Magyar államkötvény

A Magyar Államkötvény egy évnél hosszabb futamidejű, kamatozó állampapír. Jelenleg 3, 5, 10 és 15 éves futamidővel kerülnek értékesítésre. A kamat-megállapítás szempontjából beszélhetünk fix- és változó kamatozású kötvényekről.

A fix kamatozású államkötvények esetében már a kibocsátáskor meghirdetett és rögzített az egyes kamatfizetési periódusokban kifizetendő kamat nagysága. Általában évente két alkalommal fizet kamatot, a tőke törlesztésére a lejáratkor, egy összegben kerül sor. Ezzel szemben a változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat-megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő kamat mértéke csak az adott kamatfizetési periódusra ismert.

A kamatfizetés gyakoriságát tekintve a Magyar Államkötvények között vannak éves és féléves gyakorisággal kamatot fizető papírok is. A 2002-től kibocsátásra kerülő államkötvények évente fizetnek kamatot.

A Magyar Államkötvény alapcímlete 10 ezer forint. A Magyar Államkötvény új sorozatai csak dematerializált formában kerülnek kibocsátásra, tehát kinyomtatva nem léteznek ezek a papírok, csak értékpapírszámlán lehet őket nyilvántartani. A kötvény-sorozatok a kibocsátást követően bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére. A Magyar Államkötvényt belföldi magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek és külföldi befektetők egyaránt megvásárolhatják, illetve értékesíthetik az értékpapírok teljes futamideje alatt.[pszaf.hu]

Államadósság

A költségvetési hiányt elvileg és gyakorlatilag is többféle módon lehet finanszírozni. A költségvetési hiány finanszírozásának két alapvető eszköze van. A hiány monetizálása, ami azt jelenti, hogy valamilyen pénzteremtő bankművelet eredményeként a hiányfinanszírozás mértékével megnő a belföldi pénzmennyiség. A hiány monetizálásának megítélésében kardinális kérdés a gazdaság pénzkeresletének alakulása. Amennyiben a hiány finanszírozására teremtett pénz mennyisége nem haladja meg a pénzkeresletet, úgy ez a finanszírozási mód infláció nélkül járható út.

A tranzakciós pénzkeresleti komponens növekedése nem konvertibilis valuták esetében tekinthető a jegybanki pénzteremtő hitelfinanszírozás esetén olyan tényezőnek, amely nem okoz zavarokat a pénzstabilitásban. A spekulációs pénzkeresleti komponens (különösen fejlett tőkepiacok esetében) nem jelent stabil hátteret a hiány monetizálásához. Ebben az esetben a pénzkereslet csökken és erősödik az egyéb finanszírozási instrumentumok tartása. A finanszírozási instrumentumok helyettesíthetőségéhez hasonló eredménnyel jár a konvertibilis (különösen a teljesen konvertibilis) fizetőeszközzel megvalósított hiány monetizálás.

A monetizálás alapesetben történhet a jegybank által nyújtott hitelből. Ez a monetáris bázis, a jegybankpénz mennyiségét úgy növeli, hogy e hitelnek tényleges pénzügyi terhe nincs, sőt tényleges visszafizetési kötelezettsége sincs. Mivel a pénzkereslet és pénz kínálat meg nem felelése ebben a helyzetbe fokozott veszély, így az infláció, annak ingadozása és a gazdasági szereplők (közöttük a kormányzat) pénzillúziója komoly

Deficit

A gazdasági elemzésekben különböző deficit-fogalmakkal találkozhatunk. A nemzetközi gyakorlatban a következőket alkalmazzák:

Teljes deficit

Pénzforgalmi szemléletű ill. eredményszemléletű. Hívják bruttó deficitnek is. A kiadási oldalon tartalmazza az államadósság kamatterheit és törlesztését vagy államkötvény-visszavásárlást és a tárgyévi pénzmaradvány-növekedést is. Bevételi oldalon elszámolja a hitelfelvételt és/vagy az államkötvény-kibocsátást, valamint a pénzmaradványok felhasználását is. Gazdasági elemzésre nem igazán alkalmas.

Elsődleges egyenleg

A kamatterhek nélküli kiadások, a hitel és privatizációs bevételek nélküli, ún. elsődleges bevételek különbsége. A bevételek között a szokásos jövedelemcentralizációs csatornákból származó tételeket tartalmazza (pl. adó- és járulékbevételek, de a kamatbevételek nem tartoznak ide). A kiadások között nem szerepelnek a finanszírozással kapcsolatos tételek, tehát az adósságszolgálati kamatkiadások, a jegybankkal kapcsolatos elszámolások. Lényegében azt mutatja meg, hogy mennyi lenne a hiány, ha nem lenne államadósság. Erre az egyenlegre van legközvetlenebb hatása a fiskális (költségvetési) politikának, tehát ez az az egyenleg, amit az aggregált keresletre történő hatással meg tudunk változtatni.

GFS (Government Financial Statistics) egyenleg

Kiszűrik mindkét oldalon a tőkejellegű pénzmozgásokat. Az összes bevétel nem tartalmazza sem a nemzetközi, sem a hazai piacon felvett hiteleket, de figyelembe veszi a privatizációs bevételeket. A kiadások között nem szerepelnek a törlesztések, értékpapír-visszavásárlások. Ez az egyenleg tehát a

Államkötvény

Államkötvényeknek a központi költségvetés által kibocsátott, hosszabb távú papírokat nevezzük.

Az államkötvények, azaz az egy évnél (365 nap) hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Mára már a költségvetési hiány finanszírozása alapvetően államkötvényekkel történik, ami növeli a finanszírozás biztonságát. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani.

Kamatozásuk szerint lehetnek: – fix vagy – változó kamatozásúak. A kamatfizetés gyakorisága szerint lehetnek: – éves vagy – féléves kamatfizetésűek. Kibocsátásuk szerint lehetnek: – zárt vagy – nyilvános kibocsátásúak.

A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során.

A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamat–megállapítás módja és ideje rögzített, a kifizetendő konkrét kamat mértéke mindig csak az adott kamatfizetési periódusra ismert. A kamat megállapítása más értékpapír hozamához, egy mindenki által nyomon követhető irányadó kamathoz, vagy az inflációt kifejező indexhez kötődve történik.

Általában a változó kamatozású papírokat valamilyen irányadó kamathoz szokták kötni (a legismertebb a LIBOR), ennek azonban elengedhetetlen feltétele az, hogy az adott piac, amelyen az adott kamat kialakul, likvid legyen. A LIBOR ilyen szempontból megfelelő, mert nagy mennyiségű pénzt adnak kölcsön ezen kamatok mellett. A magyar piacon – bár létezik a LIBOR-hoz hasonló ún. kamatfixing (BUBOR), de nem

Monetáris restrikció

A monetáris restrikció az, amikor a monetáris politika célja a pénzkínálat csökkentése. Ennek útja a jegybankpénz visszafogása és a kereskedelmi bankok pénzteremtési képességének csökkentése.

A jegybankpénz mennyiségének visszafogására szolgáló eszközök:

az állami deficit jegybanki finanszírozásának korlátozása, a kereskedelmi bankok jegybankpénzzel való ellátásának korlátozása, a külföldi pénzbeáramlás korlátozása.

A három lehetőség közül az első kézenfekvő és közvetlenül megvalósítható: egyszerűen nem vásárol a jegybank államkötvényeket (vagyis a nyíltpiaci műveletek során inkább elad, semmint vesz), és nem bocsát az állam rendelkezésére jegybanki hiteleket.

A második lehetőség a kereskedelmi bankoknak folyósított jegybanki hitelek mérséklését és a pénzpiacokon a jegybankpénz kínálatának csökkentését jelenti. Mindehhez igénybe veheti a jegybank a kamatpolitikát is, azaz a pénzpiaci kamatok emelését.

Végül a harmadik lehetőség megkövetelheti az aktív árfolyam-politikát, tehát a forint felértékelését és így a külföldi pénzbeáramlás visszafogását.

A jegybankpénz mennyiségi szabályozása mellett a pénzmennyiség szabályozása magában foglalja a kereskedelmi bankok pénzteremtési lehetőségének korlátozását is. Erre a jegybanknak megint csak többféle lehetősége nyílik:

megkötheti a kereskedelmi bankok rendelkezésére álló jegybankpénzt; korlátozhatja a bankok hitelkihelyezési lehetőségeit.

A jegybankpénz megkötését megvalósíthatja közvetlen, illetve közvetett, piaci úton is.

A jegybankpénztartalék megkötésének közvetlen útja az úgynevezett tartalékráta-előírás a kötelező tartalékráta meghatározása, mikor is a jegybank előírja, hogy az üzleti bank betéteinek vagy aktíváinak

2 / 212