Gazdaságos rendelés nagysága (EOQ)

A gazdaságos rendelés nagyságát (EOQ) 1925-ben Harris írta le, de egy Wilson nevű konzultáns segítségével terjedt el az ipari és a szolgáltatási gyakorlatban. Hiányosságai ellenére jó iránytűje mindennapi készletezési gyakorlatnak, mivel a készletezési és a rendelési költségek kölcsönös összefüggésén alapul.

Az optimális rendelés mérete:

EOQ=√(2RcD/Hc), R: újrarendelés költsége, D: évi szükséglet vagy forgalom egysége, H: készlettartási költség.

Az EOQ nyilvánvalóvá teszi, hogy az eladások megsokszorozódásakor nem szükséges készleteinket is azonos ütemben felduzzasztanunk. A készletezési gyakorlat egyik lényeges problémája a kereslet ingadozásából adódik.

A folyamatos utánrendelési rendszer a készletállomány szintjének megfigyelésén alapul. Mikor a készletállomány lesüllyed egy meghatározott szintre, akkor egy konstans, előre meghatározott, fix volumenű rendelést küldenek az ellátóhoz. A rendelések között eltelt idő a tényleges kereslet függvényében alakul. A rendelés nagysága megfelel az EOQ-nak, s az újrarendelési pont meghatározását a vállalati közgazdászok aszerint végzik, hogy milyen szolgáltatási színvonalat kívánnak fogyasztóik számára biztosítani. A keresletingadozások kisimításának másik módszere a periodikus utánrendelési rendszer. Ebben meghatározott időszakonként ellenőrzik a készletállomány nagyságát, és a rendelési mennyiség megegyezik az elvárt és a tényleges készletnagyság különbségével. Az EOQ a periodikus utánrendelési rendszerben a két ellenőrzés közötti időtartam meghatározásában segít, a készletállomány nagyságában pedig a nyújtott szolgáltatás színvonala

Értékesítési lánc

Az értékesítési rendszer a termékek a gyártótól a fogyasztóhoz való eljutását biztosító szervezetek és funkciók összessége.

Ha a termelő közvetlenül a végső felhasználónak értékesít, zérószintű csatornáról, vagy közvetlen, direkt marketingről beszélünk. Indirekt értékesítésnél a termelő és a fogyasztó közé közvetítők ékelődnek. Három csoportjuk van:

Kereskedők vagy viszonteladók azért vásárolnak beruházási javakat és fogyasztási cikkeket, hogy eladják. A nagykereskedő az árut más vállalatnak értékesíti, a kiskereskedő a végső fogyasztónak adja el. Az ügynökök összehozzák a vevőket és az eladókat, de nem kerül tulajdonukba az áru. Tevékenységüket megbízásból, a megbízó számlájára és kockázatára folytatják. A disztribúcióban részt vevő harmadik csoport azokból a közreműködőkből áll, akik különböző tevékenységgel járulnak hozzá az értékesítéshez, de nem kerül tulajdonukba az áru és nincs tárgyalási joguk sem. Ilyen közreműködők a fuvarozók, a szállítmányozó cégek, a bankok, a raktárok, a reklámügynökségek stb.

Attól függően, hogy az indirekt értékesítésnél hány szint, azaz hány eladó ékelődik a termelő és a fogyasztó közé, beszélünk egy-, két- vagy háromszintű értékesítési csatornáról:

A termékek áramlásának klasszikus útja az, amikor az áru végigmegy a disztribúciós lánc valamennyi elemén. Tartós és mindennapi fogyasztási cikkeink leggyakrabban ilyen háromszintű értékesítési hálózatban mozognak. Kétszintű csatorna esetén a termelő bizományba is adhatja

Keresletvezérelt árképzés

A fogyasztó árérzékeléséből és árelfogadásából kiindulva közelítjük meg az árkalkulációt, ezért ezt a módszert keresleten alapuló vagy keresletvezérelt árképzési módnak hívjuk. Elismert érték az az ár, amelyet a fogyasztók megfelelőnek tartanak egy adott termékre. Az összehasonlítás alapján képező árakat referenciaáraknak nevezzük.

Segít a termék beárazásában, ha van olyan referenciatermék, amelyet a fogyasztó többé-kevésbé az új terméhez hasonlónak ítél. A referenciatermék lehet a vállalat sajátja, régebben kifejlesztett modellje vagy a konkurencia hasonló típusú terméke. Megvizsgálják a telepítés, a működtetés és a karbantartás során felmerülő különbségeket, felmérik a használt és az új termék teljesítményét, majd az értékelésnek megfelelően alakítják az árat.

Ezt az eljárást fogyasztói gazdasági érték-számításnak (EVC) nevezzük. Célszerű meghatározni a referenciatermék (x) használata során felmerülő költségeket, melyeket életciklus költségeknek hívnak.

LCCx=SUCx+PPCx+Px, ahol SUC: az üzembe helyezési költség, PPC: a vásárlás utáni költség P: a termék beszerzési ára.

Maximális elérhető ár (x a referenciatermék, y az új termék):

Pmax,y=LCCx+IVy-(PPCy+SUCy), ahol LCC: életciklus összköltsége, IV: y termék x termékhez viszonyított többletértéke, PPC: vásárlás utáni költség, SUC: üzembe helyezési költség.

Ha teljesen új terméket viszünk a piacra és nincs referenciatermék, vagy olyan fogyasztónak ajánljuk fel a terméket, akinek

Termékéletgörbe

A termékek már nyilvánosságra kerülésük előtt léteznek. Az innovációs ötlettől a termékfejlesztésig sok akadályon kell átkelniük, amíg bevezetik őket a piacra. A termékek piacon való megjelenésétől a piacról való kivonulás időpontjáig terjedő szakaszt a termék életciklusának nevezzük. Ha az életciklus alatti forgalmi mutatókat ábrázoljuk, akkor megkapjuk a termék életgörbéjét.

A klasszikus életgörbe szakaszai Bevezetés. Ebben a szakaszban a termék a piacon csak kis mennyiségben van jelen, a kereslet alacsony. A termék legtöbbször még differenciálatlan, tehát az alapmodell mellett kevés variáció létezik. A költségek magasak, egyrészt, mert az alacsony termelési volumen és a technológiai folyamat kiforratlanságai miatt a termékegységre jutó fix költség magas, másrészt a vevők tehetetlenségi nyomatéka miatt ajánlatos az intenzív bevezető reklámozás. A termék kereslete kiszámíthatatlan. A versenyhelyzet még kedvező, hiszen feltehetőleg nincs konkurencia. A vállalat ebben a szakaszban kétfajta árpolitikát folytathat. Magas árat állapíthat meg, ha minél hamarabb szeretné learatni a piacra kerülésből származó előnyöket, vagy alacsony, bevezető áron vezeti be a terméket, hogy kedvet csináljon a kipróbáláshoz. Növekedés. A bevezetési időszak stagnálása után az eladások ugrásszerűen növekednek. Az eddig monopolhelyzetben lévő úttörő gyártó nem képes tartósan kisajátítani a piacot, megjelenik a konkurencia. A korai elfogadók vásárolják a terméket, s hatásukat az értékesítési volumen felfutása jellemzi.

Piacszegmentálás a szervezeti és fogyasztói piacokon

Fogyasztói piac

Az alapváltozók kijelölik az egyes fogyasztói csoportokat. Ezután kerül sor a szegmensen belüli további finomításra olyan leíró változók segítségével, amelyek pontosítják az egyes csoportok sajátosságait, elérési lehetőségeit a marketingtevékenység számára. A gyakorlatban a szegmentálási ismérvek azonosítása inkább praktikus, mint logikus sorrendben történik.

A területi szegmentáció során az egyes országok, nagyobb tájegységek, lakóhelytípusok közötti gazdasági, kulturális, fogyasztási eltéréseket figyelembe véve osztjuk részekre a piacot. Széles körben használt gyakorlat a földrajzi változókkal való azonosítás. A demográfiai változók az életkor, a nem, a családtípus eltéréseinek alapján csoportosítják a népességet. Nemcsak az adatok viszonylag egyszerű elérhetősége miatta alkalmazzuk a demográfiai szegmentumokat a marketingben, hanem azért is, mert sok vásárlási szokás és magatartás jól köthető életcsoportokhoz, nemhez, családi állapothoz. A társadalmi-gazdasági ismérvek között a foglalkozás, az iskolai végzettség, a jövedelem különbségeit vesszük figyelembe a szegmentálás elvégzéséhez. A jövedelmek különbsége közvetlenül meghatározza az egyes háztatások fogyasztásának szerkezetét. A rendelkezésre álló jövedelem nagyságában, a fogyasztásban és a foglalkozások eltéréseiben megnyilvánuló különbségek elég erősen meghatározzák az egyének társadalomban betöltött helyét, társadalmi státusát. A társadalmi státus pedig kötelez – bizonyos márkák használata hovatartozást jelez. A magatartási változók szerinti csoportképzésnél a termékhasználat, a termékelőnyök, a fogyasztó személyiségjegyei azok a tényezők, amelyek segítenek a szegmentálásban. A termékhasználat

Piacszegmentálás

A piacszegmentálás a piac megismerését célzó és azt homogén részekre osztó eljárás. A piac homogén keresleti sajátosságokat mutató csoportjai a szegmentumok, a piaci részek. Nincs kizárólagos szabály a szegmentumok kialakítására, de ésszerű elvárás, hogy a szegmens legyen elég nagy, elérhető, stabil és nyereséges.

A piac nagyságát az határozza meg, hogy gazdaságosan lehessen vele foglalkozni. Az elérhetőség szempontja azt jelenti, hogy a szegmens mind a csoportképzés előtt, mind utána megközelíthető legyen. Stabilitás szerint a szegmens legalább addig létezzen, amíg dolgozni kívánunk vele. A nyereségesség pedig az az alapvető szempont, amiért egyáltalán marketinges szempontból foglalkozni érdemes a szegmenssel. A piacszegmentálás fázisai

A piac felmérése, keresletelemzés – A piac méretének, típusának és főbb sajátosságainak a meghatározása. Ennek során a kutató mind az aktuális, mind a jövőben bekövetkező tendenciák feltárására kísérletet tesz. Szegmentálás – Szegmensképző változók kiválasztása és a piac részekre osztása. Ekkor a fogyasztói vagy a szervezeti vevők sokaságát homogén csoportokra bontjuk. Az alcsoportok létrehozásához csoportképző változókat használunk. A kulcsváltozók többfélék lehetnek. Feltevésünk szerint minden piac különböző igényekkel és elvárásokkal rendelkező vevőcsoportokból áll – minél pontosabban azonosítjuk a csoportra jellemzőket, annál könnyebb lesz a termékváltozatokat megtervezni és a kiválasztott célpiacnak értékesíteni. Minél több változót vonunk be a vizsgálatba,

Jövőbeni piaci kereslet meghatározására

A mai piaci lehetőségek, a piacpotenciál, a területi vásárlóerő megoszlása stb. sem számszerűsíthetők könnyen. A jövőre vonatkozó becsléseinkben a bizonytalansági tényező még nagyobb. A prognóziskészítés módszerei lehetnek kvalitatív jellegűek és kvantitatív technikákon alapuló módszerek.

A kvalitatív módszerek megfelelő információkkal rendelkező emberek megkérdezésén alapulnak. A módszerek egyre növekvő népszerűségét a jól körülhatárolható elemzési technikára, a következtetések érvényességének ismeretére vezethetjük vissza, valamint arra, hogy a számítástechnika fejlődése miatt egyre népszerűbb, pontosabb és gyorsabb eljárásokkal dolgozunk. A kvantitatív elemzések eredményei összehasonlíthatatlanul jobban alkalmazhatóak egy éven belüli, rövidtávra, mint közép- és hosszú távra.

Igen sokfajta prognóziskészítő módszer van:

Az eladó személyzet véleményének megkérdezése. Amikor a vásárlók megkérdezése nem célszerű, vagy a megközelítés túl költséges, a vállalat saját eladóihoz fordulhat előrejelzésért. Az értékesítésben részt vevők ismerik a termék piacát, a vásárlók szokásait, a forgalom szezonális ingadozásait, a konkurencia nagyságát és harcmodorát. A vásárlók szándékainak tanulmányozása. A fogyasztókat tanulmányozva következtethetünk várható vásárlási magatartásukra, ami közvetlenül kihat a jövőbeni piacpotenciál nagyságára. A vevők szándékainak feltérképezése csak akkor jó becslési eszköz, ha a felmérésben részt vevő vásárlóknak határozott szándékaik vannak, nem feledkeznek meg róluk, amikor vásárolnak és még beszélni is hajlandóak erről az interjút készítő személyeknek. Szakértői véleményen alapuló prognózisok. A legbonyolultabb

Fogyasztói és szervezeti piac

A szervezeti piacon a fogyasztói piacnál kevesebb vevő van, mégis sokkal nagyobb volumenű ügyletek bonyolódnak itt. A szervezeti piacon működő vállalakozások száma mindig változó, míg a fogyasztói piac nagysága lényegében azonosnak mondható. Míg a fogyasztói piacon a vevők saját igényeiket kívánják kielégíteni, addig a szervezeti piac vásárlói a vállalat igényeinek és céljainak megfelelően vásárolnak. Ebből adódóan elsősorban más termékeket is vásárolnak, mint a fogyasztói piac vevői. Jellemzően a vállalat működéséhez kapcsolatos anyagokat, termékeket és szolgáltatásokat vásárolják a szervezeti piacon, míg a fogyasztói piacon a mindennapos életvitelhez és a jóléthez szükséges termékeket és szolgáltatásokat vásárolják. A vásárlási folyamat azonos mindkét piacon, de a szervezeti piacon a nagyobb értékben történő vásárlások végett a döntésnek, a mérlegelésnek nagyobb szerepe van. A fogyasztói piac vevői gyakorlatilag bárhol vásárolhatnak, a szervezeti piac megoszlásában koncentráltság figyelhető meg. A fogyasztói piacon a vevők gyakran változtatják vásárlási stratégiájukat és szokásaikat. A szervezeti piacon lényegesen stabilabb a vevő és az eladó közötti viszony. A vevő és az eladó közötti kölcsönös bizalmon alapuló hosszú távú kapcsolat alakulhat ki. A szervezeti vásárlásokat szakmailag felkészült, erre szakosodott vevők bonyolítják. Döntéseiket alapos gazdasági, technikai elemzés előzi meg. A kereslet jellegét tekintve a szervezeti piacon a kereslet származtatott vagy derivált kereslet, hiszen az

Szervezeti piac

A piaci tranzakciók többsége nem a fogyasztói, hanem a szervezeti piacokon zajlik. Szervezeti piacnak nevezzük azoknak az egyéneknek és szervezeteknek az összességét, amelyek valamilyen formális szervezet számára végeznek beszerzési tevékenységet.

A számítástechnika fejlődésével a szervezeti piac új, virtuális formái is létrejöttek, s vannak olyan on-line kereskedelmi felületek, amelyek kifejezetten a szervezeti piac szereplői és tranzakcióinak lebonyolítására formálódtak. Az on-line piac olyan elektronikus kereskedelemi platform, ahol az eladók és a vevők a kínált vagy keresett áruk és szolgáltatások tekintetében on-line bonyolítják üzleteiket.

A szervezeti piacon működő vállalkozások száma mindig változó. Vállalatokat alapítanak, üzemelő cégek tönkremennek és bezárnak, másokat új tulajdonos üzemeltet tovább. A szervezeti piac vásárlói nem saját maguk, hanem a vállalat igényeinek és céljainak megfelelően vásárolnak. A szervezeti piacon többféle vevőcsoport különböztethető meg:

termelő- és szolgáltatóvállalatok, amelyek azért vesznek árukat és szolgáltatásokat, hogy azokkal más termékeket és szolgáltatásokat állítsanak elő, költségvetési szervezetek, amelyek a vásárolt termékekkel és szolgáltatásokkal védelmi, oktatási, közjóléti és egyéb közösségi szükségletet hivatottak kielégíteni, nonprofit szervezetek, amelyek csoport- vagy közösségi szükségletek kielégítésére törekszenek nem nyereségorientált alapon, kereskedelmi vállalatok vagy viszonteladók, amelyek mások által előállított árukat megvásárolnak, és újra eladnak.

A szervezeti vásárlók az alábbiakat vásárolják

Nyersanyagok vagy alapanyagok.

Biztosítók fajtái

A biztosítókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik az adott biztosító, megkülönböztethetünk direkt biztosítókat és viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók a biztosítási szféra elsődleges biztosítói, ők azok, akik eredetileg elvállalják a különböző dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, tehát ügyfeleik maguk is biztosítók, s a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át tőlük. Természetesen egy cég lehet egyszerre direkt biztosító is és viszontbiztosító is. A legnagyobb direkt biztosítók általában viszontbiztosítással is foglalkoznak, de inkább az a jellemző, hogy a konszern egy különálló – professzionális – tagvállalata keretében szervezik meg a viszontbiztosítási tevékenységet, s ez a tagvállalat csak viszontbiztosítással foglalkozik. A legnagyobb viszontbiztosítók általában professzionális, kizárólag viszontbiztosítással foglalkozó biztosítók. A továbbiakban csak a direkt biztosítók csoportosításával foglalkozunk.

A művelt biztosítási fajták szerinti csoportosítás

A biztosító által művelt biztosítási ágak, illetve fajták szerint a biztosítókat alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk:

1. szakosított biztosító, 2. kompozit biztosító.

A szakosított biztosító csak egy biztosítási ággal (például életbiztosítás), vagy csak egy ágon belül néhány biztosítási ágazattal (például gépjármű-biztosítás, tűzbiztosítás, balesetbiztosítás stb.) foglalkoznak. Az EU törvényei csak szakosított biztosítók működését engedélyezik. Ennek fő oka a tartalékok