Silvio Gesell

A XIX-XX. század fordulóján egy német származású, Argentínában élő kereskedő eltöpreng az argentin gazdaság válságain, az aranystandard okozta pénzügyi bizonytalanságokon, a gazdaság optimális működéséhez szükséges pénzmennyiség megállapításán – és főleg azon, hogy jó-e, ha bármely termelőeszköz vagy a pénz magánmonopóliumban van. Gondolatait „A természetes gazdasági rend (”Die Natürliche Wirtschaftsordnung”) címmel írja meg.

A szerző érezhetően olvasott, bár nem tudományosan képzett. Jól ismeri Proudhont, Marxot, Henry George-ot, Damaschkét, barátja Blumenthalnak, Landauernak, járatos a XX. század elejének gazdasági mindennapjaiban.

A szerzőt olvassa a világ. A pénzügyi rendszerrel kapcsolatos javaslatait nagyra értékeli Irving Fisher („Gesell kereskedő szerény tanítványa vagyok”), John Maynard Keynes („Gesell ….. méltatlanul félvállról kezelt próféta; … a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől” [1] ), javaslatait megvalósítják az 1920-as, 30-as években Németországban, Ausztriában, és Fisher egyértelmű támogatásával és segítségével az Egyesült Államokban. A nemzeti bankok azonban idővel minden kísérletet jogellenesnek minősítenek és betiltanak. Pedig ahol csak bevezetik a szerző által javasolt „rozsdásodó pénzt”, mindenhol egyértelmű a siker. Az I. világháború utáni Németországban, majd a gazdasági világválság mélypontján több helyen Európában és az USÁ-ban sikerül csökkenteni a munkanélküliséget, stabilizálni a pénzforgalmat és a helyi árutermelést.

Silvio Gesell.

Gesell 1862-ben született egy akkor Németországhoz, ma Belgiumhoz tartozó kisvárosban, Sankt Vithben. Kereskedőként Argentínába vándorolt, leányvállalatokat hozott létre, és élénken figyelte az argentin gazdaság mindennapjait, amelyek nem voltak unalmasabbak és válságmentesebbek, mint a maiak. Az argentin gazdaság nehezen alkalmazkodott az akkor bevezetett aranystandardhez, mivel kezdetben túl kicsi volt a kibocsátott pénzmennyiség és ez deflációt idézett elő, majd a pótlólagos pénzmennyiség kibocsátása inflációhoz vezetett. 1891-ben megjelent első írása Buenos Airesben Die Reformation im Münzwesen als Brücke zum Sozialen Staat (A pénzügyi reform mint a szociális államhoz vezető út) címmel. Sikeres kereskedői tevékenységétől később elfordult, gyárait, cégeit fiára hagyta, ő pedig visszavonult Európába, hogy írással és mezőgazdasággal foglalkozzon. Fő műve, a Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld [2] először 1916-ban jelent meg, majd gyors egymásutánban több kiadást ért meg. Tapasztalatainak és a leszűrt gondolatok magva, hogy az emberi munka kizsákmányolása nem a termelőeszközök magántulajdonára vezethető vissza, hanem a pénzrendszer szerkezeti hibáira: a spekulációs szerepre, a pénz kivonására a gazdasági körforgásból és a kamatnak az igazságos jövedelemelosztást megbontó hatására.

Az I. világháborút követően kialakuló németországi gazdasági és társadalmi helyzet nem hagyta hidegen Gesellt, a weimari köztársaság első kormányában Landauer kérésére pénzügyminiszteri tisztséget vállalt. Ezért természetesen hadi-törvényszék elé kellett állnia, ahol azonban szerencsésen felmentették.

Potsdam környékén telepedett le ezután, folytatta az írást és a gazdálkodást. Részt vett a főleg saját gondolatai eszméi alapján működő szervezetek életében, látta az első megvalósuló németországi Freigeld (szabadpénz), a Wära sikerét. 1930-ban halt meg.

Gesell legfontosabb művében, „A természetes gazdasági rend”-ben újragondolja a földtulajdonlás és a pénzkibocsátás alapvető kérdéseit. Jellegzetesen fiziokrata alapállásból (még folyóiratot is indít Der Physiokrat címmel) foglalkozik a földdel, elutasítva a földtulajdon magánmonopóliumát. Gesell a földet a magántulajdonosok kártalanítása után közösségi, lehetőleg állami tulajdonban szeretné látni, használatba vételére pedig nyilvános árveréseken kerülhetne sor, bérleti díj ellenében. A befolyt földjáradék Gesell szerint önmagában fedezné az állami költségvetés kiadásait (Single Tax), így más adónak nem látja szükségét [3] . (Váratlan húzásként Gesell a földjáradékot még a nők egyenjogúsítására is felhasználná: a befolyt földjáradék egy részét a nők és gyermekek között osztaná fel, ezáltal gazdaságilag egyenlővé tenné a nőket, akik szerinte gyakran kényszerülnek pusztán anyagi okok miatt méltatlan, megromlott házasságban maradni, vagy kerülnek igen nehéz helyzetbe társuk elvesztésével.)

Gesell a pénzelmélet terén alkot jelentőset. Bár elemeire bontva szinte semmi újat nem találunk gondolataiban, a gazdaság- és elmélettörténet már mindent megjelenített ezekből, ebben a formában még senki nem képzelte el a jelenlegi (illetve ő a XX. század eleji) pénzügyi rendszer reformját.

Az áruvá vált pénz az áruk között kivételezett helyzetben van. Hiányzik egy tulajdonsága, ami minden más árut jellemez: a romlékonyság. A pénz a többi áruval ellentétben az idő előrehaladtával optimális, inflációmentes környezetben nem veszít értékéből, sőt, a mai pénzügyi rendszer kamattal díjazza.

Gesell szerint ahhoz, hogy a pénz a piac uralkodójából a piac semleges szolgálójává váljon, ugyanolyan tulajdonságokkal kell bírni, mint a többi árunak, tehát romlandóvá kell tenni. A „rozsdásodó bankó”-nak rendszeres időközönként (hetente, havonta, negyedévente) veszítenie kell az értékéből, a névértéket érvényesítő bélyeg megvásárlásával lehet visszaállítani. A nem érvényesített bankjegyet a kereskedők csak csökkentett értéken fogadják el, hiszen az elfogadásával rájuk vár majd a bélyeg megvásárlása.

A romlandó pénzt nem érdemes tartani, sokkal inkább minél gyorsabban elkölteni. A módszer tehát nagyon jó a forgási sebesség gyorsítására olyan helyzetekben, amikor a pénztartás hajlandósága növekszik a gazdaság szereplőinél, deflációs esetben például (gondoljunk a gazdasági világválságra újra, vagy a 90-es évek japán gazdaságának stagnálására, amikor a japán fogyasztók az árak csökkenésére a pénz tartásával reagáltak, mondván: majd megveszem, ha még olcsóbb lesz).

Gesell azonban még tovább megy: a rozsdásodó pénz kibocsátását a közösségekre (általában a városi vagy nagyobb falu szintű közigazgatási egységekre) bízná a jegybank helyett. A központi pénzkibocsátási monopólium helyett a közösség legyen felelős a Freigeld, a szabadpénz mennyiségének meghatározásáért, az érvényesítő bélyegek árusításáért, általában véve az egész folyamat kézbentartásáért.

Ezek a furcsa gondolatok talán érthetőbbé válnak, ha egy másik szempontból is megvizsgáljuk a dolgot: a pénz funkcióinak szempontjából. A geselli szabadpénz a ma használatos pénz funkciói közül egy ellátására képes maradéktalanul, a forgalmi funkcióéra. Ha belegondolunk abba, hogy a mai pénzügyi rendszerben a nominális pénzforgalom 95-98 %-a spekulációs funkciót teljesít, tehát messze nem az eredeti, és hétköznapi életünk szempontjából továbbra is legfontosabb forgalmi funkciót, könnyebb eljutni arra a gondolatra, hogy talán nem is olyan rossz, ha létezik egy olyan csereeszköz, amely csupán ezt a funkciót tölti be, de ezt maradéktalanul. Működjön ez a pénz párhuzamosan a hivatalos nemzeti-nemzetközi pénznemekkel, és biztosak lehetünk abban, hogy a gazdaságilag-szociálisan kirekesztett, vagy a kirekesztődés szélén álló rétegek számára egyértelmű haszonnal fog járni a használata. (A párhuzamos használatra utal a geselli típusú próbálkozások mai idegen nyelvű elnevezése is: Komplementärwährungen, complementary currencies.)

Gesell a Freigeld mellett javaslatot tett egy nemzetek felett álló, semleges világpénz kibocsátására, ami lehetőséget teremtene a szabadkereskedelmi kapcsolatok kiegyenlítődésére. A semleges világpénz gondolata felbukkan továbbfejlesztett formában Keynesnél és Harry Dexter White-nál is az új pénzügyi rendet megteremteni kívánó Bretton Woods-i tárgyalásokon, Gesell azonban – Keyneshez hasonlóan – hatalmi játszmáktól mentes kibocsátó szövetségre gondolt.
Gesell a pénz hatalomfosztását nem az egyházak kamattilalmának újbóli bevezetésével gondolta elérni. Szerinte a kamatláb tisztán pénzjelenség. A kamatláb évszázadokon keresztül viszonylag stabil maradt, így nem függhet fizikai adottságoktól; a „romlandósága” miatt gyorsan forgó pénz megteremti a zérus, vagy ahhoz közeli nagyságú pénzkamatlábat. Nem egyszerűen „kamatmentes pénzügyi rendszert” képzelt tehát el, hanem az intézményrendszer átalakítását javasolta, ami lehetővé teszi, hogy a felhalmozásból és a pénztartásból (tehát a spekulációból) származó előnyök „büntetésével” a pénz a piac semleges szolgálójává válhasson, a munkajövedelmek torzítatlanul kerülhessenek tulajdonosukhoz.

Keynesnek annyiban igaza van a megvalósíthatatlansággal kapcsolatban, hogy – mint mi is látjuk – máig sem történt meg az áttörés, a nemzetközi pénzügyi rendszer továbbra is a korábbi alapjellemzőkkel működik. Gesell gondolatai azonban néhány kis közösségben jó táptalajra és megvalósulásra találtak.

A geselli Freigeld, azaz szabadpénz megvalósulásának legmeggyőzőbb példája a Kufstein melletti Wörgl kisvárosának kísérlete a gazdasági világválság idején.

1932-re a válság elmélyült Ausztriában is. Egyre nőtt a munkanélküliség, csökkentek az árak, ez azonban nem a pénz elköltésére ösztönözte a fogyasztókat, hanem a felhalmozására, ez tovább csökkentette a keresletet, így a termelést, ami a munkanélküliség továbbnövekedéséhez vezetett – ördögi körben mozgott tehát a gazdaság, amivel szemben a gazdaságpolitika tehetetlen volt.

A wörgli kísérlet bebizonyította, hogy Gesell receptje helytálló. A polgármester vezetésével a város 1932 nyarán beindított egy közmunkaprogramot, ahol az elvégzett munkáért az önkormányzat kuponnal fizetett. A kuponokat valamennyi helyi kereskedő elfogadta, mivel a város vezetése garantálta, hogy bármikor visszaválthatják azokat a hivatalos Schillingre – ehhez az egyik helyi bankban elhelyezték a szükséges mennyiségű Schillinget. Mivel a kupon minden hónap végén veszített értékéből 1 %-ot, mindenkinek érdekében állt minél hamarabb elkölteni. Ez a helyi gazdaság élénküléséhez vezetett, a termelés csökkenése leállt, fellendült a foglalkoztatás. Újra tudtak adót fizetni a helyi lakosok, sőt, hogy ne kelljen tartani a pénzt, és érvényesítő bélyegeket venni, gyakran már hamarabb befizették adójukat.

A munkanélküliség csökkenése, a közmunka során megszépült parkok, leaszfaltozott és csatornázott utak, a megépült síugrósánc, mosoda, a felújított híd élénk érdeklődést váltott ki. Sajnos nemcsak újságírók, szakemberek (köztük a már említett Irving Fisher) és polgármesterek részéről, hanem az Osztrák Nemzeti Bank részéről is. A Nemzeti Bank a saját kizárólagos pénzkibocsátási jogára hivatkozva betiltotta a wörgli kupon használatát. A város fejlődése megrekedt, a többi település, közöttük sok amerikai pedig el sem indulhatott a gazdasági fellendülés útján.

Gesell gondolataiból mára főleg a pénzügyi rendszerrel kapcsolatosak valósultak meg. A világon kb. 2000 helyi kibocsátású pénz (vagy a mai terminológiával élve inkább csereeszköz) létezik, amelyek kisebb hányada „romlandó” pénz. Az élvonalhoz tartozó országokban (USA, Németország, Japán) ugyanúgy megtalálhatók, mint szegényebbekben (Indonézia, Argentína, Brazília). Katasztrófa-sújtotta, szélsőséges helyzetekben a már működő helyi csereeszköz nagyban segíti a gazdaság talpon maradását, a károk enyhítését, a lakókörnyezet, az infrastruktúra helyreállítását, és egy új kibocsátású csereeszköz is instant segítség.

Zárásul nézzük Alan Greenspan véleményét: „A 21. században meg fogjuk látni a privát pénzek visszatértét.”

Irodalomjegyzék:

• Gesell, Silvio: A természetes gazdasági rend. Kétezeregy kiadó, Budapest, 2004.
  www.ketezeregy.hu
• Keynes, John Maynard: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete. KJK, Budapest, 1965.
• Onken, Werner: Piacgazdaság kapitalizmus nélkül.

[1] „Helyénvaló megemlékeznem itt […] Silvio Gesellről, akinek a munkáiban mélyreható felismerések villannak fel, és aki kis híján lehatolt a dolog lényegéhez. […] minthogy azonban érvelésében voltak bizonyos kézzelfogható hibák, egyáltalán nem ismertem fel érdemét. Amint ez nemegyszer megesik a nem teljesen végigelemzett intuitív meglátásokkal. Csak akkor vált nyilvánvalóvá előttem a jelentőségük, amikor a magam útján már én is eljutottam saját következtetéseimhez.
[…] Egészében véve a könyv (ti. Gesell Die Natürliche Wirtschaftsordnung durch Freiland und Freigeld c., 1916-ban megjelent műve [a tanulmányíró megj.]) céljának valamilyen antimarxista szocializmus megalkotását tekinthetjük. Reakció ez a laissez-faire-rel szemben, olyan elméletre építve, amely szögesen szembenáll Marxéval, mert a klasszikus hipotéziseket elveti, s averseny eltörlése helyett kibontakoztatását kívánja. Azt hiszem, a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől.” (In: Keynes: A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete)

[2] Magyarul „A természetes gazdasági rend” címmel jelentette meg 2004-ben a Kétezeregy kiadó. A kiadó elérhető a www.ketezeregy.hu honlapon.

[3] Ne feledkezzünk meg arról, hogy a XX. sz. elején Európában a jövedelemközpontosítás mértéke nem haladja meg a 10-15 %-ot.

Forrás: Győrffy Ágnes (sozialoekonomie.info)