2010. január 2. A befektetési jegyek befektetési alapok résztulajdonát igazoló értékpapírok. Befektetési jegyek birtoklása révén az egyéni befektetők alacsony befektetett összeg révén is el tudják érni a diverzifikáció nyújtotta előnyöket, hiszen az alapok — részben a törvény által előírt befektetési szabályok miatt is — sokféle értékpapírban tartják vagyonukat. A magyar gyakorlatban pótlólagos előnyök (elsősorban a jelentős adókedvezmények) segítették elterjedésüket. A befektetési jegyek tulajdonosainak korlátozott részesedési jogaik vannak. A vagyoni jogok közül joguk van:
a nyereség felosztott részére, a hozamra megszűnés esetén a likvidációs hányadra (az egy jegyre jutó nettó eszközérték is ezt a fogalmat takarja).
A befektetési jegyek tulajdonosai tagsági jogokkal nem rendelkeznek, a társaság életébe nincs beleszólásuk. A törvény ezt a hátrányt úgy egyenlíti ki, hogy szigorú szabályokat állít fel az alapok befektetéseire vonatkozóan, ráadásul ezek betartatását szigorúan ellenőrzi. Szintén a befektetők érdekeit védi a letétkezelő kötelező alkalmazása. Ennek révén az alapkezelőtől független intézmény őrzi az értékpapírokat, és kalkulálja azok aktuális értékét.
2010. január 2. A nyereménykötvények nem biztosítanak minden kötvénytulajdonosnak azonos cash flow-t, hanem közöttük sorsolás útján osztják el a szerződésben rögzített nagyságú, kifizetendő összeget. Sok esetben a befektetők nyereménye nem készpénz, hanem valamilyen termék (pl. gépkocsi, lakás).
2010. január 2. Államkötvényeknek a központi költségvetés által kibocsátott, hosszabb távú papírokat nevezzük.
Az államkötvények, azaz az egy évnél (365 nap) hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Mára már a költségvetési hiány finanszírozása alapvetően államkötvényekkel történik, ami növeli a finanszírozás biztonságát. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani.
Kamatozásuk szerint lehetnek: – fix vagy – változó kamatozásúak. A kamatfizetés gyakorisága szerint lehetnek: – éves vagy – féléves kamatfizetésűek. Kibocsátásuk szerint lehetnek: – zárt vagy – nyilvános kibocsátásúak.
A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során.
A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat–megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő konkrét kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. A kamat megállapítása más értékpapír hozamához, egy mindenki által nyomon követhető irányadó kamathoz, vagy az inflációt kifejező indexhez kötődve történik.
Általában a változó kamatozású papírokat valamilyen irányadó kamathoz szokták kötni (a legismertebb a LIBOR), ennek azonban elengedhetetlen feltétele az, hogy az adott piac, amelyen az adott kamat kialakul, likvid legyen. A LIBOR ilyen szempontból megfelelő, mert nagy mennyiségű pénzt adnak kölcsön ezen kamatok mellett. A magyar piacon – bár létezik a LIBOR-hoz hasonló ún. kamatfixing (BUBOR), de nem
2010. január 2. Piacnak tekintünk minden olyan eszközt és lehetőséget, amelynek révén a potenciális vevők és eladók egymásra találhatnak, hogy áruikat és szolgáltatásaikat szabad akaratukból egymásnak eladják, vagy egymással kicseréljék. Piac bármilyen jószágra kialakulhat, amire a gazdasági alanyok közvetlenül vagy közvetve igényt tartanak, és ami a kereslethez képest korlátozottan áll rendelkezésre, azaz ami iránt zérus ár mellett túlkereslet tapasztalható.
A kialakuló piac – akár szervezett, akár spontán – nem tulajdonosa a közvetítésével gazdát cserélő áruknak, csak terepet ad az adásvételek, illetve cserék gyors és sima lebonyolításának. Nem feltétlenül rendelkezik központi hellyel, a piac elégséges, de nem feltétlenül szükséges jellemzője lehet a koncentráltság. Egyik számottevően lényeges feladata az információk terjesztésében és a felek hatékony kommunikációjának biztosításában rejlik. A legtöbb pénzügyi piac manapság már nem igényel koncentráltságot.
A pénzügyi piacokon pénzügyi eszközökkel – pénzzel és pénzre szóló követelésekkel, például értékpapírokkal – kereskednek. A gazdaság összes szereplője kapcsolatba kerül a pénzügyi piacokkal: megtakarítóként, befektetőként, hitelezőként, adósként stb. A pénzügyi piacok összefoglaló elnevezés alatt három, a gyakorlatban egymástól szinte teljesen elválaszthatatlan piacot értünk.
A devizapiacokon nem pénzügyi közvetítés folyik, hanem az egyes országok pénzeinek cseréje. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy
2010. január 2. A vagyonkezelő az ügyfelek által rábízott vagyonnak a befektetését végzi. A vagyonkezelés ügyfeleit két csoportba szokás sorolni. Az intézményi ügyfelek közé biztosítók, nyugdíjpénztárak tartoznak. A részükre végzett szolgáltatást törvények szabályozzák, melyek többek között rögzítik a befektetési irányelveket is. Ezen irányelvek betartását pedig – a legtöbb országban – a vagyonkezelőtől elkülönült letétkezelő ellenőrzi.
A magánügyfelek vagyonának befektetését a legtöbb esetben csupán a két fél közötti szerződés szabályozza. A vagyon kezelése történhet közvetlenül a befektetési eszközök megvásárlása révén. Sok esetben azonban hatékonyabb – költségkímélőbb – közvetett befektetési eszközöket ún. befektetési jegyeket igénybe venni. A befektetési alapok révén az egyes befektetők azonos befektetésre szánt pénzei kerülnek összegyűjtésre, s így – a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználásával – a vagyonkezelő saját szolgáltatásait olcsóbban tudja ügyfeleinek nyújtani.
A befektetési alapok többsége nyílt végű. Ez lehetővé teszi, hogy a befektetők befektetési jegyeiket naponta az egy jegyre eső vagyonértéken adni, illetve venni tudják. Azonban vannak olyan esetek, amikor ez a pénz ki– és beáramlás veszélyeztetheti a vagyonkezelő által felvállalt befektetési politika megvalósítását. Ennek eszköze a zártvégű befektetési alap.
A kiáramlás korlátozására van szükség, ha az alap vagyona kevéssé likvid eszközökbe – pl. nem tőzsdei társaságok részvényei, kis likviditású tőzsdei részvények, OTC-termékek
|
|
Legfrissebb hozzászólások