Az alábbiakkal megjelölt bejegyzések: EU

Áder János: stop a heiligenkreuzi hulladékégetőnek!

Merkel kezében a döntés a görög mentőcsomagról

Fokozódik a nyomás az euróövezet országaira, hogy legkésőbb a héten sorra kerülő EU-csúcson kiteregessék lapjaikat a Görögországnak szánt pénzügyi támogatást illetően. A megoldás kulcsa annak a Németországnak a kezében van, amelyik ugyanakkor egy látványos hátraarccal most mégis inkább a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) dobatna mentőövet Athénnek.

Válság előtti szintre emelkedett a GKI konjunktúraindex

Javultak az üzleti szektor és a fogyasztók várakozásai márciusban, a foglalkoztatási kilátások azonban – a kereskedelmet kivéve – valamennyi ágazatban romlottak, a GKI konjunktúra indexe megközelítette, a fogyasztói bizalmi index pedig meg is haladta a válság előtti időszak, 2008 szeptemberének szintjét – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. Európai Unió támogatásával készített felmérésben. (MTI)

Az euró 264 forint alatt hétfőn reggel

Egy euró 263,33 forintot ért hétfőn reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint továbbra is “meglepően erős” maradhat – idézett egy kereskedőt a DowJones hírügynökség.

263 forinton kezdi a hetet az euró

Egy euró 263,33 forintot ért hétfőn reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint továbbra is “meglepően erős” maradhat – idézett egy kereskedőt a DowJones hírügynökség. (MTI)

Merre megy a svájci frank? Olcsóbb biztosan nem lesz…

A svájci frank a múlt héten több mint egy éves csúcsokat döntött a „több sebből is vérző” euróval szemben. Az elemzők a svájci deviza további erősödésére számítanak. A forint viszonylatában sincs különbség: egyhamar nem várható, hogy a kurzus 180 alá esik.

Régiós energiaínség jöhet

Drámai mértékben megnő a következő két évtizedben a kelet-közép-európai térség és a szovjet utódállamok energiaigénye – figyelmeztet a Világbank.

Megint élre törhet a magyar gazdaság

Középtávon a forint jó teljesítményére, a jövő év végéig 250 forintos euró árfolyamra számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint Magyarország a térségi társállamok előtt léphet be az euróövezetbe. A magyar gazdaság növekedési kilátásairól ugyanakkor eltérnek az új prognózisok.

Hamarosan elkészül a Malév konszolidációs terve

Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány, a cég új igazgatósága pedig ezekben a napokban tekinti át a légitársaság pénzügyi helyzetét.

Tovább nő a szlovák Kia

A dél-koreai Kia Motors Corp. autógyár új gépkocsimotor-gyártó üzemet épít Szlovákiában 100 millió eurós beruházási költséggel.


info kukac econom pont hu
(71 queries in 5.434 seconds)