2010. november 16. A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.
Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)
A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.
2010. november 15. Felvetődik a kérdés, hogy vajon mely szolgáltatások kerülnek/kerültek be a nemzetközi kereskedelembe. Korábban az volt az általános vélekedés, hogy a szolgáltatások – sajátos tulajdonságaik miatt – nem tartoznak a „kereskedelemre alkalmas, szállítható áruk” (tradeable goods) körébe. Ez jó részükre kétségtelenül ma is igaz, de a technikai fejlődés (számítógépesítés, távközlés) egyre szélesíti azon szolgáltatások körét, amelyek alkalmasak arra, hogy nemzetközi kereskedelmi forgalom tárgyai legyenek (pl. telekonferenciák, számítógépes tervezés, távdiagnosztika, kulturális és sporteseményeken való „részvétel”, vagy például az Interneten elérhető szolgáltatások).
A szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének kapcsán többen felvetették a kérdést, hogy vajon mely országoknak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem területén? Amennyiben a szolgáltatásokat a fizikai árukhoz hasonlóan korlátok nélkül lehetne exportálni, akkor a fejlett és fejlődő országok szolgáltatásainak eltérő árszínvonala és a termelékenységi korlátok miatt a komparatív költségelőnyök a fejlődő országok oldalán lennének. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a szolgáltatásoknak csak egy hányada lehet nemzetközi kereskedelem tárgya, főleg azok, amelyekben a szellemi és fizikai tőke játssza a döntő szerepet, ahol viszont a fejlett világnak vannak komparatív előnyei a nemzetközi szolgáltatáskereskedelemben a fejlődő világ országaihoz képest. Ez a gondolatmenet – ha kiterjesztjük a szolgáltatások teljes szférájára – azt sugallja, hogy a fejlett országoknak a szolgáltatások, a fejlődőknek pedig (legalábbis a
2010. november 15. A fejlett országok mindegyikében tartós tendencia a szolgáltató ágazatok, a tercier szektor térnyerése. Az alapanyag termelő ágazatok, a feldolgozóipar valamint a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből csökken, a fejlett orszá- gokban a GDP felét-kétharmadát a nem anyagi jellegű termelés, vagyis a szolgáltatások adják.
A szolgáltatások sajátos, nem megfogható, nem tárgyiasult formában megjelenő termékek. A szolgáltatás nem raktározható, helyhez kötött, nem vagy korlátozott mértékben szállítható. A szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatás igénybe vevője (fogyasztója) többnyire személyes kapcsolatba kerülnek egymással, a szolgáltatás jellege gyakran egyedi, személyre szabott, a szolgáltatás termelése és fogyasztása egyidejűleg történik. Mivel a szolgáltatások előre nem próbálhatok ki, értékesítésük során nagyon fontos a – megelőlegezett – bizalom, a megbízható referencia, a szolgáltatást nyújtó vállalat hírneve. A szolgáltatások skálája rendkívül széles. Sokféle, egymástól igen különböző tevékenységet fog át, gondot okoz a szolgáltatások egységes meghatározása is. Egyik definíció szerint szolgáltatásnak tekinthető minden olyan tevékenység, amelynek eredménye nem megfogható termék, de ugyanakkor egy sor szolgáltatás megfogható áruk előállítását célozza, s sok árutermelő tevékenységnek is jelentős a szolgáltatástartalma. (Gondoljunk például a tartós fogyasztási cikkekhez tapadó különféle szolgáltatásokra.)
A szolgáltatások csoportosítása
A szolgáltatások csoportosítása többféleképpen történhet. Egyik lehetséges csoportosítás szerint ide tartozik
a telekommunikáció, az adatfeldolgozás és informatika,
2010. november 10. Az EU költségvetése több tekintetben eltér más nemzetközi szervezetétől. Az eltérések a következők:
Korlátozottabban tölti be az allokációs, szabályozó és újraelosztó funkciót, csekélyebb mértékben vásárol közjavakat és szolgáltatásokat. Átfogóbb más nemzeténél, mert az adott intézmény működésén, biztosításán túl tényleges szabályozó és újraelosztási funkciót is betölt.
Az EU költségvetése saját jövedelemforrással rendelkezik:
összes vámbevétel, agrár lefölözések, VAT bevételek %-a, GDP faktor tételei,
A saját forráson alapuló finanszírozásban egyeztek meg, amikorra a vám és agrár illetékek nem fedezték a kiadásokat. Harmadik forrásként a VAT bevételek bizonyos százaléka került bevonásra. 1988-tól kerül sor az un. negyedik forrás bevezetésére, amit a GDP-hez kötnek.
A költségvetés struktúrája az idők folyamán az érdekviszonyok fejlődését követte. Az 1960-as években azokat a feltételezett piaci előnyöket kompenzálták, melyekhez a német ipar jutott Franciaországgal és Olaszországgal szemben.
A költségvetési finanszírozás két okból sem bizonyult megfelelőnek. Egyrészt a jövedelmek lassabban nőttek, mint a nemzeti termék (degresszivitás), másrészt a szegényebb országokat jobban terhelték, mint a gazdagokat (kohézió hiánya.)
A degresszió a vámbevételek és az agrárilletékek fokozatos szűküléséből következett, mely egyrészt a GATT liberalizációkkal volt összefüggésben, másrészt a mezőgazdasági önellátás növekedésére vezethető vissza. A kohézió hiányának következménye, hogy az egyes országok
2010. november 9. Megjelenése az 1960-as évek végén megkezdett reformfolyamathoz kapcsolódott. A nemzetközi munkamegosztásba való aktív bekapcsolódást segítette elő a vegyes vállalatok engedélyezése. Ebben az időben a világ legtöbb országa liberalizálta a külföldi tőke beáramlásának feltételeit, adó és egyéb kedvezményeket léptetett életbe. Magyarországon ezen feltételek biztosítása lassú és ellentmondásos volt. 1977. évig a közös vállalatokra vonatkozó gazdaságpolitikai célkitűzések a technika, a technológia szerzését említették első helyen. A külföldi befektetés ösztönző szabályok között jelentős volt, hogy utat nyitottunk a külföldiek többségi részesedésének is. Az 1977. évig létrejött közös vállalatok megléte és működése nem tekinthető sikeresnek. Ennek oka a hosszadalmas engedélyezési eljárás mellett a tőkés és a hazai vállalatok közötti érdekasszimetria. 1982-től vált lehetővé a vámszabad-területen való, külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok létrehozása. 1985. évben adómérséklés, adóvisszatérítés vált lehetővé, egyszerűsödött a többlépcsős engedélyezési rendszer is 6-12 hónapról 2-3 hónapra. 1987. év végég több mint 100 vállalatot jegyeztek be, kb. 10 milliárd Ft működő tőkeállománnyal. Az 1988. év jelentős fordulatot hozott a vegyes vállalatok szabályozásának rendszerében. Ekkor fogadták el a gazdasági társaságokról szóló törvényt és a külföldiek befektetéseiről szóló törvényt, mellyel kedvező jogi keretet kívántak biztosítani a külföldi működőtőke számára. Az 1989. év január hó 01. napjával hatályba lépő törvény a gazdasági modellváltás első
2010. január 30. A biztosításügy szempontjából egyes jövőbeni események bekövetkezésének lehetőségét veszélynek nevezzük. Ha az előre nem látható esemény gazdasági hátránnyal, vagyoni veszteséggel jár, akkor kárról beszélünk.
Veszélyforrások lehetnek: Természeti okok (pl. földrengés). Gazdasági okok (pl. árfolyam veszteség). Társadalmi okok (pl. bűncselekmény).
A negatív következményekkel fenyegető események bekövetkezésének esélye a kockázat.
A kockázat két fő típusa:
A kárkockázat a veszélyeztetett akaratától, döntésétől függetlenül létezik, és mindig kedvezőtlen hatású. Pl. árvíz. A spekulatív kockázatot ezzel szemben maga a kockáztató idézi elő, s a kimenetele kedvező és kedvezőtlen egyaránt lehet. Pl. üzleti kockázatok.
A kárkockázatok ellen kétféleképpen lehet védekezni: kármegelőzéssel és tartalékolással. A tartalékolás történhet természetben és pénzformában. A pénzbeni tartalékolás történhet egyénileg és intézményes formában. Az intézményes pénzbeni tartalékolás egyik formája a biztosítás. A biztosítás a kockázatfelosztás módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető (veszélyközösségi) tagok jövőbeni esetleges felmérhető és meghatározott szükségletének kielégítése céljából. A biztosítás tehát pénzalap képzését jelenti, amely a biztosítottak által befizetett biztosítási díjból tevődik össze. A biztosításnál mindenkor pontosan meg kell határozni, hogy mi a biztosítási érték és mi a biztosító által vállalandó szolgáltatás értéke, vagyis a biztosítási összeg. A fejlett biztosítási rendszerrel rendelkező országokban általában a következő módszerek tekinthetők a legelterjedtebbeknek.
Az
2010. január 30. A “minden kockázatra” kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a biztosítási eseményeket, hanem csak a kizárásokat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.
2010. január 30. Olyan biztosításközvetítő, aki a szerződés létrejöttét, fennmaradását a biztosítási védelmet kereső megbízásából segíti. Gyakorlatilag az ügyfél ügynöke. Segítséget nyújt a biztosítási igény megfogalmazásához, és a megfelelő partner (biztosító) kiválasztásához, közreműködhet a díjbeszedésben és a kárrendezésben is. Az alkusz független, nem köthet olyan megállapodást, hogy az ajánlatokat csak egyetlen biztosítóhoz közvetíti. Az alkusz a biztosítótól kap jutalékot.
2010. január 30. Biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.
2010. január 29. Az EMU a gazdasági integrációs formák olyan fejlett változata, amely az egységes belső piacon alapul, és amely magában foglalja a közös monetáris politikát, a szorosan egymáshoz igazított gazdaságpolitikákat. A világon eddig egyetlen nemzetközi integráció jutott el erre a szintre, az Európai Unió. [Palánkai, 2001]
1999. január 1-jén 11 európai uniós tagország létrehozta az Európai Monetáris Uniót (EMU) és egységes valutát vezetett be, az Eurót. A 11 ország (Ausztria, Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg, Hollandia, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Írország, Finnország) rögzítették valutaárfolyamaikat, egységesen alkalmazták az új valutát, valamint bevezették az egységes jegybanki kamatrátát, az egységes árfolyam-politikát és megállapodásuk tartalmazta a további növekedési szándékot is. Így 2000 decemberétől 12-ikként Görögország is csatlakozhatott. Ezeket az országokat együtt nevezzük Eurózónának. Az egységes valuta bevezetése több mint 300 millió EU polgárt érintett annak minden előnyével mind a fogyasztói mind pedig a vállalati oldalon.
Az egységes belső piac működése folyamán egyértelműen felmerült az igény a továbblépésre, mivel a megfelelő működéshez elengedhetetlen az egységes közös valuta. Az árfolyamok ingadozása megnehezíti a szabad tőkeáramlást, zavarja a közös mezőgazdasági politika végrehajtását, és megakadályozza az ipari piacot abban, hogy teljes egészében belső piacként működhessen.
1957. március 15-én a Római Szerződésben – melyet elsősorban
|
|
Legfrissebb hozzászólások