IMF

Az IMF olyan kormányközi együttműködés céljával alapított pénzügyi intézmény, amelynek alapokmány határozza meg a tevékenységét és a politikáját is. Célkitűzései a következők:

nemzetközi monetáris együttműködés elősegítése, konzultációs fórum lehetőségének kialakítása, nemzetközi kereskedelem bővítése és kiegyensúlyozott növelése, árfolyamstabilitás megteremtése, versenyszerű leértékelések elkerülése, a tagországok részére sokoldalú fizetési rendszer megteremtése a folyó műveletekre és a devizakorlátozások megszüntetése, fizetési mérleg egyensúlyhiányának rendezésére segélynyújtás, pénzügyi erőforrások biztosításával.

Az IMF tehát a nemzetközi monetáris rendszer egészének nehézségeit próbálja megoldani. Az IMF tagjaivá csak azok válhatnak, akik az alábbi három feltételnek megfelelnek:

csak országok lehetnek, és a tagfelvételt a kormányok kérhetik, vállalják az alapszabályban meghatározott kötelezettségek teljesítését, önálló külgazdasági tevékenységet folytatnak oly módon, hogy ennek feltételrendszerét is önállóan alakítják.

Az IMF szervezete

Az IMF élén a Kormányzótanács áll (tagországok által kinevezett kormányzók és kormányzóhelyettesek), amely évenként egy alkalommal a Közgyűlésen dönt a felmerülő kérdésekben. A Kormányzótanács választja az Alap vezetőjét, a vezérigazgatót, 5 évenként. A vezérigazgató egyben az Ügyvezető Igazgatóság elnöke is. Az Ügyvezető Igazgatóság az Alap rendszeres tevékenységet végző szervezeti egysége, amelynek élén a vezérigazgató áll. Az Ügyvezető Igazgatóság 22 tagú. Az IMF szervezetének jellemzően fontos részét jelentik az ad hoc bizottságok és az állandó bizottságok, amelyeket

Szabályozó szervezetek

A Szabályozó szervezetek jellemzően a kormányzati szektorhoz tartoznak, de nem kizárólagosan kormányzati szervezetek. A szabályozó szervezetek a pénzügyi rendszer szereplői és szervezetei számára magatartási normákat, kötelező eljárás rendeket, tiltásokat, működési feltételeket írnak elő. A kormányzati rendszer keretei között működő szabályozó szervezetek jogszabályokba foglalják a normákat. A pénzügyi rendszerben zajló tevékenységek szabályozásában egyre nagyobb szerepe van a nemzetközi szintű előírásoknak. Ezek elfogadása és a nemzeti jogrendszerekbe történő átültetése történhet többoldalú államközi egyezményekben, vagy különböző nemzetközi szervezetekhez (OECD, IMF) történő csatlakozás feltételeinek elfogadásával, vagy az Európai Unió esetében a közösségi jog átvételével. A szabályozók speciális esetei a szakmai (érdekképviseletek) szabályalkotó szerepe. A könyvvizsgálói kamarák, bankszövetségek, vagy nemzetközi szinten a Bázeli Bizottság, vagy az IFAC állami kényszer alkalmazása nélkül is kőkemény normák érvényesítésére képesek. A monetáris hatóság sajátos helyet foglal el e szervezetek között, hiszen jogi felhatalmazása mellett a „bankok bankjaként” jogilag nem kikényszeríthető tekintélye is van.

Bretton Woods-i rendszer

A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:

A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.

A rendszer válsága

1950-es években a nyugat-európai

2 / 212