Vevőérték

A vevő vásárlás utáni elégedettsége attól függ, hogy a megvett termék vagy szolgáltatás értéke hogyan viszonyul a vevő előzetes elvárásaihoz. A vevőelégedettség a fogyasztó öröme vagy csalódottsága, amit egy termék vagy szolgáltatás elvárt és tényleges teljesítményének összehasonlításakor érez.

Az elégedett vevő legjobb úton van afelé, hogy törzsvevőé váljon, s a vállalat felelőssége az, hogy a kapcsolatépítés, a vevői adatbázis karbantartása, a vevőprofilok megrajzolása és alkalmazása segítségével meg is tartsa vonzáskörében az ügyfelet. A vevőelégedettség felmérésekor általában négy alapvető kérdésre keresik a választ:

Mennyire elégedett az ügyfél az adott vállalat általános teljesítményével? Vásárolna-e újra az ügyfél az adott vállalattól? Ajánlaná-e másoknak az adott vállalatot a vevő? Rendelkezik-e a vállalat versenyelőnyökkel a versenytársakhoz képest?

Az értékelés általában skálán történik, melynek a mutatója a vevőmegtartási ráta.

CRR=AH/A, ahol AH: megtartott ügyfelek száma, A: összes ügyfél száma.

A vevőmegtartási ráta ismeretében megbecsülhető az is, hogy átlagosan mennyi ideig vásárol a cégnél az ügyfél.

ACL=1/(1-CRR), ahol CRR: vevőmegtartási ráta.

A hűség és a haszon közötti összefüggést négy pontban foglalható össze:

A vásárlók megtartása hasznot hajt a vállalat számára, mert megspórolják az ún. akvizíciós költségeket, az új vevők megszerzésével kapcsolatos kiadásokat. Hasznot hajtanak a

Biztosítók fajtái

A biztosítókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy a biztosítási szféra mely szintjén tevékenykedik az adott biztosító, megkülönböztethetünk direkt biztosítókat és viszontbiztosítókat. A direkt biztosítók a biztosítási szféra elsődleges biztosítói, ők azok, akik eredetileg elvállalják a különböző dolgok (vagyontárgyak, élet, egészség stb.) biztosítását. A viszontbiztosítók a biztosítók biztosítói, tehát ügyfeleik maguk is biztosítók, s a direkt biztosítók által vállalt kockázatok egy részét vállalják át tőlük. Természetesen egy cég lehet egyszerre direkt biztosító is és viszontbiztosító is. A legnagyobb direkt biztosítók általában viszontbiztosítással is foglalkoznak, de inkább az a jellemző, hogy a konszern egy különálló – professzionális – tagvállalata keretében szervezik meg a viszontbiztosítási tevékenységet, s ez a tagvállalat csak viszontbiztosítással foglalkozik. A legnagyobb viszontbiztosítók általában professzionális, kizárólag viszontbiztosítással foglalkozó biztosítók. A továbbiakban csak a direkt biztosítók csoportosításával foglalkozunk.

A művelt biztosítási fajták szerinti csoportosítás

A biztosító által művelt biztosítási ágak, illetve fajták szerint a biztosítókat alapvetően két fő csoportba sorolhatjuk:

1. szakosított biztosító, 2. kompozit biztosító.

A szakosított biztosító csak egy biztosítási ággal (például életbiztosítás), vagy csak egy ágon belül néhány biztosítási ágazattal (például gépjármű-biztosítás, tűzbiztosítás, balesetbiztosítás stb.) foglalkoznak. Az EU törvényei csak szakosított biztosítók működését engedélyezik. Ennek fő oka a tartalékok

Kockázatporlasztás

A biztosítási tevékenység biztonságos művelése sokszor a biztosítók együttműködését kívánja meg egy-egy kockázat vállalásában.

Az együttműködés oka a kockázat mérete. Némely különösen nagy értékű objektum (egy toronyház, atomerőmű stb.) biztosítása például elemi kár (tűz, földrengés stb.) ellen túl nagy kockázatot jelenthet egy biztosítónak, hiszen a kis valószínűséggel előforduló kár esetleges bekövetkezése esetén a kárkifizetési kötelezettség csődbe viheti a biztosítót. Ez ellen védekezik a biztosító kockázatporlasztással, vagyis úgy, hogy csak akkora részét tartja meg ennek a bizonyos nagy kockázatnak, amekkorát a kockázatviselő kapacitása lehetővé tesz, azaz amekkora esetleges kárkifizetés még nem veszélyezteti a cég folyamatos működését. A kockázat többi részére más fedezetet keres kockázatporlasztás révén. A kockázatporlasztásnak több módszere van.

Kockázatporlasztás viszontbiztosítással

A viszontbiztosítás esetében az a biztosító, amely eredetileg felvállalta a számára túl nagy kockázatot, a kockázatnak a saját kapacitását meghaladó részét – a díj arányos részével együtt – átadja egy másik biztosítónak, a viszontbiztosítónak. A viszontbiztosító is érezheti természetesen úgy, hogy az átadott kockázat számára túl nagy, s egy másik viszontbiztosítónál ő is viszont-viszontbiztosíthatja a neki átadott kockázat egy részét, és így tovább. Az eredmény az lesz, hogy egy esetleges kárt nem egy, hanem több biztosító fog állni meghatározott arányban. Így, még

Biztosítások csoportosítása

A biztosításokat többféle szempont szerint csoportosíthatjuk. A biztosítás tárgya szerint megkülönböztethetünk személy- és vagyonbiztosítást. A kár jellege szerint léteznek kár- és összegbiztosítások. S végül a tartalékképzés szempontjából elválaszthatjuk az élet- és nem-élet-biztosítási területet.

A különböző felosztások más és más szempontokon alapulnak, tehát elvileg nyugodtan létezhetnek egymás mellett. Sok esetben valóban ez is a helyzet. Sokszor használjuk egy szövegen belül a kárbiztosítás, a nem életbiztosítás és a személybiztosítás fogalmakat. A gyakorlatban azonban egyes felosztásoknak a biztosító belső szervezetére nézve eltérő konzekvenciái vannak, s ezért, mint egymás alternatívái jelenhetnek meg. A szabályozás is meghatározhatja, hogy mi az elsődleges felosztás. Ez a helyzet jelenleg Magyarországon, ahol az uniós szabályozás miatt a biztosításokat elsődlegesen élet- és nem életbiztosításokra osztjuk. De vegyük sorba a dolgokat. Először tisztázzuk néhány fogalom jelentését, és szóljunk néhány szót a kártérítések lehetséges formáiról.

Biztosítási összeg: a biztosító által a biztosítási szerződés alapján teljesítendő kifizetés maximális összege.

Biztosítható érték: a biztosítás tárgyának értéke.

A kár nagysága: a bekövetkezett kár, veszteség tényleges értéke. Kárösszeg: a biztosító által alkalmazott kártérítési rend alapján a konkrét esetben a kár nagysága és a biztosítható érték alapján meghatározott összeg.

Kártérítés összege: a kárösszegből ténylegesen

Családi adózás

A családi adózás legfontosabb sajátossága, hogy nem csak a megszerzett jövedelmet veszik figyelembe, hanem azt is, hogy abból hány embert kell eltartani. A családi adózás esetén az egy háztartásban élők száma alapján határozzák meg a fizetendő adót.

A családi adózás többféle rendszerben is működik a világ különböző részein A legegyszerűbb az adókedvezmény adása a gyerekek számától függően. Az így bevezetett kedvezmény egyértelműen a családoknak kedvez és nem bonyolítja az adózási rendszert. A második lehetőség szerint a házaspár által szerzett jövedelmet összeadják, megfelezik (azaz átlagot számítanak) és az így kialakult átlagjövedelem képezi egy-egy szülő adóalapját. Ez esetben két dolgozó szülő nem feltétlenül járna jól, mivel mindketten nagyjából ugyanannyi adót fizetnének, mint az egyéni adózás esetén. Amennyiben viszont csak az egyik szülő dolgozik, de az ő jövedelme lényegesen magasabb az országos átlagnál, akkor ketten már jóval kevesebb adót fizetnének együtt, mint az egyéni adózás esetén. A harmadik lehetőség szerint az adó alanya nem a személy, hanem a háztartás. Nézzük, miből is áll ez a rendszer: Az adó alanya a háztartás, melynek tagjai alapján kiszámítják a családi hányadost. Egyedülálló egynek tekintendő, házaspár kettőnek. A gyerekek közül az első kettő fél-fél egységnek, a harmadiktól már minden gyerek egy-egy egységnek számít. Egyedülálló szülő

Tökéletes verseny

A piaci formák közül a tökéletes verseny az egyik véglet. Természetesen a modellezett formában nem igazán fordul elő, de azért közelítő eseteket lehet példának hozni, a jellemzők alapján látni fogjuk, hogy pl. a tojáspiacot nagyjából tökéletes versenynek lehet nevezni mondjuk egy piacon.

A tökéletes verseny jellemzői:

végtelen sok eladó végtelen sok vevő homogén termék a szereplők árelfogadók, ez azt jelenti, hogy a piacon – a kereslet és a kínálat hatására – kialakult árat el kell fogadniuk. Amennyiben a piaci árnál magasabb áron akarják adni a termékeiket, akkor valószínűleg nem sikerül azokat eladniuk. Amennyiben alacsonyabb árat akarnak alkalmazni, akkor annyit érnek csak el, hogy hamarabb el tudják adni a termékeiket, valószínűleg semmivel sem adnak el többet, mint a piaci áron tennék. egy szereplő egészen kicsi a piachoz képest, azaz nem tudja azt befolyásolni a piacra való be- és kilépés nem ütközik akadályba és nem költséges

Mindezek miatt elmondható, hogy a tökéletesen versenyző vállalat alkalmazkodva a piachoz, az ott kialakult áron kínálja termékét, az összeset. Bármennyit akar is a piacra vinni, azt mind a piaci áron teszi, tehát amikor eggyel több terméket ad el, akkor a teljes bevétele pontosan a piaci árral nő. Azaz tökéletes

Piac

A piac a tényleges és potenciális eladók és vevők, ill. azok cserekapcsolatainak rendszere, melynek legfőbb tényezői:

a kereslet a kínálat az ár a jövedelem és a verseny

A piac kifejezés vonatkozhat egy termékre (banán piaca), egy termékcsoportra (háztartási gépek), egy földrajzi területre (balatoni piac), egy országra (Magyarország) vagy egy nagyobb nemzetközi régióra (EU) a vizsgálat konkrét céljától, megközelítési módjától, adatbázisától függően. A piac nem passzív színtere a csereaktusoknak (pl.: nem egy bevásárlóközpont), hanem élő önszabályozó rendszer, ahol a szereplőknek alapvető szabályokkal, törvényszerűségekkel kell szembenézniük. A piaci önszabályozás lényegét gyakran jellemzik a piaci automechanizmusok kifejezéssel is.

A kereslet lehet egyéni és piaci. Egyéni: azon jószágok összessége, amit a fogyasztó hajlandó és képes megvásárolni. Az egyéni kereslet összegződése a piaci kereslet.

A kínálat az a jószágmennyiség, amit a termelő hajlandó és képes előállítani. Az egyéni kínálat összegződése a piaci kínálat.

Az ár információs és elszámoló eszköz, alkalmas a termékek, az anyagok, az eszközök, a vagyontárgyak és a tevékenységek nyilvántartására. Az árrendszer másfelől méri a termékeket, a teljesítményeket. E minőségében nagy szerepet játszik annak meghatározásában, miből, mennyit termeljen a gazdaság, továbbá hogyan, milyen technológiák felhasználásával termeljenek. Az árak informálják mind a termelőket, mind

Makrogazdasági alapfogalmak

Makroökonómia szereplői

Háztartási szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelynek célja a szükségletek kielégítése, tehát ez a szektor a végső fogyasztás színtere. Mint fogyasztási egységek vesznek részt a gazdasági tranzakciókban és biztosítják a munkaerőt valamennyi szektor számára, jövedelmeik elsősorban ebből a forrásból származnak. Jövedelmeik egy részét megtakarítják és a pénzpiacon hasznosítják és saját vállalkozású gazdasági (termelő) tevékenységet is folytathatnak. Vállalati szektor: azon gazdasági tevékenységek összessége, amelyek javakat termelnek, forgalmaznak, pénzügyi tranzakciókat végeznek profitszerzés céljából. Javakat és szolgáltatásokat termelve lehetővé teszik a fogyasztási és a termelési szükségletek kielégítését, foglalkoztatják a munkaerőt, beruházásokkal bővítik a termelő kapacitásokat és lebonyolítják a különböző pénzügyi tranzakciókat Állami szektor: ide tartozik a helyi önkormányzatok és a non-profit szervezetek tevékenységeinek jó részét is. Funkciói: közhatalmi, gazdaságszervező, érdekegyeztető és köztulajdonosi funkció.

Külföldi szektor: hazai árukat vesz át, saját áruit juttatja be az országba, a külföld beruházásai a külföldi-szektor megtakarításai.

Makrogazdaság teljesítmény mérésének problémái Az össztermelés értelmezése a teljesítménymérés szempontjából: A saját fogyasztás és a nem társadalmilag szervezett keretek között termelés számbavételének problémája. Az új SNA a javak összegében, minden létrehozott termék és szolgáltatás számításba vételére törekszik. A makroökonómiai fogalmak hazai és nemzetközi megkülönböztetése: lényegében megkülönböztetjük a hazai és a nemzetközi output között. Az adott ország területén keletkezett

Árfolyamok gazdasági hatása

A valutaárfolyam makro- és mikrogazdasági szempontból egyaránt kulcsfontosságú tényező. A valutaárfolyam – a valuta ára – valamennyi termék külső piaci versenyképességének döntő tényezője. Hogy milyen az adott gazdaság reál és pénzügyi aktívái iránt a nemzetközi kereslet az döntő mértékben függ azok relatív árától, azaz külföldi valutá(k)ban kifejezett árszintjétől.

Ha a hazai valuta ára túlzottan magas, a külföldi devizában kifejezett termékárak is magasak lesznek. Köznapi megfogalmazás szerint az országot drágának tartják a partnerek. Ennek nyilvánvaló következménye, hogy az ország mind kevesebb terméket tud külföldön eladni, s várhatóan csökken a külföldiek érdeklődése a hazai pénzügyi aktívák (befektetési lehetőségek) iránt is; romlik a fizetési mérleg. Ekkor a külföldi partnerek jogosan arra számítanak, hogy jelentősebb változások következnek be a gazdaság működési feltételeiben. Azt nem lehet előre pontosan felmérni, hogy e változásokat a piaci mechanizmusok vagy kormányzati lépések (gazdaságpolitikai döntések) idézik-e elő, de a bizonytalanság mindenképpen tovább gyengíti az ország nemzetközi gazdasági pozícióját. (Jogosan feltételezhető devizális korlátozások életbe léptetése, tőkeforgalmi ellenőrzés bevezetése, vagy mindenekelőtt az árfolyam esése)

A túlzottan alacsony árfolyam hatása fentiekkel ellentétesek, általában (rövid távon) javítja a fizetési mérleget. Ez bizonyos szempontból ugyanolyan káros következményekkel járhat. Az egyensúlyhiány önmagában zavaró, hiszen a működési feltételek változását valószínűsíti.

OECD

Az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organisation of Economic Co-operation and Development – OECD)

A II. világháború utáni európai helyreállításra fogadta el az Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza az un. Marshall-tervet. Ennek lebonyolítására kezdetben az ENSZ európai regionális bizottságát szánták, de ott a Szovjetunió befolyásával is számolni kellett, így esett a választás egy önálló szervezetre, az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezetre (Organisation of European Economic Cooperation – OEEC)-re, amelyet 1948. április 15-én hoztak létre Párizsban. Eredetileg 17 tagja volt. 1958-ban Spanyolország is csatlakozott. Az USA és Kanada társult tagként, Jugoszlávia megfigyelőként vett részt a szervezet munkájában.

A szervezet kezdetben főként adminisztratív szervként működött, elsősorban az amerikai segélyszállítmányok elosztására, irányítására, ellenőrzésére. 1961- ben az USA és Kanada is taggá lett, belépett Japán, Ausztrália, Új-Zéland is. Nevet is változtatott a szervezet: Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (Organisation of Economic Co-operation and Development – OECD) lett az új neve. Később új tagok is beléptek, jelenleg a szervezetnek 29 tagállama van.

Az OECD nem egy zárt klub. A tagállamokat sokrétű kapcsolatok fűzik a világgazdaság más országaihoz, azokkal szoros együttműködést valósítanak meg. Tagnak lenni azonban nem egyszerű. Az OECD valóban a gazdag országok nemzetközi szervezete annyiban, hogy tagállamai a világ áru-