A Közös Agrárpolitika (CAP)

A közös agrárpolitika az Európai Közösség egyik legbonyolultabb területe. Az agrártermékek kiemelt kezelését stratégiai jelentősége mellett a termelés természeti, gazdasági és társadalmi sajátosságai, illetve a termelői és fogyasztói érdekek is indokolták. A jó mezőgazdasági adottságú országok – Franciaország – kiharcolták, hogy iparcikk-piacaik megnyitása ellenében a fejlett ipari országok támogassák mezőgazdaságukat.

A Közös Agrárpolitika (CAP) céljai

A Római Szerződés 38. szakasza előírja a Közös Agrárpolitika létrehozását, melynek céljai:

a mezőgazdasági munka termelékenységének emelése (műszaki fejlesztés, munkaerő megfelelő felhasználása) megfelelő jövedelmi és életszínvonal megteremtése, agrárpiacok stabilizálása ( termelők és fogyasztók védelme) élelmiszerellátás biztonsága (az alapvető termékeket meg kell termelni) méltányos áron való fogyasztói igénykielégítés, világkereskedelemben való fokozott részvétel.

Ezen célok végrehajtása érdekében a Római Szerződésben már olyan szabályozást terveztek, mely a gazdaság többi részére megállapított vámunión, versenyfeltételeken túlmentek.

A Közös Agrárpolitika tervezetét az 1958. évi stresai konferencia dolgozta ki, melynek sarokpontjai:

a mezőgazdaság a nemzetgazdaság és a társadalom lényeges tényezője, központi szabályozó eleme az ár, az agrárszerkezet és a piacpolitika között szoros kapcsolat szükséges, a mezőgazdaságnak szervesen kell illeszkednie a nemzetgazdaság egészébe, fokozni kell a családi gazdaságok teljesítményeit. A Közös Agrárpolitika szabályozásának főbb területei Közös piacpolitika: Ez valamennyi szükséges intézkedést tartalmazhatja, így az árszabályozásokat, az

A gazdasági és monetáris unió

Az un. Egységes Európai Piac tervét illetően a döntés az 1985. júniusi milánói csúcsértekezleten született. Megteremtése érdekében a Bizottság előterjesztette a Fehér Könyvet, ami mintegy 300 feladatot tűzött ki, végrehajtási ideje pedig 1992. év december hó 31.

A Fehér Könyv az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad és korlátlan mozgását tűzte ki célul. Eszerint az egységes európai piac érdekében fizikai, technikai és pénzügyi akadályok felszámolására van szükség.

Fizikai akadályok megszüntetése

A nemzeti határokon történő ellenőrzése megszüntetését jelenti. 1968. után a vámok eltörlése ellenére az áruk mozgásának ellenőrzését több okból is fenn kellett tartani. A közös külső vámok ellenére egyes tagországok eltérő nemzeti kvótákat alkalmaztak, melyeket eredetellenőrzés nélkül könnyedén ki lehetett volna játszani.

Az egységes európai piac azt jelenti, hogy 1992. után a kvótákat már közösségi szinten alkalmazzák és kifelé egységesítik a különböző biztonsági, környezeti és eü. előírásokat. Az áruk mozgásának nyilvántartására számítógépes rendszert vezettek be.

A határellenőrzés felszámolásával az állampolgárok a közösségen belül útlevél nélkül, szabadon utazhattak, letelepedhettek, tanulhattak, munkát vállalhattak. Ezt szabályozta a Schengeni megállapodás, melyet 9 tagország fogadott el. Az állampolgárok egyenlő jogokkal vehetik igénybe más országok szociális juttatásait. A Közösségen kívüli utazásokra egységes útlevelet vezettek be.

Technikai akadályok megszüntetése

Római Szerződés

A szerződést 1957. március hó 25. napján írták alá, és 248 szakaszban határozta meg az EGK céljait, azok megvalósításának módját. Az EGK célja a közösséghez tartozó országok szorosabb kapcsolatának kiépítése volt. Ezen célkitűzés megvalósítása érdekében 11 pontban foglalták össze az intézkedéseket.

1. a tagállamok között a vámok és kvóták megszüntetése, (10 év alatt, 1968-ra befejeződött.) 2. közös vámtarifa, közös kereskedelempolitika a kívülállókkal szemben, (1968-ra léptek életbe) 3. a tagországok között a személyek, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását gátló akadályok megszüntetése, 4. közös politika a mezőgazdaságban, 5. közös politika a közlekedésben, 6. a Közös Piacon a szabad gazdasági verseny feltételeinek fenntartása, 7. tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolása, 8. jogszabály-harmonizálás, ha azt a Közös Piac megkívánja, 9. munkalehetőség javítása, életszínvonal növelése érdekében Európai Szociális Alap, 10. Európai Beruházási Bank, 11. tengerentúli országok társulása a kereskedelmi forgalom növelésére.

A Római Szerződés a gazdaság egységig 3 négyéves szakaszt irányzott elő.

1962-ben született döntés a közös agrárpolitika kialakításáról, melynek alapja az agrár közös piac volt, és melyet 1964-ben indítottak be.

A Monetáris Integráció újjáélesztését az EK 1979. évben az Európai Monetáris Rendszer keretében kísérelte meg. A fő cél a valutaárfolyamok stabilizálása volt. Létrehozták az ECU-t, mely

Az európai integráció fő mozgató rugói

A második világháború után Európa egyesítése vált szükségessé. Ezen törekvéseket számos gazdasági, társadalmi és politikai tényező támasztotta alá. A háború után a vezető politikusok az integrációban a béke és a prosperitás tényezőjét látták, sőt többen felvetették az Európai Egyesült Államok gondolatát. Az egyesülést az újabb háború megelőzésének garanciájaként értékelték, különös tekintettel a német-francia megbékélésre.

A szoros együttműködés gondolatát az amerikai politika is kezdettől támogatta, bizonyos körök az amerikai hegemónia mérséklését és ellensúlyozását várták, sőt megjelentek bizonyos szuperhatalmi érvek is.

Az integráció gazdasági hajtóerői szintén sokrétűek voltak, sokan érveltek a két világháború közötti válságok negatív tapasztalataival. Az 1930-as évek protekcionizmusát a háború követte, ami tovább nehezítette a határokon keresztüli gazdasági kapcsolatokat. Az első kísérletek tudatos törekvést képviseltek a korábbi trend megfordítására, a múlt katasztrofális tapasztalatai termékeny talajul szolgáltak az európai kooperációra irányuló új eszmék növekedéséhez.

A szakirodalom az integrációt világgazdasági törvényszerűségnek tekinti. A tudomány és a technika vívmányai alapján a nemzeti gazdasági határok egyre szűkebbnek bizonyultak. Az integráció mellett érveltek továbbá a vállalati és üzemmérettel, valamint az optimális piacméretekkel is. Fontos motiváció volt még az un. technikai rés áthidalása az USA és Japán, valamint az újonnan iparosodó országok vonatkozásában.

Mozgató

Nemzetközi integráció

A globalizáció és az integráció korunk történelmi jelentőségű folyamatai, általuk alapvetően megváltoztak a gazdálkodás és a termelés feltételei, a fogyasztás lehetőségei. A globalizáció vonatkozásában egyfelől annak túlzott mértékű kiterjesztése figyelhető meg, amikor már nem tudni, hogy mi is a lényege, melyek a megjelenési formái. Másfelől viszont gyakori, hogy konkrét megjelenési formáira szűkítik le. Ez az ellentmondás arra vezethető vissza, hogy a globalizáció un. rosszul strukturált jelenség, tehát egyértelmű összefüggések helyett mindössze kölcsönhatásokról beszélhetünk. A globalizáció lényegét szakemberek a nemzetköziesedés folyamatából vezetik le. Ennek eredményeként egy egységes rendszerként értelmezhető világ-egész jött létre, melynek alrendszerei között olyan mértékű a kölcsönhatás, hogy az egyikben bekövetkező változás a másikban is jól érzékelhető. Sőt, az emberek tevékenysége folytán a rendszer egésze el is pusztulhat. A globalizáció révén az emberiség olyan világközössége jött létre, melyben az egyes emberek, embercsoportok szoros és kölcsönös függésbe kerültek egymással, függetlenül társadalmi, gazdasági fejlettségüktől, vallási, ideológiai nézeteiktől. Olyan fokú világegyesülést valósít meg, melyben világméretekben határozódik meg az emberiség léte. Tehát azokról a folyamatokról van szó, melyek az egész világ fennmaradásához és fejlődéséhez kapcsolódnak.

Globális problémák

Nem adott problémákról van szó, hanem a globalizáció folyamatával összefüggésben változókról. Négy fő csoportba sorolhatjuk őket:

közvetlenül ökológiai problémák: környezetszennyezés, globális felmelegedés,

Vásárlóerő-paritás

A valuták vásárlóerő-paritásának megfelelő árfolyam kialakulásáról (amikor a hazai valutáért ugyanannyi áru vásárolható belföldön, mint külföldön) a piaci mechanizmusok gondoskodnak. Ha az árfolyam eltér a vásárlóerő-paritástól automatikusan olyan piaci erők lépnek működésbe, amelyek az árfolyamot a vásárlóerő-paritás irányába terelik.

Számos közgazdász szerint a meggyőző logika ellenére sem ad a vásárlóerő paritás pontos képet az árfolyamok valóságos működéséről. Az árfolyamokat több tényező is eltérítheti a vásárlóerő-paritás által meghatározottól:

az egyes országok új nyersanyag lelőhelyeket fedezhetnek fel, s a nyersanyagok külföldi értékesítése a valutakínálat növekedése miatt az árfolyamok eséséhez vezet. Az árfolyamokat nem csak a gazdaság exportja és importja befolyásolja, hanem hatással van rá a tőkeáramlás is. A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet az áruk és szolgáltatások szabad nemzetközi kereskedelmén alapul. A nemzetközi arbitrázs (arbitrázs: két piac közötti árkülönbözet kihasználása profitszerzésre) lehetősége biztosítja az olyan árfolyamok kialakulását, amely mellett az országok árszintjei kiegyenlítődnek. Az egyes országok árszínvonalaiban azonban számos olyan áru és szolgáltatás is beletartozik, amely jellegénél fogva nem vesz részt a nemzetközi kereskedelemben, s így nincs olyan mechanizmus, amely ezen termékek árait kiegyenlítené. Az országok árszínvonalai tartósan eltérhetnek egymástól, anélkül, hogy az árfolyamot piaci erők a vásárlóerő-paritás irányába terelnék.

A vásárlóerő-paritásos árfolyamelmélet nem jellemzi tökéletesen a valóságot, mégis kellő alapot

Nominális és reálárfolyam

A nominális árfolyam két ország fizetőeszközének relatív ára. A reálárfolyam ezzel szemben két ország termékeinek relatív ára. A reálárfolyam arról az arányról tájékoztat, amely mellett egyik ország termékeit a másik ország termékeire cserélhetjük. A reálárfolyamot ezért szokás néha cserearánynak is nevezni.

Reálárfolyam = e P*/P ,ahol:

P= belföldi árszínvonal, P*= külföldi árszínvonal, e= nominális árfolyam

Két ország közötti reálárfolyam a nominális árfolyamból és a két ország árszínvonalából számítható ki. Ha a reálárfolyam magas, akkor a külföldi termékek drágák a hazai termékekhez képest. Ha a reálárfolyam alacsony, akkor a hazai termékek viszonylag drágák, a külföldiek pedig olcsók. A reálárfolyam alakulása meghatározó jelentőségű a külgazdasági egyensúly alakulásában. A reálárfolyamot a nominális árfolyam változása mellett az árszínvonalak változása is befolyásolja. A nominális leértékelés akkor javítja a külső versenyképességet, ha az egyúttal a reálárfolyam emelkedését is eredményezi. Ez pedig az eP*/P alapján akkor következik be, ha a leértékelés mértéke meghaladja a hazai és külföldi inflációs ráták különbözetét. Ekkor az árfolyampolitika reál értelemben leértékelő, hiszen a reálárfolyam csökken.

Ha a leértékelés mértéke éppen egyenlő a hazai és a külföldi inflációs ráták különbözetével, akkor az árfolyampolitika reál értelemben semleges, nem fékezi, de nem is ösztönzi az

Árfolyamrendszerek

A külkereskedelmi forgalom lebonyolításához külföldi valutára, illetve devizára van szükség. A valutaárfolyam a külföldi pénznem ára, vagyis azt a hazai pénzmennyiséget jelenti, amelyért egységnyi idegen valuta megkapható. Az egyes országokban a gazdaságpolitikai megfontolásokból eredően különféle árfolyamrendszerek vannak életben.

Az árfolyamok alakulása jelentősen befolyásolja a vállalatok export és import tevékenységét, s ezen keresztül a fizetési mérleg alakulását, a GDP és a foglalkoztatás szintjét, az infláció mértékét, vagy pl. a költségvetési monetáris politika hatásosságát. Ezért körültekintő mérlegelést igényel, hogy adott gazdasági helyzetben az országok milyen árfolyamrendszer mellett kötelezik el magukat. Az árfolyamrendszereknek többféle típusa létezik, s az egyes típusokat az különbözteti meg egymástól, hogy a kormányzat beavatkozik-e, és milyen mértékben a valutapiac működésébe.

Lebegő árfolyamrendszer (rugalmas árfolyamrendszer)

Az árfolyamrendszerek egyik szélsőséges formáját képezi. Ebben az esetben az árfolyamok mozgását kizárólag a valutapiacon működő erők, a kereslet és a kínálat mechanizmusa határozza meg.

A Marshall-kereszt használatával szemléltethető a valutapiac működése (e*= egyensúlyi árfolyam).

Valutakeresleti görbe mögött a belföldi gazdasági szereplőknek az importra fordított, külföldi valutában számított kiadásai húzódnak meg. A valuta iránti kereslet és az árfolyam egymással ellentétes irányban változik. Keresleti görbe negatív meredekségű.

Valutakínálati görbe mögött a külföldieknek a magyar termék iránti kereslete

A külföldi tőke megjelenése Magyarországon

Megjelenése az 1960-as évek végén megkezdett reformfolyamathoz kapcsolódott. A nemzetközi munkamegosztásba való aktív bekapcsolódást segítette elő a vegyes vállalatok engedélyezése. Ebben az időben a világ legtöbb országa liberalizálta a külföldi tőke beáramlásának feltételeit, adó és egyéb kedvezményeket léptetett életbe. Magyarországon ezen feltételek biztosítása lassú és ellentmondásos volt. 1977. évig a közös vállalatokra vonatkozó gazdaságpolitikai célkitűzések a technika, a technológia szerzését említették első helyen. A külföldi befektetés ösztönző szabályok között jelentős volt, hogy utat nyitottunk a külföldiek többségi részesedésének is. Az 1977. évig létrejött közös vállalatok megléte és működése nem tekinthető sikeresnek. Ennek oka a hosszadalmas engedélyezési eljárás mellett a tőkés és a hazai vállalatok közötti érdekasszimetria. 1982-től vált lehetővé a vámszabad-területen való, külföldi részvétellel működő gazdasági társaságok létrehozása. 1985. évben adómérséklés, adóvisszatérítés vált lehetővé, egyszerűsödött a többlépcsős engedélyezési rendszer is 6-12 hónapról 2-3 hónapra. 1987. év végég több mint 100 vállalatot jegyeztek be, kb. 10 milliárd Ft működő tőkeállománnyal. Az 1988. év jelentős fordulatot hozott a vegyes vállalatok szabályozásának rendszerében. Ekkor fogadták el a gazdasági társaságokról szóló törvényt és a külföldiek befektetéseiről szóló törvényt, mellyel kedvező jogi keretet kívántak biztosítani a külföldi működőtőke számára. Az 1989. év január hó 01. napjával hatályba lépő törvény a gazdasági modellváltás első

A tőkeáramlás kedvezőtlen hatásai

A profitrepatriáláson keresztül a folyó fizetési mérleg romlását válthatja ki. A profitrepatriálás a belföldön működő, de külföldi tulajdonban lévő vállalatok nyereségének az anyaországba való hazautalását jelenti. Hogy ez mennyiben rontja a folyó fizetési mérleget leginkább attól függ, hogy a külföldi befektetők milyennek ítélik meg a gazdaság jövőbeni kilátásait. Minél kedvezőbbnek ítélik meg, a realizált nyereségnek annál magasabb hányadát forgatják vissza az adott ország gazdaságába.

A belső tőkepiacon jelentős összegeket von el a hazai beruházások elől. Ennek lehet realitása, de csak akkor vezethet a belföldi beruházások lefojtásához, ha a gazdaság a teljes foglalkoztatottság mellett működik, és a fizetési mérleg tőkemérleg tételében létrejövő szufficitet a folyó fizetési mérleg deficitje nem egyenlíti ki. Ellenkező esetben a beáramló tőkét a megtakarítások növekedése kíséri, és a belföldi beruházások kiszorítása nem következik be.

A multinacionális vállalatok révén megjelenő új termékek, marketingstratégiák növelik a lakosság fogyasztási hajlandóságát, ezáltal csökkennek a beruházások forrását jelentő megtakarítások.

Nehezíti a helyi vállalkozói réteg kialakulását, a multinacionális vállalatok révén létrehozott hatalmas bevásárlóközpontok a helyi kisvállalkozások heves tiltakozását váltják ki.

Akadályozza a kormányzatokat a hatékony monetáris politika folytatásában. Ha az országban fix árfolyamrendszer működik, akkor a monetáris politika csak kiszolgálja az árfolyamrendszert, alkalmazkodik