Szállítói tartozások

A szállítói tartozások helye a számlakeret-tükörben:

454-456. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 454. Szállítók 455. Beruházási szállítók 456. Faktoring tartozások

A szállítói tartozások helye a mérlegben:

F. Kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek 4. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók)

Kötelezettségek: azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből eredő, pénzértékben kifejezett elismert tartozások, amelyek a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező, a kölcsönt nyújtó által már teljesített, a vállalkozó által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, pénznyújtáshoz, valamint a kincstári vagyon részét képező eszközök kezelésbe vételéhez kapcsolódnak. [Szt. 42 § (1)]

A kötelezettség csak akkor vehető fel a mérlegbe, ha azt a gazdálkodó elismerte, elfogadta, a másik fél által megtörtént a teljesítés, különféle szerződésekből származik, és jellemzően pénzformában teljesítendő.

Az áruszállításból és szolgáltatásnyújtásból származó, ÁFA-t is tartalmazó kötelezettségeket az elismert, számlázott összegben kell kimutatni mindaddig, amíg

pénzügyileg nem rendezték, váltóval ki nem egyenlítették (váltótartozás), elengedett kötelezettségként ki nem vezették (eszköz beszerzéshez kapcsolódó részt halasztott bevételként el kell határolni).

A szállítókkal szembeni kötelezettségek nyilvántartásba vételének alapbizonylata az előírásoknak megfelelő, szabályszerűen befogadott számla, illetve egyéb számlát helyettesítő bizonylat, szerződés, bírósági, adóhatósági határozat.

A szállítókkal

Értékpapírok számvitele

Az értékpapírok helye a számlakeret-tükörben:

17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések (részesedések) 171. Tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban 172. Egyéb tartós részesedés 177. Részesedések értékhelyesbítése 179. Részesedések értékvesztése és annak visszaírása 18. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 181. Államkötvények 182. Kapcsolt vállalkozások értékpapírjai 183. Egyéb vállalkozások értékpapírjai 184. Tartós diszkont értékpapírok 189. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása 37. Értékpapírok (Forgóeszközök) 371. Részesedés kapcsolt vállalkozásban 372. Egyéb részesedés 373. Saját részvények, saját üzletrészek 374. Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 378. Értékpapírok értékvesztése és annak visszaírása

Az értékpapírok helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök III. Értékpapírok

Az értékpapír valamilyen vagyonnal kapcsolatos jogot megtestesítő forgalomképes okirat. Csoportosításuk többféle szempont alapján történhet, pl. lejárat, kibocsátók, stb. szerint, de pénzügyi szempontból az a csoportosítás a legjobb, amely az értékpapírokat a velük megtestesített jogok alapján határolja el.

Értékpapírok a velük megtestesített jogok alapján:

követelést megtestesítő értékpapírok (váltó, csekk, kötvény, stb.), áruval kapcsolatos jogot magában foglaló értékpapírok (raktárjegyek, zálogjegyek), részesedési jogot (tulajdoni hányadot) megtestesítő értékpapírok (részvények, üzletrészek vagyonjegyek, stb.)

A Szt. két nagy csoportra bontja az értékpapírokat:

Befektetett pénzügyi eszközök: ide tartoznak azok az értékpapírok, ame­lyeket a vállalkozó tartós jövedelem – éven túli – vagy

Ingatlanok számvitele

Az ingatlanok helye a számlakeret-tükörben:

12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 121. Földterület 122. Telek, telkesítés 123. Épületek, épületrészek 124. Egyéb építmények 125. Üzemkörön kívüli ingatlanok, épületek 126. Ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok 127. Ingatlanok értékhelyesbítése 128. Ingatlanok terven felüli értékcsökkenése és annak visszaírása 129. Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése

Az ingatlanok helye a mérlegben:

A. Befektetett eszközök II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

Ingatlan: rendeltetésszerűen használatba vett földterületet és minden olyan anyagi eszközt, amelyet a földdel tartós kapcsolatban létesítettek.

Az ingatlanok közé sorolandó [Szt. 26 § (2)]: a földterület, a telek, a telkesítés, az épület, az épületrész, az egyéb építmény, az üzemkörön kívüli ingatlan, illetve ezek tulajdoni hányada, továbbá az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok, függetlenül attól, hogy azokat vásárolták, vagy a vállalkozó állította elő, illetve azok saját tulajdonú vagy bérelt ingatlanon valósultak meg.

Az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok [Szt. 26 § (2)]: a földhasználat, a haszonélvezet és használat, a bérleti jog, a szolgalmi jog, az ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő – jogszabályban nevesített – hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési

Eladótér

A kiskereskedelmi egységek belső kialakítása nagyban hozzájárul a bolt üzleti sikeréhez. Az üzlettér a kereskedelmi vállalkozás frontvonala, mert ennek kialakítása hat legközvetlenebbül a fogyasztókra. Ide tartoznak azok a területek is, amelyeket a vevők a bolt felkeresése közben érintenek, valamint azok a funkcionális helyiségek, amelyekkel az eladó megkönnyíti a vevők számára a vásárlás folyamatát.

Az eladótér a termék bemutatására szolgáló terület. A vevők előnyben részesítik a nagyobb eladótérrel rendelkező üzleteket. A vevők költési intenzitása azonos típusú kereskedelmi egységekben általában tükrözi az alapterület különbségeit. Az üzlet belső elrendezését tekintve lehet egyenes, versenypálya, átlós vagy kerekített. A vásárlásokat nagyban befolyásolja a súrlódás-ütközés faktor, mivel „minél szűkebb a hely a nézelődő számára, annál kevésbé valószínű, hogy vevő lesz belőle. Ennek elkerülésére és a belépésre való késztetés miatt a kereskedelmi egységek bejáratát minél szélesebbre kell építeni. Amikor a vevő belép egy boltba, beletelik néhány másodpercbe, amíg szeme hozzászokik a fényváltozáshoz. Ez alatt a néhány másodperc alatt több lépést is megtehet, s áthalad az ún. dekompressziós zónán. Ide nem ésszerű fontos terméket elhelyezni, mert a vevő nem veszi észre. Az üzlet berendezésével lehet a vevőt rávenni arra, hogy találkozzék a bemutatni kívánt áruval. Ezért az üzemeltetőnek érdemes megfigyelnie a vevők tipikus haladási

Kiskereskedelem

A kiskereskedő a végső fogyasztó számára értékesítő vállalkozó. Az áruk és a szolgáltatások túlnyomó többsége üzleteken keresztül talál vevőre, de elterjedtek a bolt nélküli kiskereskedelmi formák is, mint a lakáson való eladás, az automaták használata, a csomagküldő kereskedelem és az on-line értékesítés.

A bolti kiskereskedelem szervezetei:

Kiskereskedelmi piacok – Történelmileg az árusítás legfontosabb formái voltak, és több helyen ma is fontos szerepük van a piacoknak, amelyeket leginkább a friss élelmiszer beszerzése érdekében keresnek fel a vevők. Kisboltok – A kereskedelmi üzletek széles köre tartozik ide. Legtöbbször az ún. kényelmicikk-boltok vevőiként vásárolunk. Ezek olyan kisméretű boltok, amelyek a lakókörzetek közelében helyezkednek el, hosszú ideig tartanak nyitva, korlátozott számú, de gyorsan mozgó napi cikkeket forgalmaznak. Viszonylag magas áraikat elfogadják az emberek, akik hajlandóak megfizetni azt, hogy gyorsan és kényelmesen bonyolítják le a napi bevásárlást. Szaküzletek – Szaküzletek a ruházati boltok, a sportboltok, a bútorüzletek, a virágkereskedések, a könyváruházak stb. Kevés termékvonalat, de ezen belül mély választékot tartanak. Több szaküzlet van, amely egyetlen termékvonalra szakosodik. Az eladók ismerik a termék használatának módját, a vevők elvárásait és az eladási technikákat. Törzsvevőik aránya magasabb az egyéb kereskedelmi egységek átlagos értékeinél. Rendszerint magas haszonkulccsal dolgoznak. Áruházak – Az áruház több termékvonalat árusító

Gravitációs modellek

A logisztikai tevékenység végső stádiumában a vásárló számára biztosítjuk a termék, illetve a szolgáltatás elérhetőségét. A területválasztás keretében a menedzsment eldönti, hogy kereskedelmi tevékenységét az ország melyik földrajzi területére összpontosítja. Egy terület kereskedelmi vonzereje a kereslet és kínálat kölcsönhatásának függvénye.

A leggyakrabban vásárolt élelmiszerek és háztartási vegyi áruk mellett a tartós fogyasztási cikkek, autók, utazások, banki és egyéb szolgáltatások forgalma közvetlenül függ a vásárlóerőtől. A kereskedelmi potenciált olyan viszonyszámmal minősítjük, amely egyszerre számol a kereslet és a kínálat területi jellemzőivel. A kiskereskedelmi telítettség indexe:

, BPI: területi vásárlóerő-index, S: területen található üzletek alapterülete.

A körzet-meghatározásnál az adott földrajzi régión belül keressük a legígéretesebb területet úgy, hogy figyelembe vesszük egyrészt a kereskedelmi zónák kiterjedését, másrészt pedig az egyes kereskedelmi területek növekedési potenciálját. A kereskedelmi zóna a bolt vonzáskörzete, az a földrajzi terület, ahonnan a vevők érkeznek. A kiskereskedelmi földrajzi módszerei közül az ún. gravitációs modellek alapján közelíthetünk a kereskedelmi zóna meghatározásához. Eszerint két város között meghatározható a kereskedelmi töréspont, amely megmutatja, hogy mekkora a piaci szereplők relatív vonzereje a fogyasztókra. Töréspont modell képlete:

, D: távolság A és B település között, PA: A város lakosainak száma, PB: B város lakosainak

Gazdaságos rendelés nagysága (EOQ)

A gazdaságos rendelés nagyságát (EOQ) 1925-ben Harris írta le, de egy Wilson nevű konzultáns segítségével terjedt el az ipari és a szolgáltatási gyakorlatban. Hiányosságai ellenére jó iránytűje mindennapi készletezési gyakorlatnak, mivel a készletezési és a rendelési költségek kölcsönös összefüggésén alapul.

Az optimális rendelés mérete:

EOQ=√(2RcD/Hc), R: újrarendelés költsége, D: évi szükséglet vagy forgalom egysége, H: készlettartási költség.

Az EOQ nyilvánvalóvá teszi, hogy az eladások megsokszorozódásakor nem szükséges készleteinket is azonos ütemben felduzzasztanunk. A készletezési gyakorlat egyik lényeges problémája a kereslet ingadozásából adódik.

A folyamatos utánrendelési rendszer a készletállomány szintjének megfigyelésén alapul. Mikor a készletállomány lesüllyed egy meghatározott szintre, akkor egy konstans, előre meghatározott, fix volumenű rendelést küldenek az ellátóhoz. A rendelések között eltelt idő a tényleges kereslet függvényében alakul. A rendelés nagysága megfelel az EOQ-nak, s az újrarendelési pont meghatározását a vállalati közgazdászok aszerint végzik, hogy milyen szolgáltatási színvonalat kívánnak fogyasztóik számára biztosítani. A keresletingadozások kisimításának másik módszere a periodikus utánrendelési rendszer. Ebben meghatározott időszakonként ellenőrzik a készletállomány nagyságát, és a rendelési mennyiség megegyezik az elvárt és a tényleges készletnagyság különbségével. Az EOQ a periodikus utánrendelési rendszerben a két ellenőrzés közötti időtartam meghatározásában segít, a készletállomány nagyságában pedig a nyújtott szolgáltatás színvonala

Értékesítési lánc

Az értékesítési rendszer a termékek a gyártótól a fogyasztóhoz való eljutását biztosító szervezetek és funkciók összessége.

Ha a termelő közvetlenül a végső felhasználónak értékesít, zérószintű csatornáról, vagy közvetlen, direkt marketingről beszélünk. Indirekt értékesítésnél a termelő és a fogyasztó közé közvetítők ékelődnek. Három csoportjuk van:

Kereskedők vagy viszonteladók azért vásárolnak beruházási javakat és fogyasztási cikkeket, hogy eladják. A nagykereskedő az árut más vállalatnak értékesíti, a kiskereskedő a végső fogyasztónak adja el. Az ügynökök összehozzák a vevőket és az eladókat, de nem kerül tulajdonukba az áru. Tevékenységüket megbízásból, a megbízó számlájára és kockázatára folytatják. A disztribúcióban részt vevő harmadik csoport azokból a közreműködőkből áll, akik különböző tevékenységgel járulnak hozzá az értékesítéshez, de nem kerül tulajdonukba az áru és nincs tárgyalási joguk sem. Ilyen közreműködők a fuvarozók, a szállítmányozó cégek, a bankok, a raktárok, a reklámügynökségek stb.

Attól függően, hogy az indirekt értékesítésnél hány szint, azaz hány eladó ékelődik a termelő és a fogyasztó közé, beszélünk egy-, két- vagy háromszintű értékesítési csatornáról:

A termékek áramlásának klasszikus útja az, amikor az áru végigmegy a disztribúciós lánc valamennyi elemén. Tartós és mindennapi fogyasztási cikkeink leggyakrabban ilyen háromszintű értékesítési hálózatban mozognak. Kétszintű csatorna esetén a termelő bizományba is adhatja

Kedvezmények

Az árdifferenciálásnál ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást a különböző vevőknek eltérő áron értékesítjük. Szegmentumok szerinti árképzésnél a vállalat, több piaci szegmens számára kínálva ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást, eltérő árakat állapíthat meg a különböző célcsoportok számára. A differenciálás végső soron az egyes fogyasztói szegmensek árrugalmasságához kapcsolódik, s akkor működik jól, akkor biztosítja az eladó számára a maximális nyereséget, ha a csoportok közötti rugalmasságkülönbségek elég nagyok, s az egyes fogyasztói rétegek jól elhatárolhatóak egymástól.

A vállalatok legtöbbször árkedvezményekkel és árleszállításokkal differenciálnak a fogyasztók között. Egy termékre többfajta kedvezmény is adható. Legismertebbek:

Funkcionális kedvezmény – a szervezeti piacokon a gyártó sokszor kedvezményt ajánl az értékesítési csatorna résztvevőinek, ha azok átvállalják tőle az eladás, raktározás, adatnyilvántartás, reklámozás feladatait vagy azok egy részét. A funkcionális kedvezmény megadásakor gyakorlatilag a listaárat csökkentik a kedvezmény mértékével. A kedvezmény nagysága a vevő és a felajánlott szolgáltatás milyenségétől függ. Készpénzfizetési kedvezmény (skontó) – Ebben az esetben az eladó árengedményt ad azoknak, akik a fizetési határidő előtt készpénzben egyenlítik ki a számláikat. Mennyiségi kedvezmény – Ez a leggyakoribb, rabattnak is nevezik. Mivel a fogyasztó nagyobb mennyiséget vesz a termékből, az eladó számára kedvezőbb lesz a tőke forgási sebessége, egyszerűsödnek a vásárlással kapcsolatos adminisztratív feladatok, a

Keresletvezérelt árképzés

A fogyasztó árérzékeléséből és árelfogadásából kiindulva közelítjük meg az árkalkulációt, ezért ezt a módszert keresleten alapuló vagy keresletvezérelt árképzési módnak hívjuk. Elismert érték az az ár, amelyet a fogyasztók megfelelőnek tartanak egy adott termékre. Az összehasonlítás alapján képező árakat referenciaáraknak nevezzük.

Segít a termék beárazásában, ha van olyan referenciatermék, amelyet a fogyasztó többé-kevésbé az új terméhez hasonlónak ítél. A referenciatermék lehet a vállalat sajátja, régebben kifejlesztett modellje vagy a konkurencia hasonló típusú terméke. Megvizsgálják a telepítés, a működtetés és a karbantartás során felmerülő különbségeket, felmérik a használt és az új termék teljesítményét, majd az értékelésnek megfelelően alakítják az árat.

Ezt az eljárást fogyasztói gazdasági érték-számításnak (EVC) nevezzük. Célszerű meghatározni a referenciatermék (x) használata során felmerülő költségeket, melyeket életciklus költségeknek hívnak.

LCCx=SUCx+PPCx+Px, ahol SUC: az üzembe helyezési költség, PPC: a vásárlás utáni költség P: a termék beszerzési ára.

Maximális elérhető ár (x a referenciatermék, y az új termék):

Pmax,y=LCCx+IVy-(PPCy+SUCy), ahol LCC: életciklus összköltsége, IV: y termék x termékhez viszonyított többletértéke, PPC: vásárlás utáni költség, SUC: üzembe helyezési költség.

Ha teljesen új terméket viszünk a piacra és nincs referenciatermék, vagy olyan fogyasztónak ajánljuk fel a terméket, akinek