Az „A” típusú eredménykimutatás

Eredménykimutatás: a vállalkozó tárgyévi mérleg szerint, a vállalkozónál maradó adózott eredményének levezetését – az ellenőrzés megállapításai alapján az előző üzleti évek mérleg szerinti eredményét módosító jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását elkülönítetten – tartalmazza, az eredmény keletkezésére, módosítására ható főbb tényezőket, a MSZE összetevőit, kialakulását mutatja be.

Az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye kétféleképpen állapítható meg:

összköltség eljárással („A” típusú), forgalmi költség eljárással („B” típusú).

Összköltség típusú eredménykimutatás: az üzleti évben elszámolt értékesítés nettó árbevételének, az eszközök között állományba vett saját teljesítmények értékének, az egyéb bevételeknek, valamint az üzleti évben elszámolt anyagjellegű ráfordítások, személyi jellegű ráfordítások, értékcsökkenési leírás és egyéb ráfordítások együttes összegének különbözeteként állapítható meg.

Két módja lehet:

A változat. B változat.

Az összköltség típusú eredménykimutatás jellemzői:

Egyikről a másikra való áttéréskor biztosítani kell, hogy a tárgyév adataival az előző üzleti év adatai összehasonlíthatók legyenek. A kiegészítő mellékletben tájékoztatást kell adni, és az áttérést indokolni kell. Az ellenőrzés által megállapított nem jelentős összegű hibák eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás megfelelő tárgyévi adatai tartalmazzák. A tételek további tagolása megengedett, amennyiben az egyes tételek további részletezése az eredmény valós értéke kialakulásának megismeréséhez, alátámasztásához ez szükséges. Új tételek is felvehetők, ha azok jogszabály

Az egyes beszámolófajták mérlegei, fő jellemzői

A mérleg olyan okmány, amely:

Az eszközöket és forrásokat Eszközök (aktívák): a vállalkozás vagyonának fizikai megjelenési formája pl.: készpénz, ingatlan, felszerelési tárgyak, értékpapírok, készlet stb. két fajtája: befektetett eszköz: a tevékenységet tartósan (éven túl) szolgálják, például: épület forgóeszköz Források (passzívák): ugyanennek a vagyonnak eredet szerinti besorolása pl.: saját forrás, kölcsönvett forrás (visszafizetési kötelezettséget jelent) két fajtája: saját forrás: az alapítók bocsátják a vállalkozás rendelkezésére idegen forrás: visszafizetési kötelezettség terheli (tartozás). Adott időpontra vonatkozóan állományi adatokat tartalmaz, fordulónapra vonatkozik, mérlegkészítésig megismert, tárgyévre vonatkozó hatásokat is tartalmaz. Megfelelően értékelve tételes előírások, számviteli alapelvek, választási lehetőségek számviteli politikában rögzített változatai. Pénzben összesítve belföldi cégeknél ezer forintban (kivétel 100 milliárd Ft felett, millió forintban) vámszabadterületi társaságok és devizakülföldinek minősülő társaságok külföldi pénznemben, az MNB árfolyamlista szerinti nagyságrendben (a könyveiket ezek a társaságok is magyar nyelven kötelesek vezetni, és a beszámolót elkészíteni). Előírt struktúrában tartalmazza forma: egyoldalas („A” típusú), vagy kétoldalas („B” típusú) értékrovatok: bázis és tárgy, valamint ellenőrzés – önellenőrzés miatti rovatok eszköz- és forráscsoportosítások: főcsoportok (A, B, C, … G) csoportok (I, II, III, … ) tételek (1, 2, …) (tájékoztató adatok (a, b, …))

A mérleg számviteli okmány jellegét biztosítják:

számviteli nyilvántartásokra és dokumentációra épül (szintetika, analitika, leltározás),

Az éves beszámoló rendszere

A kettős könyvvitelt vezető vállalkozó az üzleti évről az üzleti év utolsó napjával, mint mérleg-fordulónappal éves beszámolót köteles készíteni.

Kettős könyvvitellel alátámasztott éves beszámoló készítésére kötelezettek:

a részvénytársaságok, a konszolidációba bevont vállalkozások, a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe.

Az éves beszámolónak a vállalkozó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és azok változásáról megbízható és valós képet kell mutatnia. Tartalmaznia kell minden eszközt, a saját tőkét, a céltartalékot és minden kötelezettséget (figyelembe véve az időbeli elhatárolások tételeit is), továbbá az időszak bevételeit és ráfordításait, az adózott és a mérleg szerinti eredményt, valamint azokat az adatokat, szöveges indokolásokat, amelyek a vállalkozó valós vagyoni, pénzügyi helyzetének, működése eredményének bemutatásához szükségesek.

A beszámolót és azt alátámasztó dokumentációkat 10 évig meg kell őrizni. Így a főkönyvi kivonatot, a leltárt és az értékelést, a kapcsolódó részletező nyilvántartásokat illetve a számítógépes programot működőképes állapotban. A számviteli bizonylatokat (főkönyvi számlák, analitikus nyilvántartások) legalább 8 évig kell megőrizni visszakereshető és olvasható formában.

Az éves beszámoló részei:

mérleg, eredmény-kimutatás, kiegészítő melléklet, üzleti jelentés (kötelező elkészíteni, de 2001. január 1-je óta nem része az éves beszámolónak).

Az egymást követő üzleti évek éves beszámolóinak összehasonlíthatóságát a mérleg és az eredménykimutatás

Számviteli alapelvek

A vállalkozás folytatásának elve [Szt. 15 § (1)]: a beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során abból kell kiindulni, hogy a gazdálkodó a belátható jövőben is fenn tudja tartani működését, folytatni tudja tevékenységét, nem várható a működés beszüntetése, vagy bármilyen okból történő jelentős csökkenése.

Teljesség elve [Szt. 15 § (2)]: a gazdálkodónak könyvelnie kell mindazon gazdasági eseményeket, amelyeknek az eszközökre és a forrásokra, illetve a tárgyévi eredményre gyakorolt hatását a beszámolóban ki kell mutatni. Ideértve azokat a gazdasági eseményeket is, amelyek, az adott üzleti évre vonatkoznak, egyrészt a mérleg fordulónapját követően, de még a mérleg elkészítését megelőzően váltak ismertté, másrészt azokat is, amelyek a mérleg fordulónapjával lezárt üzleti év gazdasági eseményeiből erednek, a mérleg fordulónapja előtt még nem következtek be, de a mérleg elkészítését megelőzően ismertté váltak.

Valódiság elve [Szt. 15 § (3)]: a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük. Értékelésük meg kell, hogy feleljen az e törvényben előírt értékelési elveknek és az azokhoz kapcsolódó értékelési eljárásoknak.

Világosság elve [Szt. 15 § (4)]: a könyvvezetést és a beszámolót áttekinthető, érthető, e törvénynek megfelelően rendezett formában kell elkészíteni.

Következetesség elve

Számviteli politika

A számviteli politika keretében írásban rögzíteni kell azokat a gazdálkodóra jellemző szabályokat, előírásokat, módszereket, amelyekkel meghatározza, hogy mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentősnek, nem lényegesnek, nem jelentősnek, továbbá meghatározza azt, hogy a törvényben biztosított választási, minősítési lehetőségek közül melyeket, milyen feltételek fennállása esetén alkalmaz, az alkalmazott gyakorlatot milyen okok miatt kell megváltoztatni.

Az újonnan alakuló gazdálkodó a számviteli politikát, az elkészítendő szabályzatokat a megalakulás időpontjától számított 90 napon belül köteles elkészíteni. Törvénymódosítás esetén a változásokat annak hatálybalépését követő 90 napon belül kell a számviteli politikán keresztülvezetni. A számviteli politika elkészítéséért, módosításáért a gazdálkodó képviseletére jogosult személy a felelős.

A számviteli politika meghatározó elemeit és azok változását, a változás eredményre gyakorolt hatását a kiegészítő mellékletben külön be kell mutatni.

A számviteli politika tartalma:

könyvvezetés módjának meghatározása egyszeres, vagy kettős könyvvezetés, ha kettős, akkor dönteni kell a főkönyvi és analitikus nyilvántartások rendszeréről és kapcsolatukról, valamint dönteni kell a költségelszámolás rendszeréről és módszeréről is, mérlegkészítés időpontjának megválasztása tekintettel a zárlati munkákra, mérlegtételek értékelésére vonatkozó ütemterv, mely az egyes eszközök és források értékelésének konkrét időpontjait tartalmazza, a beszámoló mérlegének és eredmény-kimutatásának megválasztása, egyes eszköz– és forráscsoportok értékelési eljárásai értékelési alapelvek, értékhelyesbítésbe bevont

Mérleg szerinti eredmény meghatározása, társasági adó meghatározása

Mérleg szerinti eredmény: az osztalékra, részesedésre, a kamatozó részvények kamatára igénybe vett eredménytartalékkal növelt, a jóváhagyott osztalékkal, részesedéssel a kamatozó részvények kamatával csökkentett tárgyévi adózott eredmény, egyezően az eredmény-kimutatásban ilyen címen kimutatott összeggel. [Szt. 39 § (2)]

Egyszerűsített mérleg szerinti eredmény: az üzleti év adóköteles pénzügyi eredménye és az ezen időszakban bekövetkezett egyéb, tényleges pénzbevételt, vagy pénzkiadást nem jelentő végleges vagyonváltozás együttes összegéből, az értékkorrekciók (értékcsökkenési leírás, értékvesztés, készletváltozás), az adókötelezettség és az osztalékfizetésre jóváhagyott összeg levonását követően a vállalkozónál maradó összeg, illetve saját tőke csökkenés, egyezően az eredmény-levezetésbe beállított összeggel.

Az üzleti év mérleg szerinti eredménye:

+ Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (A) + Pénzügyi műveletek eredménye (B) = Szokásos vállalkozási eredmény (C) + Rendkívüli eredmény (D) = Adózás előtti eredmény (E) – Adófizetési kötelezettség (XII) = Adózott eredmény (F) + Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre (22) – Jóváhagyott osztalék, részesedés (23) = Mérleg szerinti eredmény (G)

Az adózott eredmény csak a vállalkozás tulajdonosait megillető osztalékra és részesedésre vehető igénybe, a fennmaradó összeg (a mérleg szerinti eredmény) a vállalkozó saját tőkéjét fogja módosítani.

A vállalkozó a meglévő eredménytartalékát felhasználhatja a tárgyévi adózott e­redmény kiegészítésére, de csak akkor, ha a tárgyév adózott

Saját tőke

A saját tőke helye a számlakeret-tükörben:

41. Saját tőke 411. Jegyzett tőke 412. Tőketartalék 413. Eredménytartalék 414. Lekötött tartalék 417. Értékelési tartalék 419. Mérleg szerinti eredmény

A saját tőke helye a mérlegben (zárójelben a „B” változat):

D. Saját tőke (J) I. Jegyzett tőke

Ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken

II. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (–) III. Tőketartalék IV. Eredménytartalék V. Lekötött tartalék VI. Értékelési tartalék VII. Mérleg szerinti eredmény

Saját tőke jellemzői:

A gazdálkodó vagyonának saját forrása, amelyet a gazdálkodó alapítói, tulajdonosai bocsátottak véglegesen a vállalkozás rendelkezésére. A saját tőke felépítése mindenkor a gazdálkodó valós vagyoni helyzetét mutatja be, a tőkerészek mindegyike véglegesen és teljes összegben áll a gazdálkodó rendelkezésére. Az alapítók, tulajdonosok által véglegesen átadott tőkeösszeget a gazdálkodó a tevékenység során szabadon felhasználhatja, általában sem időbeli, sem a felhasználás céljára vonatkozó megkötést az alapítók, tulajdonosok nem adnak. A saját tőkének finanszíroznia kell a társaság gazdálkodását, a negatív saját tőke csak matematikailag értelmezhető az eszköz-forrás összefüggés alapján. A Gt tv a hitelezők védelme érdekében csak átmeneti állapotként engedi meg, hogy a saját tőke a jegyzett tőke – Rt esetében 2/3, Kft esetében 50% – alá csökkenjen. Ebben az esetben az

Egyéb bevételek, egyéb ráfordítások

Az egyéb bevételek helye a számlakeret-tükörben:

96. Egyéb bevételek 961. Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök bevétele 962. Értékesített, átruházott (engedményezett) követelések elismert értéke 963. A mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett, az üzleti évhez kapcsolódó egyéb bevétel 964. Utólag kapott – közvetve kapcsolódó – pénzügyileg rendezett engedmény 965. Céltartalék felhasználása (csökkenése, megszűnése) 966. Visszaírt értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés 967. Visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás 968. Biztosító által visszaigazolt kártérítés összege 969. Különféle egyéb bevételek

Az egyéb ráfordítások helye a számlakeret-tükörben:

86. Egyéb ráfordítások 861. Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök könyv szerinti értéke 862. Értékesített, átruházott (engedményezett) követelések könyv szerinti értéke 863. Mérleg fordulónap előtt bekövetkezett eseményeknek az üzleti évhez kapcsolódó ráfordításai 864. Utólag adott – közvetve kapcsolódó – pénzügyileg rendezett engedmény 865. Céltartalék képzése 866. Értékvesztés, terven felüli értékcsökkenés 867. Adók, illetékek, hozzájárulások 869. Különféle egyéb ráfordítások

Az egyéb bevételek és az egyéb ráfordítások helye az eredmény-kimutatásban:

III. (V.) Egyéb bevételek (+)

Ebből: visszaírt értékvesztés

VII. (VI.) Egyéb ráfordítások (–)

Ebből értékvesztés

A. Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye

Egyéb bevételek [Szt. 77 § (1)]: olyan, az értékesítés nettó árbevételének részét nem képző bevételek, amelyek a rendszeres tevékenység (üzletmenet) során merülnek

Céltartalék számvitele

A céltartalékok helye a számlakeret-tükörben:

42. Céltartalékok 421. Céltartalékok a várható kötelezettségekre 422. Céltartalékok a jövőbeni költségekre 424. Árfolyamveszteség időbeli elhatárolása alapján képzett céltartalék 429. Egyéb céltartalékok

A céltartalékok helye a mérlegben:

E. Céltartalékok 1. Céltartalékok a várható kötelezettségekre 2. Céltartalékok a jövőbeni költségekre 3. Egyéb céltartalék

Az adózás előtti eredmény terhére – a valós eredmény megállapítása érdekében a szükséges mértékben – céltartalék képezhető az olyan várható jelentős és időszakonként ismétlődő jövőbeni költségekre (pl. fenntartási, átszervezési, környezetvédelemmel kapcsolatos költségek), amelyek – a mérlegkészítés időpontjáig rendelkezésre álló információk szerint – feltételezhetően vagy bizonyosan felmerülnek, de összegük vagy felmerülésük időpontja a mérlegkészítéskor még bizonytalan és nem sorolhatók a passzív időbeli elhatárolások közé. Céltartalék a szokásos üzleti tevékenység rendszeresen és folyamatosan felmerülő költségeire nem képezhető.

Ha a vállalkozó a devizaszámlán meglévő devizakészlettel nem fedezett, külföldi pénzértékre szóló – beruházással megvalósuló tárgyi eszközhöz, vagyoni értékű joghoz kapcsolódó – hiteltartozások, továbbá devizakötvény kibocsátásából származó tartozások nem realizált árfolyamveszteségét halasztott ráfordításként mutatta ki, az üzleti év végén az így elhatárolt halmozott összegnek a hitelfelvételtől eltelt időtartam és a hitel figyelembe vehető futamideje arányában számított hányadának megfelelő összegű céltartalékot kell kimutatnia.

Amennyiben az előző üzleti év végéig

Kötelezettségek

A kötelezettségek helye a számlakeret-tükörben:

43-47. Kötelezettségek 43. Hátrasorolt kötelezettségek 431. Hátrasorolt kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 432. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 447. Tartós kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 459. Rövid lejáratú kötelezettségek egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben 476. Rövid lejáratú egyéb kötelezettségek munkavállalókkal és tagokkal szemben 433. Hátrasorolt kötelezettségek egyéb gazdálkodóval szemben 44. Hosszú lejáratú kötelezettségek 441. Hosszú lejáratra kapott kölcsönök 442. Átváltoztatható kötvények 443. Tartozások kötvénykibocsátásból 444. Beruházási és fejlesztési hitelek 445. Egyéb hosszú lejáratú hitelek 446. Tartós kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 448. Pénzügyi lízing miatti kötelezettségek 449. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek 45-47. Rövid lejáratú kötelezettségek 451. Rövid lejáratú kölcsönök 452. Rövid lejáratú hitelek 453. Vevőktől kapott előlegek 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások 457. Váltótartozások 458. Rövid lejáratú kötelezettségek kapcsolt vállalkozással szemben 461. Társasági adó elszámolása 462. Személyi jövedelemadó elszámolása 463. Költségvetési befizetési kötelezettségek 464. Költségvetési befizetési kötelezettségek teljesítése 465. Vám- és pénzügyőrség elszámolási számla 466. Előzetesen felszámított általános forgalmi adó 467. Fizetendő általános forgalmi adó 468. Általános forgalmi adó elszámolási számla 469. Helyi adók elszámolásai számla 471. Jövedelem elszámolási számla 472. Fel nem vett járandóságok 473. Társadalombiztosítási kötelezettség 474. Elkülönített alapokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségek 475. Vagyonkezelő

2 / 3123