Kockázatfelosztás

A biztosítás a kockázat kezelésének kooperatív stratégiája, ahol a kockázattal való szembeszállás a veszélyközösségekben, illetve azok révén történik. Egy modern biztosító számára nem megfelelő a kárfelosztó rendszer, ezért az üzleti biztosítók a kárfelosztó rendszerrel szemben kizárólag kockázatfelosztó rendszerben működnek (ezt amúgy formálisan még a törvény is előírja számukra). A kockázatfelosztó rendszer talán legfontosabb sajátossága a kárfelosztó rendszerhez képest az előleges (anticipált) jelleg, szemben a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellegével.

A kockázatfelosztó rendszerben a veszélyközösség szervezője (a biztosító) előre felméri a várható kárnagyságot (kockázat mértékét), s a veszélyközösség tagjaitól (biztosítottak) előre beszedi a kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat (a veszélyközösség tagsági díját). A biztosító a kockázat felmérése során alapvetően a megelőző időszakokból származó megfigyelésekre támaszkodik, s az adatokból matematikai-statisztikai módszerekkel kalkulálja ki a megfelelő biztosítási díjat. Ez olyan fontos tevékenysége a biztosítónak, hogy a matematikai-statisztikai módszerek alkalmazását sokan magába a biztosítás definíciójába is beleveszik. Így teszünk mi is, s ezzel eljutottunk a biztosítás számunkra már elfogadható definíciójához:

A biztosítás a kockázatfelosztás statisztikai módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető veszélyközösségi tagok jövőbeni, esetleges és felmérhető szükségleteinek a kielégítése céljából.

A matematikai-statisztikai módszerek alkalmazásának alapja a nagy számok törvényének működése. A nagy számok törvénye szerint minél

Kárfelosztás

A veszélyközösségek által alkalmazott kockázatkezelési módszerek közül a régebbi, az egyszerűbb módszer, a kárfelosztás. A kárfelosztó rendszerben tevékenykedő veszélyközösségek (esetleg biztosítók) működésének alapelvét felosztó-kirovó rendszernek nevezzük.

Nézzük meg egy példán, miről is van szó! Egy falu lakossága összeállt, s temetkezési egyletet alkotott. A probléma, aminek megoldására az egyletet alapították a következő volt. Mikor meghalt valaki a falu lakói közül, a méltó temetés gyakran anyagi gondokat okozott a hozzátartozóknak, mert a temetési költségeket a – többé-kevésbé mindig váratlanul bekövetkező – halál után közvetlenül ki kellett fizetni, s nem volt biztos, hogy a háztartásban mindig akadt a temetéshez szükséges felesleges pénz. Az egyesület segítségével oly módon védték ki ezt a problémát, hogy az egyesület tagjainak temetéséről az egyesület gondoskodott. Konkrétan: ha meghalt valaki, akkor a temetési költségeket felosztották az egyesület tagjai között, s mindenkire kirótták a rá eső részt, s a befolyt pénzből fedezték a költségeket. Az elv az volt, hogy a temetési költségek egy töredékének a kifizetése még váratlan esetben sem okozhat leküzdhetetlen anyagi nehézséget.

A fenti példa alapján is látható a kárfelosztó rendszer egy fontos jellemvonása, amit gyengeségének is nevezhetünk a kockázatfelosztó rendszerhez képest. Ez pedig a felosztó-kirovó rendszer utólagos jellege, vagyis az,

Veszélyközösség

A biztosításban a veszélynek kitett ember nem egyedül, hanem egy közösség tagjaként száll szembe a veszéllyel. Ezt a közösséget veszélyközösségnek nevezzük.

Veszélyközösségeket már a történelem során nagyon korán kezdtek szervezni. Egy régi történet szerint már az egyik folyón felhajózó ókori kínai kereskedők is alkalmazták a veszélyközösség szervezésének módszerét. A kereskedők problémája az volt, hogy a folyam mentén rablók tanyáztak, akik rendszeresen fosztogatták a kereskedők bárkáit. Ha valamelyik bárkát elfogták, akkor annak teljes árukészlete veszendőbe ment, s nagy kár érte a tulajdonost. A többi bárka azonban épségben, a tulajdonos vesztesége nélkül érkezett meg rendeltetési helyére. A legrosszabb a dologban nem a veszteség ténye, hanem annak bizonytalan és katasztrófaszerű jellege volt. Nagy valószínűséggel ugyanis nem érte semmilyen kár a kereskedőt, de ha mégis, akkor mindene elveszett. A kereskedők ezért az esetleges teljes tönkremenés kockázatát szívesen kicserélték volna a biztos, de kicsi veszteséggel. Ennek megfelelően cselekedtek: összeálltak csoportokba, s mindegyikük annyi részre osztotta az egész árukészletét, ahányan a csoportban voltak. Minden bárkára minden kereskedő árukészletének csak egy részét tették fel, s így minden bárkán minden kereskedőnek volt áruja. Ha valamelyiket kirabolták, akkor ugyan a teljes bárka odaveszett, de mindegyik kereskedő csak árukészletének kisebbik hányadát veszítette el, tehát nem jutott

Neoklasszikus növekedési modell

A gazdasági növekedés modelljei azt vizsgálják, hogyan mehet végbe növekedés az egyensúly fennmaradása mellett.

A keynesi típusú növekedési modellek megjelenésével azonnal megindult azok neoklasszikus bírálata és a bírálatok nyomán alakultak ki a neoklasszikus növekedési elméletek.

A termelés növekményének nagysága szerintük a műszaki haladásnak a függvénye. A kereslet szinte meg sem jelenik a neoklasszikus modellekben. A neoklasszikus növekedéselméletek valamilyen típusú termelési függvényre épülnek. A termelési tényezők kapcsolódásait és a termelést makroszinten vizsgálják, a termelési függvény, így nem a vállalati technológiát tükröző összefüggést mutatja, hanem nemzetgazdasági szinten keres összefüggést a növekedési tényezők és a termelés alakulása között. Ezért nevezzük ezeket aggregált termelési függvényeknek.

A helyettesítés határrátája módosul a termelési függvény megváltoztatásával. Az új műszaki eljárás módosítja a termelési függvényt, ezzel megváltoznak a határtermelékenységek is bármely tőke-munka arány esetén. A neoklasszikusok növekedési modellekben az egzogén módon beépített műszaki haladásnak két típusát különböztetik meg: a semleges és a nem semleges műszaki haladást.

A műszaki haladás semlegessége azt jelenti, hogy ezek közül az arányok közül egyik vagy másik a műszaki haladás dacára változatlan marad. Az egy főre jutó termelés növekedése tehát két hatás eredménye: a helyettesítési hatásé és a műszaki hatásé.

A

Gazdasági ciklusok

A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza a felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva.

Ciklikus ingadozások a gazdaságban Véletlenszerű ingadozások: olyan eltérések a gazdaság trendvonalától, amelyeknek nincs rendszerezhető oka. Nem gazdasági eredetű ingadozások: Ciklikusan ismétlődő eltérések a trendtől, amelyeknek nem gazdasági okai vannak. Jellemző, hogy a leszálló és a felszálló ágak között nincs oksági kapcsolat. Ciklikus (konjunkturális) ingadozások: olyan gazdasági eredetű ciklikus eltérések a trendtől, ahol a leszálló ág oka a felszálló ágnak és viszont.

A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani. Fontos módszertani eljárás a trend kisimítása: azaz a hosszú távú trend kiszűrése. Itt előbb az adatsorból a trendet határozzák meg, majd képezik a trend és az adatsor különbségét, mint új adatsort. Így a trend emelkedését szűrik ki és a ciklus mint „sima ingadozás” jelentkezik.

Ciklusok fázisai Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi. Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót. Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus

Marshall kereszt

A Marshall-kereszt a keresleti és kínálati függvény együttes ábrázolása, alkalmas egy piaci helyzet elemzésére.

A két függvény metszéspontjában található az ún. egyensúlyi vagy piactisztító ár és mennyiség. Ez az az ár, amely esetén a keresett és a kínált mennyiség megegyezik, tehát a termelők által piacra vitt mennyiséget a vásárlók meg kívánják és tudják vásárolni, azaz a piacon felkínált mennyiség elfogy.

Amennyiben az egyensúlyinál magasabb ár lenne a piacon, a kínált mennyiség nagyobb lenne a keresett mennyiségnél, azaz túlkínálatról beszélhetünk. Ilyen esetben a piaci automatizmusok működése az ár csökkenését eredményezi, azaz a termelők alacsonyabb áron is hajlandók adni a terméküket, amit a fogyasztók hajlandók megvásárolni. A kínált mennyiség csökkenni fog, mivel lesznek olyan termelők, akiknek az alacsony áron már nem éri meg piacra vinni a terméket. A keresett mennyiség pedig természetesen növekedni fog, hiszen több fogyasztó hajlandó az olcsóbb terméket megvásárolni. Az árcsökkenés mindaddig folytatódik, amíg ki nem alakul az egyensúlyi ár.

Egyensúlyinál magasabb ár esetén, mindaddig, amíg nem alakul ki az egyensúlyi ár a piaci automatizmusnak köszönhetően, a keresett és a kínált mennyiség közül a rövidebb oldal elve alapján a kisebbik, azaz a keresett mennyiség érvényesül,

Családi adózás

A családi adózás legfontosabb sajátossága, hogy nem csak a megszerzett jövedelmet veszik figyelembe, hanem azt is, hogy abból hány embert kell eltartani. A családi adózás esetén az egy háztartásban élők száma alapján határozzák meg a fizetendő adót.

A családi adózás többféle rendszerben is működik a világ különböző részein A legegyszerűbb az adókedvezmény adása a gyerekek számától függően. Az így bevezetett kedvezmény egyértelműen a családoknak kedvez és nem bonyolítja az adózási rendszert. A második lehetőség szerint a házaspár által szerzett jövedelmet összeadják, megfelezik (azaz átlagot számítanak) és az így kialakult átlagjövedelem képezi egy-egy szülő adóalapját. Ez esetben két dolgozó szülő nem feltétlenül járna jól, mivel mindketten nagyjából ugyanannyi adót fizetnének, mint az egyéni adózás esetén. Amennyiben viszont csak az egyik szülő dolgozik, de az ő jövedelme lényegesen magasabb az országos átlagnál, akkor ketten már jóval kevesebb adót fizetnének együtt, mint az egyéni adózás esetén. A harmadik lehetőség szerint az adó alanya nem a személy, hanem a háztartás. Nézzük, miből is áll ez a rendszer: Az adó alanya a háztartás, melynek tagjai alapján kiszámítják a családi hányadost. Egyedülálló egynek tekintendő, házaspár kettőnek. A gyerekek közül az első kettő fél-fél egységnek, a harmadiktól már minden gyerek egy-egy egységnek számít. Egyedülálló szülő

Racionalitás és önérdek

A racionalitás a közgazdaságtan egyik alapkategóriája. Minden gazdasági szereplőről feltételezzük, hogy racionálisan viselkedik, azaz saját hasznát/nyereségét akarja növelni. A gazdasági racionalitás egyik magyarázata, hogy az emberek önérdeküket akarják követni, ez az önérdekkövetés vezérli őket minden gazdasági cselekedetükben, döntéseikben. Tehát feltételezzük, hogy minden gazdasági szereplő (akár fogyasztóról, akár vállalatról van szó) azt az alternatívát fogja választani, amely számára a legtöbb eredménnyel jár, és ez egyben azt is jelentheti, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy ezzel esetleg másoknak kárt okoz.

A racionalitást ne keverjük össze az önzéssel! Egy gyerek számára racionális lehet az, hogy kapjon két tábla csokoládét, de az is, hogy ebből az egyiket az öccsének adja. A nagypapa számára teljesen racionális cselekedet, ha az unokájának pénzt ad, és nem vár érte semmit cserébe.

Amikor Teréz anya 1979-ben megkapta a Béke Nobel-díjat, az azzal járó 190.000 dollárból leprakórházat akart építtetni. Vajon racionális volt-e cselekedete? Önző módon cselekedett? Tudjuk, hogy Teréz anya egyik tevékenysége a leprások gyógyítása volt, tehát amikor kórházat akart építtetni, akkor ezzel saját tevékenységét segítette, tehát saját érdekében cselekedett. Mondhatjuk-e rá, hogy önző módon cselekedett? Furcsa lenne azt mondani Teréz anyára, hogy magatartása “önző” volt. Félrevezető lehet a közgazdászok szóhasználata, amikor azt mondják,

Kereslet kínálat

A keresleti függvény adott termék fizetőképes keresletének mennyiségeit fejezi ki a termék árának függvényében. Tökéletesen versenyző (kompetitív) piacon a keresleti függvény minden résztvevő számára adottság, melyet igyekszik megismerni, de nem képes befolyásolni. A keresleti függvény nem a tényelegesen megtörtént vásárlásokat képviseli, hanem mindazon árak és keresett mennyiségek összességét, melyek ezen áru piacán elvileg megvalósulhatnak. A keresleti függvény jellemző módon negatív lejtésű, azaz alacsony árhoz nagy kereslet, növekvő árhoz pedig csökkenő kereslet tartozik.

A kínálati függvény azt fejezi ki, milyen mennyiséget kínálnak a termelők különböző árak mellett. A kínálati függvény alakja és helyzete a termelők számától, ill. a termék eladási árának és a ráfordításoknak a viszonyától függ. Az utóbbit a termelés technológiája és az inputtényezők ára határozza meg. A kínálati függvény jellemző módon nő a termék árának növekedésével (pozitív lejtésű függvény). Változatlan ráfordítások mellett ugyanis, a magasabb eladási ár ösztönzi a termelőket a kínálat fokozására.

A keresleti és kínálati függvények együttesen jellemzik egy termék piacának egészét. E két függvény felrajzolható egy közös koordináta-rendszerbe is. Mindkét esetben a termék ára a független változó, s a kínálat és kereslet mennyisége azonos termékre vonatkozik. Marshall-kereszt néven is ismeretes a piaci kereslet és kínálat közös ábrája, mert A. Marshall

Piaci szereplők

Piaci szereplők mindazon személyek, szervezetek és csoportok, akik termelési vagy fogyasztási tevékenységükkel közvetlenül befolyásolják a piaci folyamatokat, és a piaci események szempontjából egységnek tekinthetők (fogyasztók, vállalatok, költségvetési szervezetek, intézmények).

A mikroökonómiai vizsgálatok első számú szereplője a fogyasztó. Lehet egy személy, egy család (háztartás), emberek valamely csoportja, szervezete, amely végső fogyasztás céljából szerez be javakat és szolgáltatásokat. A fogyasztó tehát elsősorban vásárlása célja szerint különböztethető meg a gazdaság többi szereplőjétől, és nem emberi tulajdonságai, nem a termék jellege a döntő. A fogyasztókat leggyakrabban mindössze egyetlen tulajdonságukkal, keresletükkel jellemezzük a mikroökonómiai modellekben. Alapfeltevés, hogy valamennyi termék külön-külön jellemezhető egy piaci keresleti függvénnyel, amely az összes potenciális vásárló fizetőképes keresletét fejezi ki a termék árának függvényében. A termelő, a vállalat, a vállalkozás az a szereplő, amely javak és szolgáltatások kínálatával jelenik meg a piacon. Ez az elsődleges funkciója, de ennek alárendelten természetesen termelési tényezők, anyagok, gépek, munka vásárlója. A vállalatok keresletét származékos keresletnek is nevezzük, utalva arra, hogy a vállalat kereslete termelői céljából származik, s nem ízlés, biológiai szükséglet áll mögötte, mint a közönséges fogyasztók esetében. A vállalatok kínálata a piaci kínálati függvényben összegződik bonyolult folyamatok eredőjeként.