Sajáttőke-arány

A sajáttőke-arány azt mutatja meg, hogy a társaság tartós forrásai között milyen arányt képvisel a saját tőke. Mivel ennél a mutatónál állományok összevetéséről van szó, a számításokat nem szükséges az átlagos állományokkal elvégezni. A mutató számlálójában a társaság saját tőkéjének (záró)állománya szerepel, míg a nevezőben az összes tartós forrás. A nevezőben szokták olykor az összes forrást is szerepeltetni, és ennek különösen a hazai gyakorlatban lehet jelentősége.

A hazai vállalatok közül sokak finanszírozási szerkezetére jellemző, hogy alacsony a számviteli értelemben vett hosszú lejáratú idegen források aránya, miközben hatalmasra duzzadt a rövid lejáratú, de folyamatosan megújított hitelek vagy egyéb kötelezettségek aránya. Ilyen esetekben reálisabb, ha a tőkeszerkezetben a tartósan fennálló rövid lejáratú kötelezettségeket is figyelembe vesszük. Problémát okozhat még az elsőbbségi részvények és az átváltható kötvények besorolása, amelyek gazdasági tartalmukat tekintve sok szempontból a saját tőke és az idegen források közötti hibrid értékpapírok. Általános gyakorlat, hogy a mutatóelemzésnél az auditorok által elfogadott besorolást alkalmazzák.

A mutató értékének értelmezése viszonylag egyszerű, hiszen azt mondhatjuk, hogy minél magasabb a sajáttőke-arány, annál kevésbé van tartósan eladósodva a vállalkozás, annál alacsonyabb a pénzügyi kockázata. A magas sajáttőke aránnyal rendelkező vállalkozásokra általában az a jellemző, hogy hitelfelvételi lehetőségeiket kevésbé merítették ki,

ROE (Sajáttőke-arányos nyereség)

Sajáttőke-arányos nyereség (Return on Equity = ROE)

A társaság részvényesei számára ez a legfontosabb átfogó jövedelmezőségi mutató. Segítségével arra a kérdésre kaphatunk választ, hogy a részvényesek által birtokolt saját tőke (alaptőke és tartalékok) az adott időszakban mekkora hozamot biztosítottak az egyéb gazdasági szereplők (hitelezők, szállítók, állam stb.) követeléseinek kielégítése után.

A mutató számlálójában a társaság adózás utáni eredménye szerepel, amely teljes egészében a tulajdonosokat illeti. A mutató nevezőjében a társaság saját tőkéjének átlagos állományát kell szerepeltetni, amit egyszerűen a nyitó- és záróállományok számtani átlagként állíthatunk be. Nagyon fontos lehet, hogy a társaság saját tőkéjének számviteli értelmezése a különböző időben, illetve különböző vállalatokról készült elemzésekben azonos legyen, mert egészen kis eltérések is jelentősen megváltoztathatják a mutató értékét.

A mutató értelmezése hasonló a ROA-mutatóéhoz. Vigyázni kell azonban arra, hogy az egyes társaságok ROE-mutatójának értékelésében figyelembe kell venni a tőkeáttétel hatását. Ha egy vállalat magas tőkeáttétellel működik, akkor a saját tőke hozamának nemcsak a cég tevékenységének üzleti kockázatát, hanem a tőkeáttételből adódó pénzügyi kockázatot is tükröznie kell. Ez pedig azt jelenti, hogy a ROE-mutató értéke nagyobb sávban szóródik, mint egy hasonló tevékenységet végző, de alacsonyabb idegen tőkearánnyal működő cég ROE-mutatója. Éppen ezért nagyon körültekintően kell eljárni a társaságok ROE-mutatóinak összehasonlításánál.

Nemzetgazdaság

A nemzetgazdaság egy nemzet termelésének, fogyasztásának, megtakarításainak, beruházásainak összessége.

Egy nemzet tagjai javakat (termékeket és szolgáltatásokat) állítanak elő. Ugyanakkor nemcsak termelnek, de fogyasztanak is. Zárt gazdaságban (amely inkább csak a közgazdasági elmélet szintjén létezik), legfeljebb annyit lehet fogyasztani, amennyit az adott nemzet megtermelt. Nyitott gazdaságban (ilyen a világ államainak többsége) lehet kevesebbet fogyasztani a megtermelt mennyiségnél (ilyenkor megtakarítás keletkezik), de lehet többet is. Utóbbi esetben a különbözetet (olyat is elfogyasztunk, amit nem is termeltünk meg) más államoktól kell beszerezni, vagyis importálni kell.

A gazdaság teljesítményét alapvetően két mutatóval lehet mérni. A GDP (Bruttó Hazai Termék) összegzi az adott ország területén megtermelt javak értékét, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű állampolgárok állították elő azokat. A GNP (Bruttó Nemzeti Termék) összegzi egy adott ország állampolgárai által előállított javak értékét, függetlenül attól, hogy mely ország területén állították elő azokat.

A közgazdasági alapösszefüggés szerint: GDP = C + I + G + NX, ahol C a fogyasztást, I a beruházásokat, G a kormányzati vásárlásokat, NX pedig a nettó exportot jelöli. Utóbbi lehet negatív is, amennyiben az import nagyobb, mint az export. Az összefüggés egyértelmű: amit a nemzetgazdaságban megtermelnek (GDP), azt vagy elfogyasztják (C),

Merkantilizmus

XIV. Lajos (1643-1715) francia király szakminisztere, Colbert dolgozta ki azt a gazdaságpolitikát, amelyet merkantilizmusnak nevezünk. A merkantilisták arra törekedtek, hogy a nemesfémet az országba vonzzák, kiáramlását pedig megakadályozzák. Franciaországban ugyanis ekkor még nincs bank- és hitelrendszer, mint Hollandiában és a gazdaság vérkeringésének fenntartásában nélkülözhetetlen a nemesfémből nyert pénz.

Colbert a külföldi árukat védővámokkal tartotta távol, a hazai ipart kölcsönökkel támogatta. Vállalkozókat és szakmunkásokat csábított az országba, akiktől féltve őrzött gyártási titkokat tudtak meg. A merkantilista politika a középkori városi keretből kilépve az egységes nemzetgazdaság kialakítása felé tette meg az első lépéseket. Ez kedvezett a polgárság erősödésének is.

A merkantilizmus kritikája

Ma már természetesnek tűnhet, hogy az országok közötti kereskedelmet az olyan alapvető racionális viselkedési szabályból vezessük le, mint a maximális jólétre való törekvés. Ez a nézet azonban korántsem volt általános a gazdaságok történetében. A 17-18. században a nemzetközi kereskedelem világméretűvé válásának kezdetén nem így vélekedtek az államfők tanácsadói. Az un. merkantilista nézeteket valló gazdaságpolitikusok körében még nem volt elfogadott, hogy az állampolgárok jólétét tekintsék a gazdaságpolitika végső céljának. A jólét absztrakt fogalmát a vagyonnal helyettesítették, a vagyont pedig abban az időben aranyban mérték, ami akkor egyben a pénz is volt. Úgy vélték, hogy egy

NAX

A Napi Áramszolgáltató Index a magyarországi piacon az első ágazati részvényindex. Indexkosarában a privatizált áramszolgáltató vállalatok részvényei szerepelnek, amelyek a tőzsdén kívüli forgalomban forognak. Az index bázisértéke 1.000 pont, amelyet a hivatalos privatizációs árak jelképeznek. Az indexet 1996. november 1. óta számítja a Napi Gazdaság napilap, de az áramszolgáltató cégek fokozatos tőzsdei kivezetésével lassan jelentőségét veszti.

Monopólium

Monopóliumról akkor beszélünk, ha egy iparágban a piaci kínálatot egyetlen résztvevő termeli meg. Ebben az esetben a vevői oldalon van monopólium, azaz “egyeduralom”. Amennyiben a vevői oldalon van egy szereplő, akkor monopszóniáról beszélünk. Kivételes esetben az is előfordulhat, hogy mind az eladói, mind a vevői oldalon egyetlen vállalat van, ez a biletarális monopólium.

A monopóliumra jellemző tehát, hogy egy vállalat van a piacon, ő érzékeli a teljes piaci keresletet. Ennek a keresletnek megfelelően meghatározza az árat, tehát a monopólium ármeghatározó piaci szereplő. Ez persze nem jelenti azt, hogy akármekkora árat megállapíthat, alkalmazkodnia kell a piaci keresleti függvényhez. A termékének helyettesítője nincs, azaz a piacon nem található olyan termék, amellyel ugyanolyan módon lehet kielégíteni az igényeket.

A monopolizált piacra nehéz a belépés és költséges a kilépés. Ahol monopólium alakult ki, ott tehát a megszüntetése sem akadálymentes. Mi akadályozhatja a belépést a piacra?

az optimális üzemméret nagysága – ha ez kicsi a piachoz képest, akkor verseny fog kialakulni a piacon, amennyiben viszont az optimális üzemmérettel a teljes kereslet kielégíthető, monopólium fog kialakulni. Az így kialakult monopóliumot természetes monopóliumnak nevezzük. az induláshoz szükséges beruházás költségessége szabadalmak, licencek, know-how-k – bizonyos termékek termelése csak engedély alapján történhet, és

Tőzsdetípusok

A tőzsdék hagyományos csoportosítása alapvetően két szempont alapján történik. A kereskedés tárgyát tekintve megkülönböztetünk:

értéktőzsdéket, amelyeken belföldi és esetleg külföldi kibocsátású értékpapírokkal, kamat és devizaalapú termékekkel valamint arra szóló opciós és határidős ügyletekkel kereskednek (a BÉT-re bevezetett eszközöket az Értékpapírtörvény tőzsdeterméknek nevezi) árutőzsdéket, ahol homogén mezőgazdasági és ipari nyersanyagok (azaz szabványosítható tömegcikkek) valamint gyakran nemesfémek és devizák kereskedelme folyik.

Az ügyletek teljesítése szerint is csoportosíthatunk. Ekkor megkülönböztetünk:

azonnali tőzsdéket (Magyarországon 3 illetve 2 – napon belül sor kerül a teljesítésre), határidős tőzsdéket (tőzsdei ügyletben meghatározott későbbi időpontban kerül sor a teljesítésre). Ezeken a tőzsdéken határidős és opciós üzleteket kötnek, a nemzetközi gyakorlat szerint a legrövidebb lejárat egy hónap, a legtávolabbi általában két év.

Míg az azonnali tőzsdéken kizárólag értékpapírok vagy értékpapírnak tekinthető termékek adásvétele folyik, a határidős tőzsdéken kereskedett származékos termékek lehetnek értékpapír, kamat-, index-, deviza- illetve nyersanyagalapúak. Az ügyletek megkötésének és teljesítésének időpontját és módját, azaz a termékszabványokat a tőzsde határozza meg, ezek összességét kontraktus specifikációnak nevezzük. (Ez természetesen az azonnali kereskedelemben is így van, ott azonban a teljesülés időpontja homogén, kevesebb szabványt kell definiálni; így szabványosítottnak általában a származékos termékeket értjük.) Az ügyletek teljesülését biztosító garanciarendszerek is automatikusan ugyanerre a csoportosításra vezetnek.

Átalányadózás

Az átalányadózásra vonatkozó szabályokat a személyi jövedelemadó törvény 50–56. §-ai tartalmazzák, melyek szerint adóévenként, az adóév egészére átalányadózást választhat az az egyéni vállalkozó, akinek az átalányadózás megkezdését közvetlenül megelőző adóévben a vállalkozói bevétele a 15 millió forintot nem haladta meg és nem áll munkaviszonyban, valamint az egyéni vállalkozói bevétele az adóévben sem haladja meg a 15 millió forintot. Az előzőekben foglaltaktól eltérően az az egyéni vállalkozó, akinek az egyéni vállalkozókról vezetett nyilvántartásban feltüntetett tevékenysége az adóév egészében kizárólag az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) kormányrendelet szerinti kiskereskedelmi tevékenység, átalányadózást választhat, ha az átalányadózást közvetlenül megelőző adóévben vállalkozói bevétele a 100 millió forintot nem haladta meg és nem áll munkaviszonyban.

A tevékenységét év közben kezdő egyéni vállalkozót is megilleti az átalányadózás választásának joga azzal, hogy a bevételi értékhatárokat időarányosan kell figyelembe venni.

Az átalányadózás kizárólag az egyéni vállalkozói tevékenység egészére választható. Aki egyéni vállalkozóként is és mezőgazdasági kistermelőként is jogosult az átalányadózás választására, külön-külön és egyidejűleg is alkalmazhatja a kétféle tevékenységre elkülönülten az átalányadózást.

Az átalányadózás következő adóévre történő választásáról vagy annak megszüntetéséről az előző évről benyújtott adóbevallásban lehet nyilatkozni.

Az az egyéni vállalkozó,

Due diligence

A due diligence (pénzügyi-gazdasági és jogi átvizsgálás) célja a társaság gazdasági-jogi helyzetének, történetének és a jövőjét meghatározó jelenlegi tényeknek a megismerése és hiteles dokumentumokkal való alátámasztása. A munka eredménye a tájékoztató, amely a befektetőknek hiteles képet ad a társaság helyzetéről ezzel megalapozva befektetési döntésüket. A tájékoztatót tehát a kibocsátó és a vezető szervező együtt készíti el és írja alá, és tartalmáért mindketten egyetemlegesen felelnek.

A due diligence és a tájékoztató szerepe a tranzakcióban tehát a befektetők informálása, és ezért maximálisan objektív kell legyen. Emiatt általában nem alátámasztható állítások, vélemények, előrejelzések nem fordulhatnak elő, vagy ha előfordulnak, akkor vastag betűvel írt figyelmeztetés hívja fel az információ szubjektív jellegére a figyelmet.

Közhasznú társaság

A közhasznú társaság alapítása

Több tag esetén társasági szerződés, egy tag esetén alapító okirat elkészítése szükséges. Mindkettőnek nélkülözhetetlen tartalmi eleme mind a közhasznú, mind a kiegészítő vállalkozási tevékenység pontos meghatározása.

Társasági szerződés/alapító okiratnak tartalmaznia kell

a társaság cégnevét és székhelyét; a társaság tagjait, nevük (cégnevük) és lakóhelyük (székhelyük) feltüntetésével; a társaság tevékenységi körét (meg kell határozni társaság által végzett közhasznú tevékenységet és az általa folytatott üzletszerű gazdasági tevékenységet) a cégjegyzés módját; a társaság időtartamát, ha a társaságot határozott időre alapítják; a törzstőke és az egyes tagok törzsbetéteinek mértékét; a teljes egészében be nem fizetett pénzbetétek befizetésének módját és esedékességét; a szavazati jog mértékét; az első ügyvezetőt, több ügyvezető esetén a képviselet módját; felügyelő bizottság tagjait; könyvvizsgáló személyét; a megismételt taggyűlés összehívásának rendjét. a társaság megszűnése esetén a fennmaradó vagyon közhasznú célra való fordításának módját.

A közhasznú társaság közhasznú tevékenységet rendszeresen végző jogi személy. Közhasznú tevékenység a társadalom közös szükségleteinek kielégítését nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül szolgáló tevékenység. A közhasznú társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet a közhasznú tevékenység elősegítése érdekében folytathat; a társaság tevékenységéből származó nyereség nem osztható fel a tagok között.

A közhasznú társaság bejegyzése: a közhasznú társaság székhelye

22 / 24« Első...10...2021222324