Hitelintézetek

A hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) a legjelentősebb, a legrégebbi és a legszélesebb körűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, a hitelintézeteket szokás monetáris közvetítőknek is nevezni. A többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézeteket, biztosítókat stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.

A hitelintézetek sokféle lejárattal szinte minden ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, azonban jellemzően az üzleti életet (az ipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet) látják el főképp rövid lejáratú hitellel. E hagyományosnak tekinthető szerepüknek kettős oka van:

egyfelől általában a vállalatok más forrásból juthatnak hosszú lejáratú tőkéhez; másrészt a kereskedelmi bankok forrásainak zöme igen likvid betét (tehát a betétesek igen könnyen visszavehetik a banknál elhelyezett pénzüket), így korlátozott az a kockázat is, amelyet e bankok a rövid lejáratú betétek hosszú lejáratú kihelyezéssé alakításában vállalhatnak.

A bank mint speciális pénzügyi közvetítő elsősorban a piac azon szegmensén eredményes, ahol a hitelnyújtó és a hitelfelvevő közötti információs különbség piaci eszközökkel könnyen és olcsón nem szüntethető meg. A nagyvállalatok könnyebben jutnak piaci hitelhez pl. kötvénykibocsátás útján, mivel folyamatosan piacon vannak, minősíttetik magukat, információkat közölnek magukról és mások róluk. Azok a vállalkozások, amelyek méretük vagy hitelfelvevői minősítésük miatt kiszorulnak a piacról, elsősorban a bankokon keresztül jutnak forrásokhoz. [Tőzsdei szakvizsga

Pénzügyi eszközök

A pénzügyi eszközök jövedelemmel, illetve vagyonnal szembeni követelést testesítenek meg, és a megtakarító szempontjából értelmezett befektetéskor (megtakarítás ideiglenes átadásakor) jönnek létre elismervény, bizonyítvány, szerződés vagy egyéb jogi dokumentum formájában. Kiállítójuk lényegében bármely gazdasági egység lehet.

A pénzügyi eszközök képezik a pénzügyi piacok áruját. A pénzügyi eszközök számos vonatkozásban eltérnek a szokásos árucikkektől. Nem nyújtanak folyamatos szolgáltatásokat tulajdonosaiknak, mint ahogy egy lakás, gépkocsi vagy televízió esetében megszoktuk. A pénzügyi eszközök iránt azért van mégis kereslet, mert jövőbeni kifizetéseket ígérnek, miközben őrzik a befektetett pénz értékét egy későbbi időpontbeli fogyasztás alkalmára. Nem amortizálódnak, mivel nem használódnak, kopnak el, mint a közönséges termékek. Piaci értéküket nem befolyásolja fizikai megjelenésük, állapotuk. Szállításuk, raktározásuk sokkal könnyebb, akárcsak átadásuk.

A pénzügyi eszközök három nagy csoportját szokás elkülöníteni: pénzeszközök, hiteleszközök, részesedések. Pénzeszköznek tekintjük azt, ami árukra és szolgáltatásokra közvetlenül elcserélhető. Minden más pénzügyi eszköz pénzre vonatkozó követelést testesít meg, és általában értékpapír formájában jelenik meg. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

BUBOR

A BUBOR a hazai bankközi pénzpiacon az egyes bankok egymás közötti rövid lejáratú hitelnyújtásai során alkalmazott átlagos kamatlábnak tekinthető.

Bretton Woods-i rendszer

A II. Világháború utáni pénzügyi kapcsolatok rendezésének elveit 1944-ben az Egyesült Államokban lévő Bretton Woods-ban rögzítették., ami után az egész rendszer a nevét kapta. A rendszer fő vonásai:

A tőkés világgazdaság devizáit a dollárhoz kapcsolták. A tőkés országok devizáinak paritását az arany mellett a dollárral szemben is rögzítették. A dollár alapul szolgált a különböző nemzeti devizák összehasonlításához. Az aranynak rögzített dollárára volt. A dollár aranyra való beválthatósága – a külföldi központi bankok számára – jelentette az egész rendszer fő kapcsolatát az arannyal. A devizák egymásra történő átváltása rögzített árfolyamon történt. A tagországok devizáinak dollárra és aranyra való átváltási árfolyamát az IMF és az egyes kormányok közötti megállapodás alapján állapították meg. Ha egy bizonyos sávtól eltért az árfolyam, akkor a kormányok beavatkoztak. Fontos volt a devizák konvertibilitásának minél szélesebb körű biztosítása, amit a nyugat-európai országok 1958-ban tudták megvalósítani. A Bretton-Woods-i konferencia elhatározta, hogy létrehozza az IMF-t és a Világbankot. A dollár világpénz funkcióját az USA politikai, gazdasági fölénye biztosította, alapja a külkereskedelem hatalmas volumene, a nagyarányú amerikai tőkekivitel és a nagy amerikai aranytartalékok voltak. 1960-ban kiderült, hogy a Bretton-Woods-i rendszer nem megfelelő. A felerősödő valutaválság az egész rendszer meggyengülését jelezte.

A rendszer válsága

1950-es években a nyugat-európai

Biztosítási díj

A biztosítás azt jelenti, hogy a biztosító kötelezettséget vállal arra, hogy megtéríti a biztosítottat érő veszteségeket vagy azok egy hányadát. Ezen kötelezettség vállalásának ára a biztosítási díj, vagyis a biztosítási díj a kockázatvállalás ára.

A biztosítási díj kalkulációjakor figyelembe kell venni, hogy a díjnak fedezetet kell nyújtania a vállalt kockázatra, a biztosító költségeire, valamint a biztosítással kapcsolatban felmerült költségekre. Ennek megfelelően a biztosítások díja általában és nagy általánosságban három fő részből tevődik össze:

1. a kockázati díjrész (nettó kockázati díj), 2. a biztonsági pótlék, 3. a vállalkozói díjrész.

A kockázati díjrész fedezi a várható károk összegét, vagyis ebből teljesíti a biztosító a vállalt szolgáltatásait. A kockázati díjrész ezért nagyságát tekintve egyenlő a kockázat várható értékével. A biztonsági pótlék arra hivatott, hogy a rossz káralakulású években, tehát amikor a kártérítések tényleges értékének nagysága meghaladja a várható értéket, pótolja a kockázati díjrész hiányát. Mivel hosszú távon a jó és rossz évek hatása kiegyenlítődik, a biztonsági pótlék nagysága egyben általában a biztosító nyereségének a mértékét is mutatja (hacsak a biztosító nem kalkulált bizonyos nyereséget a vállalkozói díjrészbe is). A nettó kockázati díj és a biztonsági pótlék együttes összegét nevezzük bruttó kockázati díjnak. A vállalkozói díjrész

55 / 55« Első...102030...5152535455