Pénzügyi stabilitás

Még a XIX. század harmadik harmadában a kétszintű bankrendszerek kialakulásával együtt fogalmazódott meg az „utolsó mentsvár, a végső menedék” koncepciója, vagyis az az álláspont, hogy a jegybanknak szükség esetén a pénzrendszer biztonsága érdekében hitellel biztosítania kell a fizetésképtelen (illikvid) bank talpon maradását. Ebben a felfogásban már megjelenik az a felismerés, hogy a pénzstabilitáshoz nem elégséges a pénzmennyiség növekedésének kontrollálása, de szavatolni kell a monetáris rendszer intézményi stabilitását is.

A pénzteremtés multiplikatív folyamatából, illetve abból a tényből adódóan, hogy a mai pénz tartalmát tekintve inhomogén, jegybankpénz és kereskedelmi banki pénz, fontos követelményként jelentkezik az egyes bankok biztonságos (prudenciális) működésének szavatolása. A pénzteremtés és megszűnés folyamatában az egyes gazdasági szereplők szintjén nem teljesül az a szektor szintű azonosság, hogy az összes bankhitel megegyezik az összes betéttel. Ha egyes hiteladósok nem tudnak fizetni, akkor ez elvileg, nagyobb tömegű nem fizetés esetén gyakorlatilag is bankválságok, szélsőséges esetben bankcsődök bekövetkezését eredményezheti. A bankcsőd a pénzrendszer szempontjából azt jelenti, hogy az adott bank kereskedelmi banki pénze megszűnik  létezni. Ezzel az adott bank ügyfelei vagyonvesztést szenvednek el. Ebben a helyzetben a gazdasági szereplők jegybank pénzbe, pontosabban készpénzbe menekülnek, ami kényes egyensúlyok további borulását eredményezi. Azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi rendszer legalapvetőbb kockázata alapvető instrumentumához, a hitelhez kötődik. A prudenciális szabályozás és felügyeleti tevékenység célja a bankrendszer egyes szereplőinek hosszú távú fizetőképességének, (szolvenciájának) biztosítása.

A pénzügyi rendszer fejlődése, különösen két fejlemény, a stabilitás kérdését új dimenziókba helyezte. Az egyik fejlemény a pénzügyi piacok globalizálódásához vezető liberalizáció és dereguláció. A pénzrendszer stabilitása és a pénzügyi piacok liberalizáltsága között átváltás van. A stabilitás egyik alapvető eszköze a különböző pénzügyi tevékenységek közötti határok világos és merev kijelölése  Ezek lebontása új kockázatok forrása. A liberalizációval új terep nyílt a spekuláció számára. Az országhatárokon belüli, döntően tőkepiacokra koncentrálódó spekuláció mellett megjelent a különböző törvényes fizetőeszközök szabad átváltásából adódó spekulációs lehetőség, amely valutaválságokhoz vezethet.

A másik fejlemény a pénzügyi rendszert forradalmasító új technológia megjelenéséből adódó kockázatok. A tranzakciók időigényének drámai csökkenése, az információk korábban elképzelhetetlen tömegű és sebességű áramlása, az „on line forradalom” gyökeresen új helyzetet teremtett. A pénzügyi rendszer stabilitásának szükségességét felismerve a jegybankok, a nemzetközi pénzügyi intézmények koordinálásával, komplex módon folyamatosan figyelemmel kísérik az itt zajló folyamatokat.

A pénzügyi stabilitás napjaink közgazdasági szakirodalmának egyik legtöbbet elemzett kérdésköre. A pénzügyi stabilitásról szóló elemzések fontosságára a 90-es évek végének nemzetközi pénzügyi válságai hívták fel a figyelmet, és egyben felkeltették az igényt, hogy a szakmai közvélemény mindenkor aktuális és megbízható képpel rendelkezzen egy adott ország pénzügyi szektorának állapotáról. Az elemzéseknek a kölcsönös függőségi viszonyok következtében – melyek mind vertikális, mind horizontális szinten értelmezhetők – az egész pénzügyi közvetítő rendszert át kell fogniuk, vagyis a bankrendszeren túl mindazon nem banki intézményeket is vizsgálni kell, amelyek valamilyen módon részt vesznek a pénzügyi közvetítésben. Ide tartozik a brókercégektől kezdve a befektetési alapokon át a biztosítókig és a különböző pénztárakig számos intézménytípus. Az elemzése során a intézményrendszer stabilitásán végső soron azt értjük, hogy milyen mértékben képes ellenállni a rendszer egésze a külső és belső megrázkódtatásoknak, sokkoknak. A sokkok természetesen nem minden esetben vezetnek válsághoz, de az instabil pénzügyi környezet önmagában is gátolja a gazdaság egészséges fejlődését.

A pénzügyi instabilitás okait illetően többféle nézet létezik, melyek relevanciája eltérő lehet attól függően, hogy milyen időszakot, illetve milyen országokat vonunk be az elemzési körbe. A pénzügyi rendszer egészét érintő probléma-források közül az alábbiakat említi leggyakrabban a szakirodalom: a pénzügyi szektor gyors liberalizációja, helytelen gazdaságpolitika, hiteltelen árfolyam-mechanizmus, nem-hatékony erőforrás allokáció, gyenge felügyelet, nem kielégítő számviteli és könyvvizsgálói szabályozás, gyenge piaci fegyelem.
A pénzügyi válságok említett okai nem csak együttesen, hanem külön-külön is, illetve tetszőleges kombinációban is előfordulhatnak, így a pénzügyi stabilitás elemzése is rendkívül komplex feladat. Egyes részterületekre való koncentrálás torzítja az összképet, így a pénzügyi stabilitás elemzése során szükségszerűen a maga komplexitásában kell vizsgálni a kérdést.