A gazdasági és monetáris unió

Az un. Egységes Európai Piac tervét illetően a döntés az 1985. júniusi milánói csúcsértekezleten született. Megteremtése érdekében a Bizottság előterjesztette a Fehér Könyvet, ami mintegy 300 feladatot tűzött ki, végrehajtási ideje pedig 1992. év december hó 31.

A Fehér Könyv az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad és korlátlan mozgását tűzte ki célul. Eszerint az egységes európai piac érdekében fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására van szükség.

Fizikai akadályok megszüntetése

A nemzeti határokon történő ellenőrzése megszüntetését jelenti. 1968. után a vámok eltörlése ellenére az áruk mozgásának ellenőrzését több okból is fenn kellett tartani. A közös külső vámok ellenére egyes tagországok eltérő nemzeti kvótákat alkalmaztak, melyeket eredetellenőrzés nélkül könnyedén ki lehetett volna játszani.

Az egységes európai piac azt jelenti, hogy 1992. után a kvótákat már közösségi szinten alkalmazzák és kifelé egységesítik a különböző biztonsági, környezeti és eü. előírásokat. Az áruk mozgásának nyilvántartására számítógépes rendszert vezettek be.

A határellenőrzés felszámolásával az állampolgárok a közösségen belül útlevél nélkül, szabadon utazhattak, letelepedhettek, tanulhattak, munkát vállalhattak. Ezt szabályozta a Schengeni megállapodás, melyet 9 tagország fogadott el. Az állampolgárok egyenlő jogokkal vehetik igénybe más országok szociális juttatásait. A Közösségen kívüli utazásokra egységes útlevelet vezettek be.

Technikai akadályok megszüntetése

Római Szerződés

A szerződést 1957. március hó 25. napján írták alá, és 248 szakaszban határozta meg az EGK céljait, azok megvalósításának módját. Az EGK célja a közösséghez tartozó országok szorosabb kapcsolatának kiépítése volt. Ezen célkitűzés megvalósítása érdekében 11 pontban foglalták össze az intézkedéseket.

1. a tagállamok között a vámok és kvóták megszüntetése, (10 év alatt, 1968-ra befejeződött.) 2. közös vámtarifa, közös kereskedelempolitika a kívülállókkal szemben, (1968-ra léptek életbe) 3. a tagországok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése, 4. közös politika a mezőgazdaságban, 5. közös politika a közlekedésben, 6. a Közös Piacon a szabad gazdasági verseny feltételeinek fenntartása, 7. tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, 8. jogszabály-harmonizálás, ha azt a Közös Piac megkívánja, 9. munkalehetőség javítása, életszínvonal növelése érdekében Európai Szociális Alap, 10. Európai Beruházási Bank, 11. tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére.

A Római Szerződés a gazdaság egységig 3 négyéves szakaszt irányzott elő.

1962-ben született döntés a közös agrárpolitika kialakításáról, melynek alapja az agrár közös piac volt, és melyet 1964-ben indítottak be.

A Monetáris Integráció újjáélesztését az EK 1979. évben az Európai Monetáris Rendszer keretében kísérelte meg. A fő cél a valutaárfolyamok stabilizálása volt. Létrehozták az ECU-t, mely

Az európai integráció fő mozgató rugói

A második világháború után Európa egyesítése vált szükségessé. Ezen törekvéseket számos gazdasági, társadalmi és politikai tényező támasztotta alá. A háború után a vezető politikusok az integrációban a béke és a prosperitás tényezőjét látták, sőt többen felvetették az Európai Egyesült Államok gondolatát. Az egyesülést az újabb háború megelőzésének garanciájaként értékelték, különös tekintettel a német-francia megbékélésre.

A szoros együttműködés gondolatát az amerikai politika is kezdettől támogatta, bizonyos körök az amerikai hegemónia mérséklését és ellensúlyozását várták, sőt megjelentek bizonyos szuperhatalmi érvek is.

Az integráció gazdasági hajtóerői szintén sokrétűek voltak, sokan érveltek a két világháború közötti válságok negatív tapasztalataival. Az 1930-as évek protekcionizmusát a háború követte, ami tovább nehezítette a határokon keresztüli gazdasági kapcsolatokat. Az első kísérletek tudatos törekvést képviseltek a korábbi trend megfordítására, a múlt katasztrofális tapasztalatai termékeny talajul szolgáltak az európai kooperációra irányuló új eszmék növekedéséhez.

A szakirodalom az integrációt világgazdasági törvényszerűségnek tekinti. A tudomány és a technika vívmányai alapján a nemzeti gazdasági határok egyre szűkebbnek bizonyultak. Az integráció mellett érveltek továbbá a vállalati és üzemmérettel, valamint az optimális piacméretekkel is. Fontos motiváció volt még az un. technikai rés áthidalása az USA és Japán, valamint az újonnan iparosodó országok vonatkozásában.

Mozgató

A globalizáció következményei

A globalizáció hatásai sokrétűek. Az Egyesült Államok, a nyugat-európai országok, Japán és más, iparilag fejlett országok, Kelet- és Dél-Ázsia egyes államai, a tőkeerős vállalatok, mindenekelőtt a transznacionális társaságok, a rugalmasan alkalmazkodni képes kis- és középvállalatok, a kutatás és fejlesztés (K+F) terén élen járók, a nemzetközi pénzvilág hatalmasságai, a magasan képzett munkaerő a folyamatok fő haszonélvezői.

Segítette a gazdasági transznacionalizálódás a magyar gazdaság modernizálódását, fejlődését is. Ugyanakkor a transznacionális társaságok által közvetített szerkezeti és szervezeti változások, a liberalizálás, a műszaki fejlődés és a verseny egyes következményei, különösen azokban az országokban, amelyek nem voltak képesek belső gazdasági problémáik megfelelő kezelésére, növelték a szegénységet, az egyenlőtlenségeket, gyengítették a nemzeti intézményeket, még nehezebb helyzetbe hozták az alacsony hatékonyságú állami szektort, illetve az ott dolgozókat, s általában a nehezen alkalmazkodó vállalatokat. A világ nagy térségei közül az említett változások különösen súlyos problémákat okozott Afrikában, Latin-Amerikában, a volt szocialista országok többségében. A nemzetköziesedés és a globalizáció folyamata hozzájárult a jövedelemelosztás egyenlőtlenségének növekedéséhez nemzetközi méretekben, s az államok keretei között is.

A globalizáció nyomán változik a társadalmak gondolkodásmódja, értékrendje is. Az erre ható tényezők között az elméletek, eszmék, értékviszonyok változásai a globalizációs kihívással kapcsolatos kérdések között különleges helyet foglalnak el. Egyrészt, mint

Globalizáció

A nemzetköziesedést és a globalizációs folyamatot a következő főbb tényezők ösztönözték a XX. század utolsó harmadában:

1. Az 1960-as évek óta kibontakozó új tudományos és technikai átalakulás jellegét és következményeit illetően minden korábbi technikai átalakulásnál nagyobb mértékben globális jellegű, átfogó és univerzáló hatású. A technikai átalakulás a nemzetközi versenyben jelentős előnyökhöz juttatott egyes országokat és vállalatokat a katonai és a polgári termelésben, s minden korábbinál jobb lehetőséget nyitott számukra a globális expanzióhoz. A technikai fejlődés hatására számottevően megnövekedett és lényegesen olcsóbbá vált az áruk, a tőke, a tudás, a technika és az információk nemzetközi mobilitása. A sugárhajtású repülőgépek, a konténerszállító hajók, a szuper tartályhajók, a szállítás, a közlekedés és a távközlés technikai fejlődése, s különösen a műholdakon sugárzott TV-adások összezsugorították a Földet. Az új kommunikációs technika a tranzakciókhoz szükséges idő és költségek csökkentésével, az információáramlás gyorsaságának és megbízhatóságának növelésével radikális változásokat tett lehetővé a pénz- és tőkepiacok működésében és a nemzetközi menedzsmentben.

2. A hidegháború a vezető ipari országok politikai hatalmi elitjét közelebb hozta egymáshoz, elsősorban a közös ellenféllel szembeni stratégiai érdekek alapján. Sajátos tömbfegyelem alakult ki, amelyik korlátozta a hatalmi versengést a tömbök keretei között. Emellett a fejlett ipari országokban, az államközi viszonyok

Befektetési alapok

Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.

A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).

A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi

EMU

Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]

1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.

Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.

1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban

Diszkont certifikát

Előfordulhat, hogy a piac oldalazó mozgása vagy az árfolyamok enyhe emelkedése illetve csökkenése miatt a tracker certifikát, mely pontosan leköveti az alaptermék árfolyamát, nem vonzó befektetési lehetőség. Amennyiben a befektetető egy szűk sávban való, trend nélküli árfolyammozgásra számít, jó lehetőséget nyújtanak számára a diszkont certifikátok. Bonyolult határidős piaci műveletekkel ugyan létrehozhat a befektető maga is egy hasonlóan működő „jószágot”, de méretgazdaságossági okokból a kisbefektetők számára lényegesen egyszerűbb és olcsóbb megoldást jelent a certifikátok bármely típusának használata. A diszkont certifikátot megvásárlója diszkonttal veszi meg, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a certifikát megvásárlási ára alacsonyabb, mint a mögöttes termék aktuális piaci árfolyama. Ezen két ár különbözetéből kockázati tartalék képződik, amely esetlegesen fedezni képes a kisebb eséseket.

A diszkont certifikát egy fontos tulajdonsága, hogy létezik egy maximális kifizetési szintje (cap), amely azt jelenti, hogy a certifikát megvásárlója a mögöttes termék árfolyam emelkedéséből származó nyereségből csak ezen cap szintig részesül. A mögöttes termék ezen árszint fölé emelkedésből a certifikát megvásárlójának már nem származik haszna. A diszkont certifikátokat mindig lejárattal bocsátják ki. A futamidő a német gyakorlatban pár héttől több évig is terjedhet, bár a diszkont certifikátokat csak ritkán használják rövidtávú spekulációra. A diszkonttal való vásárlás és a cap együttes hatása

Opció

Opció alkalmazására áru, deviza és értékpapírok esetében van lehetőség. Az ügylet jog megszerzésére irányul, joggal való kereskedést jelent. Az opciós ügylet esetében az opció eladójának (kiírójának – writer) van kötelezettsége, ő vállalja opciós díj fejében a szerződés szerinti teljesítést. Az opciós díj a vevőnek (birtokosnak – holder) jogot ad a szerződésben foglaltak érvényesítésére, de számára ez kötelezettséggel nem jár. Az egyszerű opciós ügylet lehet vételi vagy eladási ügylet.

A vételi opció (call option) birtokosa jogot szerez arra, hogy rögzített áron, az úgynevezett kötési vagy érvényesítési áron, előre meghatározott összeget megvásároljon, vagy csak a lejárat napján vagy napjáig bármikor; vagy elálljon az ügylettől. Az eladási opció (put option) a vevő jogot szerez, hogy adott összegű devizát adott árfolyamon eladjon az opciós időszakban, vagy az opciós időszak utolsó napján. Az egyszerű opciós ügyletek mellett mód van a kettős opcióra, ez a vételi és az eladási opció kombinációját jelenti. A devizaopciós ügyletek kereskedelme két színtéren történik, a devizatőzsdén, és a bankok egymás közti kereskedelme, illetve a bankok és ügyfeleik közötti kereskedelem formájában. Az opciók lehetnek európai típusúak és amerikai típusúak.

Az opciós díj több tényező függvényeként jelenik meg: belső érték, időérték, deviza árfolyamváltozása, kereslet és kínálat alakulása.

Tőzsde

A tőzsde koncentrált piac, ahol helyettesíthető tömegárukkal kereskednek az erre képzett és felhatalmazott résztvevők. Nyílt piaci forma, amely keretében effektív ügyletek és spekulatív ügyletek valósulnak meg. A tőzsdén a kereskedés az áruk fizikai jelenléte nélkül történik, ezért kell helyettesíthetőnek lennie az árunak, tömegárunak kell lennie, mert a koncentrált forgalom szükségessé teszi ezt. A tőzsdék a pénzügyi és árupiacok legszervezettebb formái közé tartoznak, az értékpapírtőzsdék az értékpapírpiacok sajátos piaci szervezetei. Az értékpapírtőzsde az értékpapírok egyik másodlagos piaca, vagyis nem a jellemzően a kibocsátók részvételével működő elsődleges piacok közé tartozik. A tőzsdére a piac szereplőinek azért van szükségük, mert a koncentráció révén nagyobb likviditás biztosítható, és a tranzakciók lebonyolítási költségei is csökkenthetők. A tőzsdetermék piacának a koncentrálása az úgynevezett keresési költségeket is csökkenti, amelyeket a befektetőknek közvetlenül vagy közvetve kell megfizetni akkor, ha a koncentráció hiányában szervezetlen vagy szétdarabolódott, egymással csak laza kapcsolatban levő piacokon kell eladókat és vevőket keresniük.

A tőzsde éltető eleme az információ, hiszen általában és nagy számban akkor jön létre üzlet, ha az eladó és a vevő a tőzsdetermék jövőbeni árára vonatkozó várakozásai eltérnek egymástól. A várakozásokat – ha a piaci szereplők hozam, likviditási és kockázati preferenciái nem változnak – elsősorban a termék piacának

4 / 6« Első...23456