Pénzügyi stabilitás

Még a XIX. század harmadik harmadában a kétszintű bankrendszerek kialakulásával együtt fogalmazódott meg az „utolsó mentsvár, a végső menedék” koncepciója, vagyis az az álláspont, hogy a jegybanknak szükség esetén a pénzrendszer biztonsága érdekében hitellel biztosítania kell a fizetésképtelen (illikvid) bank talpon maradását. Ebben a felfogásban már megjelenik az a felismerés, hogy a pénzstabilitáshoz nem elégséges a pénzmennyiség növekedésének kontrollálása, de szavatolni kell a monetáris rendszer intézményi stabilitását is.

A pénzteremtés multiplikatív folyamatából, illetve abból a tényből adódóan, hogy a mai pénz tartalmát tekintve inhomogén, jegybankpénz és kereskedelmi banki pénz, fontos követelményként jelentkezik az egyes bankok biztonságos (prudenciális) működésének szavatolása. A pénzteremtés és megszűnés folyamatában az egyes gazdasági szereplők szintjén nem teljesül az a szektor szintű azonosság, hogy az összes bankhitel megegyezik az összes betéttel. Ha egyes hiteladósok nem tudnak fizetni, akkor ez elvileg, nagyobb tömegű nem fizetés esetén gyakorlatilag is bankválságok, szélsőséges esetben bankcsődök bekövetkezését eredményezheti. A bankcsőd a pénzrendszer szempontjából azt jelenti, hogy az adott bank kereskedelmi banki pénze megszűnik létezni. Ezzel az adott bank ügyfelei vagyonvesztést szenvednek el. Ebben a helyzetben a gazdasági szereplők jegybank pénzbe, pontosabban készpénzbe menekülnek, ami kényes egyensúlyok további borulását eredményezi. Azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi rendszer legalapvetőbb kockázata alapvető

Monetáris rendszer

A monetáris rendszer feladata a gazdaság pénzellátásának a biztosítása. A belső értékkel nem rendelkező pénzrendszerekben a pénz a bankrendszer passzívája. Másképpen fogalmazva: a mai pénzt a bankrendszer teremti. A monetáris rendszer maga is tagolt, többféle intézmény működésének eredménye.

A rendszer szabályozó és irányító eleme a monetáris hatóság. Ennek szerepe az elsődleges likviditás (készpénz) kibocsátása (emisszió), a rendszer többi elemének pénzteremtő képességének szabályozása és befolyásolása, a belföldi fizetési rendszer szabályozása és működtetése, a hazai fizetőeszköz külföldi országok fizetőeszközeihez való viszonyának meghatározása, a pénzrendszer működésével kapcsolatos bizalom fenntartása A monetáris hatóság sok ponton közvetlen kapcsolatban van kormányzattal, a kormányzati szektor részének is tekinthető.

A rendszer másik elemét a kereskedelmi bankok jelentik, amelyek betéteket gyűjtenek, kölcsönöket nyújtanak, elszámolási számlákat vezetnek és így képesek magukra szóló követelést (másodlagos likviditást, számlapénz) teremteni. A betétek gyűjtése és azok kikölcsönzése pénzügyi közvetítő tevékenység, mint ilyen tőkepiaci tevékenység. A bankok üzleti vállalkozások, működésüket közvetlenül az üzleti szervezetekre jellemző célok (terjeszkedés, profitabilitás, vállalati érték növelése) követése jellemzi.

A bankokkal szemben további elvárás a likviditás, az idegen források visszafizetésének képessége, valamint a hosszú távú fizetőképesség, a szolvencia fenntartása. E célok és elvárások egymásnak ellentmondanak, ezért a „mágikus háromszögnek” is nevezik a célfüggvény

A pénz megszűnése

A pénz a pénzteremtő műveletek inverzeivel szűnik meg. Pénz megsemmisítő műveletek a hitel visszafizetés, a hitel kamatok kifizetése, illetve a kereskedelmi bankok deviza eladása. A pénz megsemmisülés – hasonlóan a pénzteremtéshez – a pénzállomány nagyságát változtatja. Abban az esetben, ha a bankok által nyújtott hitelek jelentős részét nem tudják visszafizetni a magánszektor szereplői, akkor bankválság alakul ki. Ebben az esetben a multiplikációs folyamat a visszájára fordul, mert a nem fizetés fertőzésszerűen terjed szét a bankrendszerben és a magánszektorban. Amennyiben nincs betétbiztosítás, úgy a bankcsődök a kereskedelmi banki pénzek hirtelen megsemmisülését eredményezik. Folytatva a fertőzés analógiát, ebben a helyzetben egészséges pénzügyi helyzetben lévő gazdasági szereplők vesztik el vagyonuk egy részét és lehetetlenülnek el.

Exogén pénzteremtés

Tegyük fel, hogy a nem pénzügyi szereplők birtokában van egy adott pillanatban KP értékű készpénz, amely kiindulásként azonos az összes pénzmennyiséggel. A pénz egy részét a gazdasági szereplők készpénz kímélő fizetési módok alkalmazása miatt bankba teszik. A pénzforgalom készpénz hányada sok tényező (szokások, szabályozás, technikai feltételek, várakozások stb.) függvénye. Ha a szereplők pénzük x-ed hányadát tartják készpénzben, akkor a bankbetét (számlapénz) nagysága KP(1-x). A kereskedelmi bankok e betéteket azért gyűjtik, hogy azokat, megfelelő haszon (marzs) fejében tovább kölcsönözzék. A bankok óvatosak és arra az esetre, ha betétesek egy része készpénzhez kíván jutni y nagyságú tartalékot képeznek. Kihitelezhető forrásaik a mindenkori betéteik (1-y)-szorosa. Az egyes kereskedelmi bankok – úgy tűnik – nem teremtenek pénzt, pusztán tovább kölcsönzik a betéteket. A kereskedelmi bankok KP(1-x)(1-y) hitelt képesek nyújtani. Hogy néz ki ebben az esetben a gazdaságban lévő pénzmennyiség?

Ez nem más, mint M1= KPx+KP(1-x)+KP(1-x)(1-y)

A hitelnyújtás után a pénz csak kisebb része marad készpénzben, nagyobb része fizetésre szolgáló betét, a kereskedelmi bank szempontjából kikölcsönözhető pénz. A kereskedelmi bankok pénzügyi közvetítő tevékenysége eredményeként a pénzmennyiség megsokszorozódik. Ezt pénz multiplikációnak nevezzük. Ennek működése az előbbi példa folytatásából a következőképpen mutatható be. Jelöljük a különböző időpontokat felső index-szel. A kiinduló

Pénzteremtő bankműveletek

Két alapvető pénzteremtő bankműveletet különböztetünk meg. Az első a zárt gazdaság feltételezésén alapul. Ekkor a pénzteremtés úgy történik, hogy a belföldi bankrendszer hitelt nyújt a nem monetáris szereplőknek. A hitelnyújtás történhet hitelszerződés, vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása formájában. E bankművelet eredményeként a nem monetáris szereplők bankbetétei játsszák közvetlenül a pénz szerepét. Ezért kiegészíthetjük az előbbieket azzal, hogy a bankok betéti kamatfizetései is pénzteremtést jelentenek.

A pénzteremtés másik alapvető módja a monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlása. A külföldi fizetőeszköz az adott országban nem tölti be a törvényes fizetőeszköz szerepét. Határesetek itt is vannak, hiszen instabil pénz esetén más országok törvényes fizetőeszköze(i) átvehetik részlegesen a pénzfunkciókat. A monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlásának szabadsága a nemzeti valuta (törvényes fizetőeszköz) konvertibilitásának fokától függ.

Két alapesetet különböztethetünk meg. Az egyik esetben külföldi fizetőeszközt csak a monetáris hatóság vásárolhat. A másik esetben ezt a műveletet korlátozás nélkül bármelyik bank megteheti. Az elkülönítésből láthatjuk, hogy e pénzteremtő művelet súlya függ az átváltás szabadságától. Amennyiben a nem monetáris szereplők is szabadon rendelkezhetnek külföldi fizetőeszközzel, akkor a kereskedelmi bankokkal szembeni átváltási igények is jelentősen nőnek. A devizavásárlással teremtett pénz tulajdonképpen nem más, mint a külföldi fizetőeszközt kibocsátó monetáris intézmény fizetési ígéretének elfogadása. Az

Monetáris hatóság

A monetáris hatóság (Magyarországon az MNB) hagyományosan rendelkezik a pénzkibocsátás (emisszió) monopóliumával. A jegybanki elnevezés is ebből a privilégiumból ered. Második funkciója az ország nemesfém és devizatartalékainak kezelése. Harmadik funkciója, hogy vezeti a monetáris és nem monetáris pénzintézetek számláját, átutalásokat hajt végre közöttük, likviditási szolgáltatást nyújt. Negyedik funkciója, hogy a kormány bankjaként vezeti a központi költségvetés számláját.

Tipikus esetben a monetáris hatóság banki szolgáltatásokat csak az előbb említett szereplőknek nyújt. Egyszintű bankrendszerben, vagy az egy- és kétszintű bankrendszer közötti átmeneti időszakban nem monetáris és nem kormányzati szereplőkkel is kapcsolatban van a monetáris hatóság, mint szolgáltató intézmény. A nem monetáris szereplőknek nyújtott banki szolgáltatások nem jegybanki funkciók. A monetáris hatóság hagyományos feladata a hitel- és pénzkínálat, a kamatalakulás befolyásolása. Devizahatóságként biztosítja a hazai fizetőeszköz stabilitását. Újabb keletű, de növekvő jelentőségű feladata a pénzügyi szolgáltató rendszer stabilitásának biztosítása.

Államadósság

A költségvetési hiányt elvileg és gyakorlatilag is többféle módon lehet finanszírozni. A költségvetési hiány finanszírozásának két alapvető eszköze van. A hiány monetizálása, ami azt jelenti, hogy valamilyen pénzteremtő bankművelet eredményeként a hiányfinanszírozás mértékével megnő a belföldi pénzmennyiség. A hiány monetizálásának megítélésében kardinális kérdés a gazdaság pénzkeresletének alakulása. Amennyiben a hiány finanszírozására teremtett pénz mennyisége nem haladja meg a pénzkeresletet, úgy ez a finanszírozási mód infláció nélkül járható út.

A tranzakciós pénzkeresleti komponens növekedése nem konvertibilis valuták esetében tekinthető a jegybanki pénzteremtő hitelfinanszírozás esetén olyan tényezőnek, amely nem okoz zavarokat a pénzstabilitásban. A spekulációs pénzkeresleti komponens (különösen fejlett tőkepiacok esetében) nem jelent stabil hátteret a hiány monetizálásához. Ebben az esetben a pénzkereslet csökken és erősödik az egyéb finanszírozási instrumentumok tartása. A finanszírozási instrumentumok helyettesíthetőségéhez hasonló eredménnyel jár a konvertibilis (különösen a teljesen konvertibilis) fizetőeszközzel megvalósított hiány monetizálás.

A monetizálás alapesetben történhet a jegybank által nyújtott hitelből. Ez a monetáris bázis, a jegybankpénz mennyiségét úgy növeli, hogy e hitelnek tényleges pénzügyi terhe nincs, sőt tényleges visszafizetési kötelezettsége sincs. Mivel a pénzkereslet és pénz kínálat meg nem felelése ebben a helyzetbe fokozott veszély, így az infláció, annak ingadozása és a gazdasági szereplők (közöttük a kormányzat) pénzillúziója komoly

Központi bank

A jegybank, más néven központi bank egy adott ország monetáris politikájáért felelős intézmény, a kétszintű bankrendszer “felső” szintjét jelenti.

A központi bankok fontosabb jellemzői Tevékenységét, működését, feladatai törvény határozza meg. A jegybankok élén általában elnök, vagy kormányzó áll. A legtöbb központi bank állami tulajdonban van, ugyanakkor a modern jegybankok esetében intézményi garanciák biztosítják a monetáris döntéshozatal függetlenségét a politikától. A jegybank független intézmény az állam nem szólhat bele működésébe. Élesen elkülönül a jegybanki és a kereskedelmi banki funkció. A központi bankok leggyakoribb feladatai A fizetőeszköz értékállóságának megőrzése (az árak, árfolyam stabilitását jelenti) Bankjegy- és érmekibocsátás, azaz pénzemisszió A fizetési rendszerek működtetése Banki szolgáltatások nyújtása az államháztartás számára Hitelnyújtás a kereskedelmi bankok számára (a bankok bankja): a jegybank vezeti a pénzintézeti számlákat, csak jó fedezet mellett ad hitelt és minden jó biztosítékot elfogad. Viszonylag magas kamatot számol fel, hogy ösztönözze a kereskedelmi bankokat a likviditásuk megfelelő alakítására. Őrzi, kezeli az állami tartalékokat – menedzseli az arany és devizatartalékokat. A pénzügyi rendszer stabilitása feletti őrködés: döntéseket hoz az árfolyam politikával kapcsolatban. A pénzügyi intézmények szabályozása, felügyelete. A központi bank a kereskedelmi bankok számláit vezeti, vállalati számlát azonban nem vezet.

Kétszintű

2 / 212