Nemzetközi munkamegosztás

A világgazdaság kialakulásának objektív gazdasági alapja a nemzetközi munkamegosztás. Fejlődésének természeti és társadalmi feltételei vannak.

Természeti feltételek: a természeti kincsek, a domborzati, éghajlati viszonyok, talajviszonyok.
Társadalmi feltételek: egyes országok termelőerőinek fejlettségi foka, a gazdaság szerkezete stb.

A sajátos természeti adottságok befolyásolják egyes országok gazdasági életét, nemzetgazdaságuk, külkereskedelmük szerkezetét. Szerepük elsősorban a mezőgazdaságban és a kitermelő iparban jelentős, de befolyásolják egyéb iparágak fejlődését is.
Mindezek ellenére a természeti adottságok jelentősége egyes országok termelése és kereskedelme szempontjából csak viszonylagos, nem választható el a társadalmi-gazdasági feltételektől, melyek keretében a társadalmi termelés folyamata végbemegy.

A társadalmi-gazdasági feltételek között különösen jelentős szerepet foglal el a termelőerők, a tudomány és a technika fejlettségi foka. Ettől függ ugyanis, hogy milyen mértékű lehet a természeti tényezők feltárása, kiaknázása, felhasználása. Emellett a természeti adottságok nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepét a technika és a tudomány fejlettsége viszonylagosan csökkenti.
Ezen csökkenés egyrészt egyenlőtlen és ellentmondásos, másrészt a természeti kincsek nemzetközi munkamegosztásban betöltött szerepe újraértékelődik. (az elmaradott, függő országok esetében marad jelentős.)

A gépi nagyipar kialakulása óta a nemzetközi munkamegosztás társadalmi-gazdasági feltételei mind nagyobb jelentőséggel bírnak.

A termelőerők fejlődésén nyugvó nemzetközi munkamegosztás alapján realizálódnak a világgazdaságban azok a sokoldalú kapcsolatok, melyek fő formái:

• nemzetközi kereskedelem, áruk nemzetközi cseréje,
• a tőke és a munkaerő nemzetközi áramlása,
• a termelő erők nemzetközivé válása,
• ez utóbbi során a közös nemzetközi termelőegységek létrehozása,
• a technikai, technológiai és tudományos ismeretek nemzetközi áramlása.

A világgazdasági kapcsolatok révén követelések és tartozások keletkeznek, melynek kiegyenlítése a nemzetközi pénzügyi mechanizmus révén történik.

A nemzetközi munkamegosztás részben oka, részben következménye a termelőerők fejlődésének. Következménye, hiszen csak azok bizonyos fejlettségi szintje képes arra, hogy a helyi szükségleteket meghaladó mértékben távoli piacra termeljen.

A gépi nagyipar kialakulása, fejlődése teszi lehetővé, hogy az ipari termelés elszakadjon egy adott országtól, így a világpiaci kapcsolatok révén egyes országok új nyers- és segédanyagokra tesznek szert, új termelési ágakat fejleszthetnek ki.

A nemzetközi munkamegosztás szempontjából nagy jelentősége van a belső piac nagyságának, a nemzetgazdaságok méretének is. Olykor csak nagy szériák gyártása jövedelmező, ezért a korszerű, gazdaságos termékelőállítást a kisebb országok csak a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódással valósíthatják meg. Ezek az országok nem képesek a tudomány és a technika vívmányainak alkalmazására, szakosodásra kényszerülnek, aminek következtében szorosan kapcsolódnak a külső piachoz mind a beszerzés, mind az értékesítés tekintetében.

A nagyobb belső piaccal rendelkező országok kedvezőbb lehetőséggel rendelkeznek a termelés széles skálán való fejlesztésére, a tudományos és technikai forradalom eredményeinek hatékony alkalmazása azonban a nagy országok életében is lényegessé, esetenként döntővé teszi a nemzetközi munkamegosztásban való részvételt.

A nemzetközi munkamegosztás oka is a termelőerők fejlődésének, elősegíti azt. E folyamatot a termelés méreteinek növekedése, a munkamegosztás új formáinak kialakulása kíséri. A specializáció ösztönzi a megfelelő szervezeti keretek és irányítási tevékenységek kialakulását, azok megújulását segíti elő. Meggyorsítja a gazdasági növekedést a specializáció elmélyítésével, a termelés méreteinek növelésével hat a termelékenység emelésére, hozzájárul általában a termelés hatékonyságának fokozásához, és elősegíti a társadalmi jólét növekedését.

A nemzetközi munkamegosztás mellett egyes országok mind nagyobb mértékben exportálhatnak kedvező feltételek mellett előállított termékeket, illetve csökkenthetik, megszüntethetik az otthon gazdaságosan nem gyártható cikkek termelését, melyeket importból fedeznek. Esetenként így viszonylagos megtakarítás is elérhető.

Meg kell még említeni az állami gazdaságpolitikát is, mint a nemzetközi munkamegosztásra ható tényezőt. A külkereskedelmi-politikai, és a vám- és valutapolitikai intézkedések gyorsíthatják, vagy lassíthatják egy-egy országnak a világgazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódását, ösztönözhetnek, vagy gátolhatnak egy-egy országgal való kapcsolat kialakítása vonatkozásában.

Az abszolút és komparatív előnyök

Az abszolút előny

Felismerése Adam Smith nevéhez fűződik, jelentése szerint a nemzetközi munkamegosztásban minden ország annak a terméknek az előállítására szakosodik, melyet kisebb munka ráfordítással állít elő, mint a többi ország. Abszolút előnyként a termelési tényezők nagyobb termelékenységét, az áruk alacsonyabb önköltségét eredményezi.
A termelési feltételek országonkénti eltérésein alapuló nemzetközi munkamegosztás nem különbözik bármely más munkamegosztástól. Ha „A” ország sajátos termelési feltételei következtében „x” terméket alacsonyabb munkaráfordítással képes előállítani, mint „B” ország, utóbbi pedig „y” terméket állítja elő alacsonyabb munkaráfordítással „A” országhoz képest, akkor érdemes a szakosodásnál ezen tényeket figyelembe venni. Ezen abszolút termelékenységi előnyök kihasználása javítja a munka allokációjának hatékonyságát, ugyanannyi erőforrással több termék állítható elő, mint külkereskedelem hiányában. A terméktöbbletet a két ország eloszthatja egymással, így mindkettő jól jár a kereskedelem nélküli (autarch) állapothoz képest.

A komparatív előny

A munkamegosztás valamennyi szintjén előfordulhat, hogy az abszolút előnyök egyetlen félnél koncentrálódnak. Ez a helyzet akkor, ha egy ország valamennyi terméket alacsonyabb munkaráfordítással állítja elő, mint a potenciális kereskedelmi partnere. Ebben az esetben a kölcsönösen előnyös munkamegosztás, és csere a komparatív (viszonylagos) előnyök kihasználásával jön létre. („A” ország azt a terméket gyártja, ahol nagyobb az előnye, „B” ország pedig azt, ahol kisebb a hátránya.)

A komparatív előny elmélete David Ricardo nevéhez fűződik. Jelentése szerint a nemzetközi munkamegosztásban minden ország annak a terméknek a termelésére szakosodik, ahol a viszonylagos munkatermelékenység illetve a viszonylagos ráfordítások tekintetében nagyobb az előnye, vagy kisebb a hátránya.

Az országok azoknak az árucikkeknek a termelésére specializálódnak, melynek előállításában a legtermékenyebbek. Az ilyen specializáció minden országnak hasznos még akkor is, ha valamely ország abszolút mértékben hatékonyabb minden jószág termelésében, mint a többi ország. Ebben az esetben a kereskedelem is kölcsönösen hasznos, melynek hatására a termelési lehetőséget határgörbéje kitolódik.