Biztosítók fajtái

A biztosítókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik az adott biztosító, megkülönböztethetünk direkt biztosítókat és viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók a biztosítási szféra elsődleges biztosítói, ők azok, akik eredetileg elvállalják a különböző dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, tehát ügyfeleik maguk is biztosítók, s a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át tőlük. Természetesen egy cég lehet egyszerre direkt biztosító is és viszontbiztosító is. A legnagyobb direkt biztosítók általában viszontbiztosítással is foglalkoznak, de inkább az a jellemző, hogy a konszern egy különálló – professzionális – tagvállalata keretében szervezik meg a viszontbiztosítási tevékenységet, s ez a tagvállalat csak viszontbiztosítással foglalkozik. A legnagyobb viszontbiztosítók általában professzionális, kizárólag viszontbiztosítással foglalkozó biztosítók. A továbbiakban csak a direkt biztosítók csoportosításával foglalkozunk.

A művelt biztosítási fajták szerinti csoportosítás

A biztosító által művelt biztosítási ágak, illetve fajták szerint a biztosítókat alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk:

1. szakosított biztosító, 2. kompozit biztosító.

A szakosított biztosító csak egy biztosítási ággal (például életbiztosítás), vagy csak egy ágon belül néhány biztosítási ágazattal (például gépjármű-biztosítás, tűzbiztosítás, balesetbiztosítás stb.) foglalkoznak. Az EU törvényei csak szakosított biztosítók működését engedélyezik. Ennek fő oka a tartalékok

Kockázatporlasztás

A biztosítási tevékenység biztonságos művelése sokszor a biztosítók együttműködését kívánja meg egy-egy kockázat vállalásában.

Az együttműködés oka a kockázat mérete. Némely különösen nagy értékű objektum (egy toronyház, atomerőmű stb.) biztosítása például elemi kár (tűz, földrengés stb.) ellen túl nagy kockázatot jelenthet egy biztosítónak, hiszen a kis valószínűséggel előforduló kár esetleges bekövetkezése esetén a kárkifizetési kötelezettség csődbe viheti a biztosítót. Ez ellen védekezik a biztosító kockázatporlasztással, vagyis úgy, hogy csak akkora részét tartja meg ennek a bizonyos nagy kockázatnak, amekkorát a kockázatviselő kapacitása lehetővé tesz, azaz amekkora esetleges kárkifizetés még nem veszélyezteti a cég folyamatos működését. A kockázat többi részére más fedezetet keres kockázatporlasztás révén. A kockázatporlasztásnak több módszere van.

Kockázatporlasztás viszontbiztosítással

A viszontbiztosítás esetében az a biztosító, amely eredetileg felvállalta a számára túl nagy kockázatot, a kockázatnak a saját kapacitását meghaladó részét – a díj arányos részével együtt – átadja egy másik biztosítónak, a viszontbiztosítónak. A viszontbiztosító is érezheti természetesen úgy, hogy az átadott kockázat számára túl nagy, s egy másik viszontbiztosítónál ő is viszont-viszontbiztosíthatja a neki átadott kockázat egy részét, és így tovább. Az eredmény az lesz, hogy egy esetleges kárt nem egy, hanem több biztosító fog állni meghatározott arányban. Így, még

Biztosítások csoportosítása

A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetünk személy- és vagyonbiztosítást. A kár jellege szerint léteznek kár- és összegbiztosítások. S végül a tartalékképzés szempontjából elválaszthatjuk az élet- és nem-élet-biztosítási területet.

A különböző felosztások más és más szempontokon alapulnak, tehát elvileg nyugodtan létezhetnek egymás mellett. Sok esetben valóban ez is a helyzet. Sokszor használjuk egy szövegen belül a kárbiztosítás, a nem életbiztosítás és a személybiztosítás fogalmakat. A gyakorlatban azonban egyes felosztásoknak a biztosító belső szervezetére nézve eltérő konzekvenciái vannak, s ezért, mint egymás alternatívái jelenhetnek meg. A szabályozás is meghatározhatja, hogy mi az elsődleges felosztás. Ez a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az uniós szabályozás miatt a biztosításokat elsődlegesen élet- és nem életbiztosításokra osztjuk. De vegyük sorba a dolgokat. Először tisztázzuk néhány fogalom jelentését, és szóljunk néhány szót a kártérítések lehetséges formáiról.

Biztosítási összeg: a biztosító által a biztosítási szerződés alapján teljesítendő kifizetés maximális összege.

Biztosítható érték: a biztosítás tárgyának értéke.

A kár nagysága: a bekövetkezett kár, veszteség tényleges értéke. Kárösszeg: a biztosító által alkalmazott kártérítési rend alapján a konkrét esetben a kár nagysága és a biztosítható érték alapján meghatározott összeg.

Kártérítés összege: a kárösszegből ténylegesen

Kárfelosztás

A veszélyközösségek által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer, a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben tevékenykedő veszélyközösségek (esetleg biztosítók) működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük.

Nézzük meg egy példán, miről is van szó! Egy falu lakossága összeállt, s temetkezési egyletet alkotott. A probléma, aminek megoldására az egyletet alapították a következő volt. Mikor meghalt valaki a falu lakói közül, a méltó temetés gyakran anyagi gondokat okozott a hozzátartozóknak, mert a temetési költségeket a – többé-kevésbé mindig váratlanul bekövetkező – halál után közvetlenül ki kellett fizetni, s nem volt biztos, hogy a háztartásban mindig akadt a temetéshez szükséges felesleges pénz. Az egyesület segítségével oly módon védték ki ezt a problémát, hogy az egyesület tagjainak temetéséről az egyesület gondoskodott. Konkrétan: ha meghalt valaki, akkor a temetési költségeket felosztották az egyesület tagjai között, s mindenkire kirótták a rá eső részt, s a befolyt pénzből fedezték a költségeket. Az elv az volt, hogy a temetési költségek egy töredékének a kifizetése még váratlan esetben sem okozhat leküzdhetetlen anyagi nehézséget.

A fenti példa alapján is látható a kárfelosztó rendszer egy fontos jellemvonása, amit gyengeségének is nevezhetünk a kockázatfelosztó rendszerhez képest. Ez pedig a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellege, vagyis az,

Veszélyközösség

A biztosításban a veszélynek kitett ember nem egyedül, hanem egy közösség tagjaként száll szembe a veszéllyel. Ezt a közösséget veszélyközösségnek nevezzük.

Veszélyközösségeket már a történelem során nagyon korán kezdtek szervezni. Egy régi történet szerint már az egyik folyón felhajózó ókori kínai kereskedők is alkalmazták a veszélyközösség szervezésének módszerét. A kereskedők problémája az volt, hogy a folyam mentén rablók tanyáztak, akik rendszeresen fosztogatták a kereskedők bárkáit. Ha valamelyik bárkát elfogták, akkor annak teljes árukészlete veszendőbe ment, s nagy kár érte a tulajdonost. A többi bárka azonban épségben, a tulajdonos vesztesége nélkül érkezett meg rendeltetési helyére. A legrosszabb a dologban nem a veszteség ténye, hanem annak bizonytalan és katasztrófaszerű jellege volt. Nagy valószínűséggel ugyanis nem érte semmilyen kár a kereskedőt, de ha mégis, akkor mindene elveszett. A kereskedők ezért az esetleges teljes tönkremenés kockázatát szívesen kicserélték volna a biztos, de kicsi veszteséggel. Ennek megfelelően cselekedtek: összeálltak csoportokba, s mindegyikük annyi részre osztotta az egész árukészletét, ahányan a csoportban voltak. Minden bárkára minden kereskedő árukészletének csak egy részét tették fel, s így minden bárkán minden kereskedőnek volt áruja. Ha valamelyiket kirabolták, akkor ugyan a teljes bárka odaveszett, de mindegyik kereskedő csak árukészletének kisebbik hányadát veszítette el, tehát nem jutott

Az Európai Unió közös költségvetése

Az EU költségvetése több tekintetben eltér más nemzetközi szervezetétől. Az eltérések a következők:

Korlátozottabban tölti be az allokációs, szabályozó és újraelosztó funkciót, csekélyebb mértékben vásárol közjavakat és szolgáltatásokat. Átfogóbb más nemzeténél, mert az adott intézmény működésén, biztosításán túl tényleges szabályozó és újraelosztási funkciót is betölt.

Az EU költségvetése saját jövedelemforrással rendelkezik:

összes vámbevétel, agrár lefölözések, VAT bevételek %-a, GDP faktor tételei,

A saját forráson alapuló finanszírozásban egyeztek meg, amikorra a vám és agrár illetékek nem fedezték a kiadásokat. Harmadik forrásként a VAT bevételek bizonyos százaléka került bevonásra. 1988-tól kerül sor az un. negyedik forrás bevezetésére, amit a GDP-hez kötnek.

A költségvetés struktúrája az idők folyamán az érdekviszonyok fejlődését követte. Az 1960-as években azokat a feltételezett piaci előnyöket kompenzálták, melyekhez a német ipar jutott Franciaországgal és Olaszországgal szemben.

A költségvetési finanszírozás két okból sem bizonyult megfelelőnek. Egyrészt a jövedelmek lassabban nőttek, mint a nemzeti termék (degresszivitás), másrészt a szegényebb országokat jobban terhelték, mint a gazdagokat (kohézió hiánya.)

A degresszió a vámbevételek és az agrárilletékek fokozatos szűküléséből következett, mely egyrészt a GATT liberalizációkkal volt összefüggésben, másrészt a mezőgazdasági önellátás növekedésére vezethető vissza. A kohézió hiányának következménye, hogy az egyes országok

Vásárlóerő-paritás

A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról (amikor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön) a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam eltér a vásárlóerő-paritástól automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik.

Számos közgazdász szerint a meggyőző logika ellenére sem ad a vásárlóerő paritás pontos képet az árfolyamok valóságos működéséről. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól:

az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, s a nyersanyagok külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. Az árfolyamokat nem csak a gazdaság exportja és importja befolyásolja, hanem hatással van rá a tőkeáramlás is. A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet az áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (arbitrázs: két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok árszintjei kiegyenlítődnek. Az egyes országok árszínvonalaiban azonban számos olyan áru és szolgáltatás is beletartozik, amely jellegénél fogva nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, s így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Az országok árszínvonalai tartósan eltérhetnek egymástól, anélkül, hogy az árfolyamot piaci erők a vásárlóerő-paritás irányába terelnék.

A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet nem jellemzi tökéletesen a valóságot, mégis kellő alapot

Nemzetközi munkamegosztás

A világgazdaság kialakulásának objektív gazdasági alapja a nemzetközi munkamegosztás. Fejlődésének természeti és társadalmi feltételei vannak.

Természeti feltételek: a természeti kincsek, a domborzati, éghajlati viszonyok, talajviszonyok. Társadalmi feltételek: egyes országok termelőerőinek fejlettségi foka, a gazdaság szerkezete stb.

A sajátos természeti adottságok befolyásolják egyes országok gazdasági életét, nemzetgazdaságuk, külkereskedelmük szerkezetét. Szerepük elsősorban a mezőgazdaságban és a kitermelő iparban jelentős, de befolyásolják egyéb iparágak fejlődését is. Mindezek ellenére a természeti adottságok jelentősége egyes országok termelése és kereskedelme szempontjából csak viszonylagos, nem választható el a társadalmi-gazdasági feltételektől, melyek keretében a társadalmi termelés folyamata végbemegy.

A társadalmi-gazdasági feltételek között különösen jelentős szerepet foglal el a termelőerők, a tudomány és a technika fejlettségi foka. Ettől függ ugyanis, hogy milyen mértékű lehet a természeti tényezők feltárása, kiaknázása, felhasználása. Emellett a természeti adottságok nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepét a technika és a tudomány fejlettsége viszonylagosan csökkenti. Ezen csökkenés egyrészt egyenlőtlen és ellentmondásos, másrészt a természeti kincsek nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepe újraértékelődik. (az elmaradott, függő országok esetében marad jelentős.)

A gépi nagyipar kialakulása óta a nemzetközi munkamegosztás társadalmi-gazdasági feltételei mind nagyobb jelentőséggel bírnak.

A termelőerők fejlődésén nyugvó nemzetközi munkamegosztás alapján realizálódnak a világgazdaságban azok a sokoldalú kapcsolatok, melyek

Kft

A kft. (korlátolt felelősségű társaság) jogi státusza

A kft jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, mely:

előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével (jegyzett tőkével) alakul, társasági szerződés útján jön létre. a kft tipikus tőkeegyesítő társaság, ahol a viszonylag magas kezdőtőkén és kevésbé a tagok személyes közreműködésén van a hangsúly, a kft teljes felelősséggel – egész vagyonával – tartozik tartozásaiért a hitelezők felé, a társaság vagyona által nem fedezett tartozásokért –a törvényben meghatározott kivétellel – a kft tagjait nem terheli felelősség, a társasági szerződés 2007. évtől a módosított cégtörvény értelmében már az ott megadott szerződésminta kitöltésével is elkészíthető. Ez esetben a társasági szerződés tartalmát kizárólag a kitöltött szerződésmintában foglalt rendelkezések alkothatják. a kft tagjai kizárólag a társasági szerződésben rögzített törzsbetéteik, szolgáltatására és az esetleg megállapított, egyéb vagyoni hozzájárulás (pótbefizetés, mellékszolgáltatás) teljesítésére kötelesek. a Kft elnevezést a cégnévben fel kell tüntetni. A cégnévnek a vezérszót, valamint a választott cégforma megnevezését (Kft) kell tartalmaznia. A cégnévben nem kötelező feltüntetni a kft tevékenységét. tilos a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni. A kft alapítása

A gazdasági társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől számított 30 napon belül kell bejelenteni a székhely szerint illetékes megyei cégbíróságnak. Ha a kft létrejöttéhez a tevékenységéből eredően engedély

Akkreditív

Okmányos meghitelezés. A bank a vevő megbízásából fedezett mellett akkreditívet nyit, fizetési kötelezettséget vállal, amennyiben eladó az árut szállítja. Az üzleti érdekek alapján az eladó azt szeretné, ha a vevő előre kifizetné a megrendelt áru ellenértékét. A vevő érdeke viszont az diktálja, hogy az eladó előbb teljesítsen, legyen lehetősége arra, hogy fizetés előtt az árut ellenőrizze, és csak akkor fizessen, ha az eladó a szerződés szerint teljesített. Az üzletfelek ellentétes érdeke meghiúsíthatja az üzletkötést a felek között az adásvétel létrejöttét. Az áruügylet eladója és vevője közötti érdekellentétek áthidalásának módja lehet, ha a felek az adásvételi szerződésben az akkreditív fizetési módban egyeznek meg. Ez a fizetési mód lehetővé teszi, hogy a vevő és az eladó közé belépjen egy olyan hitelintézet, amelyben mindketten egyaránt megbíznak. A biztonság alapja a bank bekapcsolása a fizetési forgalom lebonyolításába. A bank ugyanis nemcsak arra vállalkozik, hogy a felek közötti fizetési forgalmat lebonyolítja, hanem maga is ígéretet tesz a fizetésre, ezáltal a vevő szerződésben foglalt fizetési ígéretét a saját fizetési kötelezettségvállalásával egészíti ki.

A fizetési ígéret szólhat

benyújtáskori azonnali fizetésre (payment credit), váltóelfogadásra (acceptance credit), vagy meghatározott feltétel teljesülése esetén történő fizetésre (negotiation credit).

Az akkreditív az angol documentary credit, illetve a francia