Captive biztosító

Nagy ipari és kereskedelmi vállalatok által létrehozott biztosítótársaság, amely általában csak az alapítók biztosítási kockázatait vállalja, s azokat viszontbiztosításba adja.

Kincstárjegy

A kincstárjegyek, azaz az egy éves vagy annál rövidebb lejáratú állampapírok az alábbi szempontok szerint csoportosíthatóak.

Kamatozásuk szerint lehetnek:

diszkont, vagy kamatozó értékpapírok.

A diszkont kincstárjegyek elsősorban nagybefektetőknek szánt értékpapírok, amelyek aukción kerülnek értékesítésre. A kisbefektetőket megcélzó, elsősorban bankfiókokban értékesített Kamatozó Kincstárjegy és a postahivatalokban árusított Kincstári Takarékjegy I. pedig a kamatozó típusú kincstárjegyek családjába tartoznak.

A diszkont kincstárjegyek nem kamatot fizetnek, hanem a névértéknél alacsonyabb, diszkont áron kerülnek forgalomba, lejáratkor pedig a névértéket fizetik vissza. A diszkont a névérték és a vételár közötti különbség.

Jelenleg Magyarországon 4 féle diszkont kincstárjegy kerül forgalomba, a rövid futamidejű likviditási, a 3, 6 és 12 hónapos állampapírok. A 2004-ben bevezetett likviditási kincstárjegy futamideje 1–2 hónap között van, és célja a költségvetés rendkívül rövid távú pénzigényének biztosítása.

A kisbefektetők érdeklődésére számot tartó termékek az egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy és az egyéves futamidejű Kincstári Takarékjegy I. A Kamatozó Kincstárjegy egy éves futamidejű állampapír, amely a futamidő végén fizet kamatot. Ezt a befektető a törlesztéssel együtt kapja kézhez.

A Kincstári Takarékjegy I., a hasonló nevű kötvényhez hasonlóan lépcsős kamatozású értékpapír, amelynél a papír birtokosát visszaváltáskor a vásárlás napjától eltelt idő függvényében meghatározott mértékű kamat illeti meg. Az egyes visszaváltási időkre előre meghatározott

Költségvetési politika

A költségvetési politika a kormányzat különböző gazdasági funkcióihoz szükséges pénzek beszedését, újraelosztását, a különböző kormányzati funkciók megvalósításához szükséges erőforrások rendelkezésre állását (finanszírozás) biztosítja. A kormányzati funkciókat három szempont szerint csoportosíthatjuk.

A funkciók megvalósulásának módszere alapján beszélünk regulátor és finanszírozó funkciókról.

A funkció tartalma szerint megkülönböztetünk hagyományos közhatalmi, szociális vagy társadalompolitikai és gazdaságpolitikai funkciót.

Végül, de nem utolsó sorban, a gazdasági folyamatokra gyakorolt hatás szempontjából beszélünk allokációs, redisztribúciós és stabilizációs funkcióról. Az allokáció a kollektív javak biztosítását, ha úgy tetszik a piaci mechanizmus tökéletlenségeiből és az externális hatásokból adódó hiányok pótlását jelenti. A kollektív javak skálája széles és történelmileg változó. A hagyományos közhatalmi szolgáltatásoktól (pl. honvédelem) kezdve az oktatáson, egészségügyön keresztül az egészséges ivóvíz biztosításáig sok minden ide tartozik. A redisztribúció a piaci mechanizmus működéséből adódó, és az adott társadalom számára elfogadhatatlan jövedelem egyenlőtlenségek korrekcióját jelenti. A stabilizációs funkció a piac önszabályozó mechanizmusának korrekciója a gazdaság egyensúlyának, növekedésének és versenyképességének biztosítása érdekében.

Pénzügyi piacok

Piacnak tekintünk minden olyan eszközt és lehetőséget, amelynek révén a potenciális vevők és eladók egymásra találhatnak, hogy áruikat és szolgáltatásaikat szabad akaratukból egymásnak eladják, vagy egymással kicseréljék. Piac bármilyen jószágra kialakulhat, amire a gazdasági alanyok közvetlenül vagy közvetve igényt tartanak, és ami a kereslethez képest korlátozottan áll rendelkezésre, azaz ami iránt zérus ár mellett túlkereslet tapasztalható.

A kialakuló piac – akár szervezett, akár spontán – nem tulajdonosa a közvetítésével gazdát cserélő áruknak, csak terepet ad az adásvételek, illetve cserék gyors és sima lebonyolításának. Nem feltétlenül rendelkezik központi hellyel, a piac elégséges, de nem feltétlenül szükséges jellemzője lehet a koncentráltság. Egyik számottevően lényeges feladata az információk terjesztésében és a felek hatékony kommunikációjának biztosításában rejlik. A legtöbb pénzügyi piac manapság már nem igényel koncentráltságot.

A pénzügyi piacokon pénzügyi eszközökkel – pénzzel és pénzre szóló követelésekkel, például értékpapírokkal – kereskednek. A gazdaság összes szereplője kapcsolatba kerül a pénzügyi piacokkal: megtakarítóként, befektetőként, hitelezőként, adósként stb. A pénzügyi piacok összefoglaló elnevezés alatt három, a gyakorlatban egymástól szinte teljesen elválaszthatatlan piacot értünk.

A devizapiacokon nem pénzügyi közvetítés folyik, hanem az egyes országok pénzeinek cseréje. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy

Biztosítók mint pénzügyi közvetítők

A biztosítók és a különféle nem állami nyugdíjalapok fontos szerepet játszanak a megtakarítások ideiglenes újraelosztásában, bár többnyire tevékenységüknek nem ezt az oldalát szokás hangsúlyozni. Az általuk összegyűjtött pénzalapok felhasználásának csak az egyik fele az, hogy kártérítéseket fizessenek, illetve nyugdíjakat folyósítsanak ügyfeleiknek. Ilyen jellegű kifizetéseik a bankok (takarékpénztárak) betét–visszafizetéseivel rokon. A bankok tevékenysége nyilvánvalóan nem korlátozódik a betétek gyűjtésére és visszafizetésére, hanem a hitelkihelyezések kamatbevételeiből képesek kamatot fizetni a betéteseknek, illetve fedezni az üzemvitel költségeit. Hasonlóan, a biztosítóintézetek tevékenysége sem korlátozódhat a biztosítási díjak beszedésére és a kártérítések kifizetésére. Ugyanilyen fontos eleme ezen intézetek működésének az általuk összegyűjtött és ideiglenesen szabad pénzalapok megfelelő befektetése.

Azokban a gazdaságokban, ahol a biztosítási tevékenység nem monopolizált, a biztosítótársaságokat két csoportba sorolhatjuk, úgy mint életbiztosítást és vagyon– és baleset–biztosítást nyújtó cégek. Gyakori, hogy az előbbiek a szűkebb értelemben vett biztosítási formákat – amelyek a kockázat elleni védelmet szolgálják – megtakarítási formákkal kombinálják (sőt még rövid lejáratú hiteleket is nyújtanak!), ami megint csak a többi pénzintézettel való rokon vonásokat emeli ki.

Sok országban, így ma már Magyarországon is működnek az állami nyugdíjrendszer, illetve -intézetek mellett különböző magánnyugdíjalapok is. Az összegyűjtött nyugdíjjárulékok reálértékének megőrzése (akár 20–30 éven keresztül) megint csak azt

Bretton Woods-i rendszer

A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:

A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.

A rendszer válsága

1950-es években a nyugat-európai

Biztosítási díj

A biztosítás azt jelenti, hogy a biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy megtéríti a biztosítottat érő veszteségeket vagy azok egy hányadát. Ezen kötelezettség vállalásának ára a biztosítási díj, vagyis a biztosítási díj a kockázatvállalás ára.

A biztosítási díj kalkulációjakor figyelembe kell venni, hogy a díjnak fedezetet kell nyújtania a vállalt kockázatra, a biztosító költségeire, valamint a biztosítással kapcsolatban felmerült költségekre. Ennek megfelelően a biztosítások díja általában és nagy általánosságban három fő részből tevődik össze:

1. a kockázati díjrész (nettó kockázati díj), 2. a biztonsági pótlék, 3. a vállalkozói díjrész.

A kockázati díjrész fedezi a várható károk összegét, vagyis ebből teljesíti a biztosító a vállalt szolgáltatásait. A kockázati díjrész ezért nagyságát tekintve egyenlő a kockázat várható értékével. A biztonsági pótlék arra hivatott, hogy a rossz káralakulású években, tehát amikor a kártérítések tényleges értékének nagysága meghaladja a várható értéket, pótolja a kockázati díjrész hiányát. Mivel hosszú távon a jó és rossz évek hatása kiegyenlítődik, a biztonsági pótlék nagysága egyben általában a biztosító nyereségének a mértékét is mutatja (hacsak a biztosító nem kalkulált bizonyos nyereséget a vállalkozói díjrészbe is). A nettó kockázati díj és a biztonsági pótlék együttes összegét nevezzük bruttó kockázati díjnak. A vállalkozói díjrész

8 / 8« Első...45678