydaruk, rakják a csarnok elemeit, jövő héttől már a szennyvíztározó falát betonozzák. A polgármester ezzel cáfolta a sávolyi motoros versenypálya meghiúsulása után elterjedt szóbeszédet, miszerint a másik nagy somogyi beruházás, a várdai biogáz-üzem építése is leállhat. Mivel a két és fél milliárd forintos beruházás teljes mértékben önerőből [...]

A kvótaügyben egyeztetett a KvVM és a Bluenext

A közlemény szerint a tanácskozást azzal a céllal tartották, hogy feloldják azt a problémát, amelyet a újrahasznosított CER (Certified Emission Reduction) típusú szén-dioxid kibocsátás-csökkentési egységek, kvóták megjelenése okozott a piacon a héten.  (A CER egységeket az EU ETS rendszerben nem lehet ismételten felhasználni.) A CER kvótákat a napokban a Hungarian Energy Power Kft.-nek értékesítő minisztérium [...]

Mire figyeljen március 22-én, hétfőn?

Akár Húsvét Hétfő is lehetne március 22-e: a piacokat várhatóan nem a makroadatok fogják mozgatni. Az igencsak szerény „kínálatból” egy lengyel inflációs mutató emelhető ki.

BUX: Jöhet a 25000 pont?

Vegyesen zártak tegnap az amerikai indexek – Csökkent az olaj árfolyama, az arany tegnap még drágult – Pozitív tartományban vannak az ázsiai indexek – A dollár erősödött, a jen és a forint gyengült tegnap – További emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Pannonból Telenor: 250-en kapták meg felmondólevelüket

A napokban 250 fő, a teljes létszám 17 százaléka kapta kézhez felmondólevelét a törökbálinti székhelyű Pannon GSM Távközlési Zrt.-nél – erősítette meg a Világgazdaság értesülését Anders Jensen, a mobilszolgáltató vezérigazgatója.


info kukac econom pont hu
(72 queries in 1.820 seconds)