Az alábbiakkal megjelölt bejegyzések: hitel

Merkel és Barroso vitája a görögök megsegítéséről

A Der Tagesspiegel vasárnapi értesülése szerint csaknem nyílt ellentét alakult ki Angela Merkel kancellár és az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso között. Barroso ugyanis azon a véleményen van, hogy Athént szükség esetén kétoldalú hitelekkel kellene megsegíteni, Merkel azonban mereven elzárkózik ettől. A kancellár – mint a vasárnapi lap írta – határozottan elutasít minden fajta [...]

A sex.com kalandos története

Mégsem kerül aukcióra a világ legdrágább webcímének kikiáltott sex.com, holott pár nappal ezelőtt még egymillió dolláros kikiáltási árról szóltak a hírek. A hányattatott sorsú domain azért nem került kalapács alá, mert tulajdonosát csődbe taszították hitelezői. 

Akiken már az ima sem segít: hét taggal bővült a banki halállista

Továbbra is a bedőlő hitelek tartják rettegésben a kisebb amerikai bankokat, így nem csoda, hogy pénteken hét hitelintézet is csődöt jelentett, harminchétre gyarapítva ezzel az idei évben bedőlt…

Biomassza erőmű: Bajnaihoz fordult Szerencs polgármestere

Szerencs polgármestere nyílt levélben kérte Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy támogassa a BHD Hőerőmű Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank közötti hitelszerződés megkötését annak érdekében, hogy felépülhessen a szalmatüzelésű erőmű Szerencsen.

Új megoldás a görög válság kezelésére

Euróövezeti tagállamok és Görögország közti kétoldalú hitelmegállapodásokat javasolt a görög adósságválság kezelésére pénteken este az Európai Bizottság elnöke.

Barroso kétoldalú hitelmegállapodásokat javasol a görög válság kezelésére

Euróövezeti tagállamok és Görögország közti kétoldalú hitelmegállapodásokat javasolt a görög adósságválság kezelésére pénteken este az Európai Bizottság elnöke.

Tömeges kilakoltatási hullám kezdődhet áprilisban

Idén akár több tízezer lakást is elárverezhetnek azt követően, hogy április közepén lejár a kormány februárban hozott lakás-árverezési moratóriuma – írja a Népszabadság a szombati számában. A lap idézi Lénárd Mariannt, a Banki Hitel Károsultak Egyesületének (BKHE) elnökét, aki szerint ma már havonta ezer-ezerötszáz bajba jutott adós keresi meg őket.

Jót tenne a gazdaságnak a Fidesz által ígért olcsó hitel – de mennyibe kerülne?

A Fidesz a vállalkozóknak és a lakásvásárlóknak is olcsó hiteleket ígér. A párt a részletekről nem beszél, ígéretei inkább csak elvi kinyilatkoztatásnak tekinthetőek. Ennek ellenére érdekes lehet számba venni azt az egy-két módszert, melyek bevetésével bizonyos csoportok olcsóbban juthatnak pénzhez, mint mások. A piackonform megoldási lehetőségek köre szűkös, az állami forrásokból finanszírozott olcsó pénz költségeit [...]

Papandreu elismerte: már csak egy lépés a csőd!

Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő szerint országát már csak egy lépés választja el a hitelképtelenségtől.

Matolcsy: nem lesz 6.5% feletti idei hiány, 3 éves adóreform indul jövőre! (3.)

A választási győzelmet követően júniusban egy 2-3 éves futamidejű, elővigyázatossági jellegű hitelkeret megkötéséről kezdhet tárgyalásokat a nemzetközi közösséggel a Fidesz – jelezte egy ma délutáni…


info kukac econom pont hu
(72 queries in 3.917 seconds)