Forgalmi eszköz funkció

A pénz legfőbb értéke e megközelítésben az, hogy csere során felhasználható. A csereeszközök fejlődése során néhány jószág általános csereeszközzé vált: azért fogadták el a felek cseretárgyként, mert feltételezték, hogy mások is el fogják fogadni „cseretárgyként”. Az ilyen általános csereeszköz – különösen ha állami garancia kapcsolódott hozzá – alkalmassá vált arra is, hogy tranzakciókat véglegesen lezárjon, kötelezettségeket véglegesen teljesítsen. Így lassan összeolvadt a fizetési eszköz és a csereeszköz–funkció: egy fizetési eszköz rendszerint valamilyen tranzakciót, kötelezettséget zár le véglegesen, a csereeszköz pedig az, amit elfogadnak egy áru, szolgáltatás ellentételezéseként úgy, hogy ez még nem – vagy nem feltétlenül – jelenti az eladó szempontjából a tranzakció lezárását.

A pénz evolúció és a fizetési rendszer jogi intézményesülése során az általános csereeszköz általános fizetési eszközzé vált, és a csereeszköz átadása egyszersmind fizetést is jelentett, ezért szokás e két általános funkciót együtt fizetésieszköz–funkciónak nevezni. Természetesen a csereeszköz és a fizetési eszköz kategória tartalma nem ugyanaz, de a pénz átadásakor – különösen jogi aspektusból – már nem érdekes, mire vágyik az eladó a jövőben, eltűnik az ideiglenes és végleges kiegyenlítés közötti különbség. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

Felhalmozási eszköz funkció

A felhalmozási eszköz funkció ugyanazt fejezi ki, mint az értékőrző (store of value); valójában arra utal, hogy a pénz vagyonunk tartásának egyik lehetséges eszköze („a vásárlóerő átmeneti tartózkodási helye” Friedman szavaival élve): nagyjából olyan, mint a kötvény vagy a részvény, vagy bármely más vagyontárgy. Az ezen pénzfunkciót kiemelő pénzelméletek elsősorban a portfólióelemzés megközelítése alapján hozam/kockázat szempontból különböztették meg a pénzt az alternatív vagyonformáktól: pénznek tekinthető az, amelynek nominális hozama zérus vagy közel zérus, és nominális árfolyamkockázata szintén zérus, vagyis a vissza nem fizetés valószínűsége elhanyagolható, a kamatlábmozgásokra pedig a pénz „árfolyama” nem reagál.

Elszámolási egység funkció

Az elszámolási egység (numeraire) a pénz azon jellegére utal, hogy minden árunak van pénzben kifejezhető ára. Ezen elszámolási egységnek akár fizikailag sem kell léteznie, hiszen ahhoz az információhoz, hogy valami hány forintba kerül, nincs szükség a fizikai forintra. Ez a pénzfunkció épült be szervesen az általános egyensúlyelméletbe, a pénz elsősorban a relatív árarányokat fejezi ki ebben a szerepében, az ezzel kapcsolatos információkat közvetíti a döntéshozók számára. A pénznek ez az információközlő funkciója tükröződik abban az időnként pejoratívan megfogalmazott állításban, hogy mára a „pénz számítógépes jellé lett”. A munkaérték-elméletre épülő pénzelmélet ezt a funkciót nevezte értékmérésnek.

Pénzügyi innováció

Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek még ma is egyre–másra keletkeznek. A jelenség okai közül talán azt lehetne kiemelni, hogy a piac résztvevői – felismerve, hogy a gyorsan és sokszor váratlanul változó világpiaci eseményekhez másképpen kell alkalmazkodni, mint korábban – újfajta eszközöket kezdtek bevezetni. Ezeknek az a funkciója, hogy tulajdonosuk biztosítsa magát a váratlan kamatláb– és árfolyam-ingadozások kockázata ellen.

A bizonytalanság, a kockázat növekedése, illetve a kockázat leszorítására való törekvés vezetett az új típusok kialakításához, a már létrejött, de még újdonságnak számító formák arányának növekedéséhez (pl. változó kamatozású hitel–, illetve értékpapírformák, rövidebb lejáratú értékpapírok, opciós és futures piacok stb.). A pénzügyi innovációk keletkezésének közvetett és gyakran igen fontos oka a kormányok költségvetési hiányának növekedése. A deficitfinanszírozás is hozzájárult a kötvénypiac és a pénzpiacok fellendüléséhez, az új formák kialakításához. A pénzügyi innovációkat megkönnyítő egyik legfontosabb tényező a számítástechnika fejlődése, amely újfajta ügyleteket tett lehetővé, hívott életre (pl. cash management, sweep számlák). Az összes ügylet jelentősen gyorsabbá és olcsóbbá vált. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]

azokat). Pénzügyi innovációk elnevezéssel lehet összefoglalni azokat az új – értékpapírokhoz hasonló, azokat felhasználó – finanszírozási formákat (eszközöket és technikákat), amelyek

Pénzügyi piacok

Piacnak tekintünk minden olyan eszközt és lehetőséget, amelynek révén a potenciális vevők és eladók egymásra találhatnak, hogy áruikat és szolgáltatásaikat szabad akaratukból egymásnak eladják, vagy egymással kicseréljék. Piac bármilyen jószágra kialakulhat, amire a gazdasági alanyok közvetlenül vagy közvetve igényt tartanak, és ami a kereslethez képest korlátozottan áll rendelkezésre, azaz ami iránt zérus ár mellett túlkereslet tapasztalható.

A kialakuló piac – akár szervezett, akár spontán – nem tulajdonosa a közvetítésével gazdát cserélő áruknak, csak terepet ad az adásvételek, illetve cserék gyors és sima lebonyolításának. Nem feltétlenül rendelkezik központi hellyel, a piac elégséges, de nem feltétlenül szükséges jellemzője lehet a koncentráltság. Egyik számottevően lényeges feladata az információk terjesztésében és a felek hatékony kommunikációjának biztosításában rejlik. A legtöbb pénzügyi piac manapság már nem igényel koncentráltságot.

A pénzügyi piacokon pénzügyi eszközökkel – pénzzel és pénzre szóló követelésekkel, például értékpapírokkal – kereskednek. A gazdaság összes szereplője kapcsolatba kerül a pénzügyi piacokkal: megtakarítóként, befektetőként, hitelezőként, adósként stb. A pénzügyi piacok összefoglaló elnevezés alatt három, a gyakorlatban egymástól szinte teljesen elválaszthatatlan piacot értünk.

A devizapiacokon nem pénzügyi közvetítés folyik, hanem az egyes országok pénzeinek cseréje. A pénzpiac foglalja magába mindazon pénzügyi eszközöket és ügyleteket, amelyeknek lejárata (hátralévő futamideje) nem haladja meg az egy

Vagyonkezelés

A vagyonkezelő az ügyfelek által rábízott vagyonnak a befektetését végzi. A vagyonkezelés ügyfeleit két csoportba szokás sorolni. Az intézményi ügyfelek közé biztosítók, nyugdíjpénztárak tartoznak. A részükre végzett szolgáltatást törvények szabályozzák, melyek többek között rögzítik a befektetési irányelveket is. Ezen irányelvek betartását pedig – a legtöbb országban – a vagyonkezelőtől elkülönült letétkezelő ellenőrzi.

A magánügyfelek vagyonának befektetését a legtöbb esetben csupán a két fél közötti szerződés szabályozza. A vagyon kezelése történhet közvetlenül a befektetési eszközök megvásárlása révén. Sok esetben azonban hatékonyabb – költségkímélőbb – közvetett befektetési eszközöket ún. befektetési jegyeket igénybe venni. A befektetési alapok révén az egyes befektetők azonos befektetésre szánt pénzei kerülnek összegyűjtésre, s így – a méretgazdaságosság előnyeinek kihasználásával – a vagyonkezelő saját szolgáltatásait olcsóbban tudja ügyfeleinek nyújtani.

A befektetési alapok többsége nyílt végű. Ez lehetővé teszi, hogy a befektetők befektetési jegyeiket naponta az egy jegyre eső vagyonértéken adni, illetve venni tudják. Azonban vannak olyan esetek, amikor ez a pénz ki– és beáramlás veszélyeztetheti a vagyonkezelő által felvállalt befektetési politika megvalósítását. Ennek eszköze a zártvégű befektetési alap.

A kiáramlás korlátozására van szükség, ha az alap vagyona kevéssé likvid eszközökbe – pl. nem tőzsdei társaságok részvényei, kis likviditású tőzsdei részvények, OTC-termékek

Finanszírozási társaságok

A finanszírozási társaságok (finance companies) az USA tőkepiacának jellegzetes szereplői. Kis összegű, többnyire rövid lejáratú fogyasztási vagy üzleti célú hiteleket nyújtanak. Forrásaik nem betétekből, hanem értékpapír-kibocsátásból származnak, vagy kereskedelmi bankok refinanszírozzák ezeket. Gyakran valamely kereskedelmi bank leányvállalataként működnek. Kialakulásuk nagyrészt annak köszönhető, hogy nem vonatkoznak rájuk a betétgyűjtő intézetekre érvényes szabályozások.

Biztosítók mint pénzügyi közvetítők

A biztosítók és a különféle nem állami nyugdíjalapok fontos szerepet játszanak a megtakarítások ideiglenes újraelosztásában, bár többnyire tevékenységüknek nem ezt az oldalát szokás hangsúlyozni. Az általuk összegyűjtött pénzalapok felhasználásának csak az egyik fele az, hogy kártérítéseket fizessenek, illetve nyugdíjakat folyósítsanak ügyfeleiknek. Ilyen jellegű kifizetéseik a bankok (takarékpénztárak) betét–visszafizetéseivel rokon. A bankok tevékenysége nyilvánvalóan nem korlátozódik a betétek gyűjtésére és visszafizetésére, hanem a hitelkihelyezések kamatbevételeiből képesek kamatot fizetni a betéteseknek, illetve fedezni az üzemvitel költségeit. Hasonlóan, a biztosítóintézetek tevékenysége sem korlátozódhat a biztosítási díjak beszedésére és a kártérítések kifizetésére. Ugyanilyen fontos eleme ezen intézetek működésének az általuk összegyűjtött és ideiglenesen szabad pénzalapok megfelelő befektetése.

Azokban a gazdaságokban, ahol a biztosítási tevékenység nem monopolizált, a biztosítótársaságokat két csoportba sorolhatjuk, úgy mint életbiztosítást és vagyon– és baleset–biztosítást nyújtó cégek. Gyakori, hogy az előbbiek a szűkebb értelemben vett biztosítási formákat – amelyek a kockázat elleni védelmet szolgálják – megtakarítási formákkal kombinálják (sőt még rövid lejáratú hiteleket is nyújtanak!), ami megint csak a többi pénzintézettel való rokon vonásokat emeli ki.

Sok országban, így ma már Magyarországon is működnek az állami nyugdíjrendszer, illetve -intézetek mellett különböző magánnyugdíjalapok is. Az összegyűjtött nyugdíjjárulékok reálértékének megőrzése (akár 20–30 éven keresztül) megint csak azt

Hitelintézetek

A hitelintézetek (bankok, takarékszövetkezetek) a legjelentősebb, a legrégebbi és a legszélesebb körűen szabályozott pénzügyi közvetítő intézmények. Mivel tevékenységük közvetlenül megváltoztatja a forgalomban lévő pénzmennyiséget, a hitelintézeteket szokás monetáris közvetítőknek is nevezni. A többi közvetítő pénzintézetet (betéti intézeteket, biztosítókat stb.) pedig nem monetáris közvetítőknek.

A hitelintézetek sokféle lejárattal szinte minden ügyféltípusnak nyújtanak hitelt, azonban jellemzően az üzleti életet (az ipart, a mezőgazdaságot és a kereskedelmet) látják el főképp rövid lejáratú hitellel. E hagyományosnak tekinthető szerepüknek kettős oka van:

egyfelől általában a vállalatok más forrásból juthatnak hosszú lejáratú tőkéhez; másrészt a kereskedelmi bankok forrásainak zöme igen likvid betét (tehát a betétesek igen könnyen visszavehetik a banknál elhelyezett pénzüket), így korlátozott az a kockázat is, amelyet e bankok a rövid lejáratú betétek hosszú lejáratú kihelyezéssé alakításában vállalhatnak.

A bank mint speciális pénzügyi közvetítő elsősorban a piac azon szegmensén eredményes, ahol a hitelnyújtó és a hitelfelvevő közötti információs különbség piaci eszközökkel könnyen és olcsón nem szüntethető meg. A nagyvállalatok könnyebben jutnak piaci hitelhez pl. kötvénykibocsátás útján, mivel folyamatosan piacon vannak, minősíttetik magukat, információkat közölnek magukról és mások róluk. Azok a vállalkozások, amelyek méretük vagy hitelfelvevői minősítésük miatt kiszorulnak a piacról, elsősorban a bankokon keresztül jutnak forrásokhoz. [Tőzsdei szakvizsga

Pénzügyi eszközök

A pénzügyi eszközök jövedelemmel, illetve vagyonnal szembeni követelést testesítenek meg, és a megtakarító szempontjából értelmezett befektetéskor (megtakarítás ideiglenes átadásakor) jönnek létre elismervény, bizonyítvány, szerződés vagy egyéb jogi dokumentum formájában. Kiállítójuk lényegében bármely gazdasági egység lehet.

A pénzügyi eszközök képezik a pénzügyi piacok áruját. A pénzügyi eszközök számos vonatkozásban eltérnek a szokásos árucikkektől. Nem nyújtanak folyamatos szolgáltatásokat tulajdonosaiknak, mint ahogy egy lakás, gépkocsi vagy televízió esetében megszoktuk. A pénzügyi eszközök iránt azért van mégis kereslet, mert jövőbeni kifizetéseket ígérnek, miközben őrzik a befektetett pénz értékét egy későbbi időpontbeli fogyasztás alkalmára. Nem amortizálódnak, mivel nem használódnak, kopnak el, mint a közönséges termékek. Piaci értéküket nem befolyásolja fizikai megjelenésük, állapotuk. Szállításuk, raktározásuk sokkal könnyebb, akárcsak átadásuk.

A pénzügyi eszközök három nagy csoportját szokás elkülöníteni: pénzeszközök, hiteleszközök, részesedések. Pénzeszköznek tekintjük azt, ami árukra és szolgáltatásokra közvetlenül elcserélhető. Minden más pénzügyi eszköz pénzre vonatkozó követelést testesít meg, és általában értékpapír formájában jelenik meg. [Tőzsdei szakvizsga felkészítő]