Globalizáció

A nemzetköziesedést és a globalizációs folyamatot a következő főbb tényezők ösztönözték a XX. század utolsó harmadában:

1.   Az 1960-as évek óta kibontakozó új tudományos és technikai átalakulás jellegét és következményeit illetően minden korábbi technikai átalakulásnál nagyobb mértékben globális jellegű, átfogó és univerzáló hatású. A technikai átalakulás a nemzetközi versenyben jelentős előnyökhöz juttatott egyes országokat és vállalatokat a katonai és a polgári termelésben, s minden korábbinál jobb lehetőséget nyitott számukra a globális expanzióhoz. A technikai fejlődés hatására számottevően megnövekedett és lényegesen olcsóbbá vált az áruk, a tőke, a tudás, a technika és az információk nemzetközi mobilitása. A sugárhajtású repülőgépek, a konténerszállító hajók, a szuper tartályhajók, a szállítás, a közlekedés és a távközlés technikai fejlődése, s különösen a műholdakon sugárzott TV-adások összezsugorították a Földet. Az új kommunikációs technika a tranzakciókhoz szükséges idő és költségek csökkentésével, az információáramlás gyorsaságának és megbízhatóságának növelésével radikális változásokat tett lehetővé a pénz- és tőkepiacok működésében és a nemzetközi menedzsmentben.

2.   A hidegháború a vezető ipari országok politikai hatalmi elitjét közelebb hozta egymáshoz, elsősorban a közös ellenféllel szembeni stratégiai érdekek alapján. Sajátos tömbfegyelem alakult ki, amelyik korlátozta a hatalmi versengést a tömbök keretei között. Emellett a fejlett ipari országokban, az államközi viszonyok formálásában olyan erők kerültek túlsúlyba, amelyeknek alapvető érdekeik fűződnek a piaci korlátok és a mobilitást akadályozó tényezők lebontásához. A vezető ipari országok többségében a döntésekben meghatározó szerepet játszó gazdasági és a politikai hatalmi elitek liberalizációs törekvéseiket érvényesíteni tudták a multilaterális rendszerben is. A globalizációban különlegesen fontos szerepet játszott az amerikai hegemónia. Az USA sajátos globális struktúraformáló hatalommá vált, amelyik nagymértékben képes volt meghatározni a világgazdaság technikai és gazdasági szerkezeti átalakulásának irányát, és a II. világháborút követő évtizedekben a liberalizálódás és a dereguláció legfőbb ereje volt a multilaterális rendszerben. (Megjegyzendő, hogy fennmaradtak, s időről időre megerősödtek ezzel szemben álló erők is az USA-ban és más államokban is.) A deregulációs intézkedések közül különösen fontossá vált a tőkemozgás szabadságát akadályozó pénzpiaci korlátok lebontása, a nemzetközi tőke és pénzpiacok működéséhez és gyors bővüléséhez elengedhetetlenül szükséges konvertibilitás megteremtése, a piacra kerülés szabadságát és a gyakran nagy haszonnal kecsegtető szektorok megszerzését gátló állami tulajdon privatizálása.

3.  Az I. világháborút követő, néhány évtizedes visszaesés után folytatódott a nagy nemzetközi társaságok bővülésének folyamata, amelyek számára egyidejűleg növekedett meg a globális expanzió lehetősége és szükségessége. Ilyen társaságok már a XX. század utolsó szakaszában is léteztek, ezek azonban egy nemzeti központból kiindulva működtek s az államok komparatív előnyei alapján határozták meg vállalkozásaik bővítését. A jelenlegi transznacionális társaságok többsége globálisan integrált vállalati rendszerként működik. Döntéseik a termelési folyamat meghatározott részének nemzetközi telepítésére sok esetben meghatározó szerepet játszanak az államok szakosodásában a nemzetközi munkamegosztásban. 2000-ben több mint 60 000 globális döntési centrum működött a világgazdaságban, több mint 800 000 vállalkozással a világ 176 országában. E társaságok hálózatai átfogják és összekapcsolják a világgazdaságot, illetve annak egyes térségeit. A termelés, a fogyasztás és az erőforrások felhasználásának transznacionalizálódása a globalizáció egyik döntő tényezője. Különösen fontos szerepet játszik a verseny globalizálódásában és az új gyártmányok valamint termelési technológiák nemzetközi terjedésében.

4.   A fogyasztási  szokások  globalizálódásában  nagy szerepet játszott a tömegkommunikáció. Ezen keresztül a fejlett ipari országok fogyasztásának demonstrációs hatása gyorsabbá és szervezettebbé vált, mint a múltban. Jelentősen meggyorsult, tömegméretűvé és globálissá vált a nemzetközi információáramlás is. Az életstílus, a fogyasztási szokások közeledtek azokhoz a nemzetközi formákhoz, amelyeket a tömegkommunikáció és a globalizálódó kiskereskedelmi, szuper- és hipermarkethálózatok közvetítenek. Ezek korábban először a lakosság magasabb jövedelmű rétegeihez jutottak el. E rétegek életstílusa és fogyasztási szokásai hasonultak legnagyobb mértékben. A globalizálódott tömegkommunikáció révén azonban igen széles rétegek fogyasztási szokásait lehet befolyásolni a fejlett ipari országok tömegkultúrájának olcsó termékei, a globális hirdetési kampányok és az internet segítségével.

5.  A globalizálódás folyamatainak rendkívül kedvezett a világtermelés és fogyasztás gyors és viszonylag széles körű növekedése. A XX. század végére a világgazdaság hatalmas komplex rendszerré fejlődött, amelynek három fő centrumára a verseny és az együttműködés egyidejűleg jellemző. A világ bruttó hazai terméke 2000-ben reálértékben  számítva több mint ötszöröse volt az 1950. évinek. A világgazdaságban   mélyreható szerkezeti változások történtek. Ezek között különösen fontos a pénzügyi szektor rendkívül jelentős és gyors bővülése és globális integrálódása. Az egyes országok  pénzügyei különböző irányból globalizálódnak, a rendszer továbbra is rendkívül differenciált, s az eltérések az államok piacai és intézményei között sokkal nagyobbak, mint ahogy ez a köztudatban él. Közös vonás azonban mindenekelőtt az, hogy a világgazdaság fejlődése és számos ország gazdasági növekedésének fenntarthatósága minden korábbinál nagyobb mértékben függ a nemzetközi pénzügyi szektortól, az államok, a pénz- és tőkepiacok, a nemzeti és nemzetközi pénzintézetek, a regionális és globális együttműködési rendszerek és az államközi pénzügyi szervezetek összefonódott hálózatától. A foglalkoztatottság és a jövedelmek viszonylag gyors növekedésének feltételei mellett az államok könnyebben liberalizálták nemzetközi kereskedelmüket, pénz- és tőkeforgalmukat. A külkereskedelem és a tőkeáramlás bővülése előmozdította sok ország gazdasági növekedését is, s a kedvező globális konjunktúra lehetőséget adott a nemzetközi piacokra épülő fejlesztési stratégiák sikeres végrehajtásához. Az is világossá vált ugyanakkor, s a történelmi tapasztalatok is erre utalnak, hogy a globalizálódás nem visszafordíthatatlan folyamat. Előrehaladásuk a jövőben is attól függ, hogy a vezető ipari államok mennyire találják meg számításaikat a liberalizációban s a dereguláció folytatásában. Kedvezőtlen feltételek esetén jelentős visszaesések sem zárhatók ki.

6.  Igen jelentős szerepet játszottak és játszanak a globalizáció folyamatában a nemzetközi, államközi multilaterális szervezetek. A multilateralizmus olyan intézményesített, szervezett együttműködési forma, amelyik az egyoldalú nyomással, kényszerrel (unilaterálisan) vagy kétoldalú (bilaterális) megállapodásokkal szemben három vagy ennél több ország kapcsolatait hangolja össze általánosan elfogadott elvek és szabályok alapján. A multilaterális együttműködési szervezetekben részt vevő államok kapcsolataik meghatározott területét a kölcsönösség alapjait, azonos módon kezelik és ezek menedzselését az egyes államok helyett közösen fenntartott intézményekre bízzák. Az államok számának szaporodása és kölcsönhatásaik erősödése, valamint az államok együttélésének biztosíthatósága miatt számos területen rendkívül fontossá vált a multilaterális nemzetközi szabályozás. A multilateralizmus bővülése sokoldalúan befolyásolja a nemzetközi jogrendszert és az államok mint intézmények feladatait. A nemzetközi szervezetek hatása a globalizációs folyamatokra többirányú. Igyekeznek a globalizáció folyamatait áttekinthetőbbé, szervezettebbé tenni, nemzetközi megállapodások, közösen kialakított magatartási szabályok, szabványok és normák segítségével tisztázni az alapvetően kaotikus folyamatokat. A versengő együttműködés menedzselésének feladata magában foglalja olyan mechanizmusok kialakítását, amelyek segítségével enyhíthetik a növekvő egyenlőtlenségek következményeit, valamelyest erősíthetik bolygónk gazdasági biztonságát, előmozdíthatják a globális problémák (környezet, népesedés, szegénység stb.) közös kezelését, s javíthatják a szegény országok lehetőségeit. A közös gondok közös menedzsmentjének fogalmára az angol nyelv a global governance kifejezést használja, amit a világ „igazgatása” vagy közös menedzseléseként lehetne magyarra fordítani. (A kormányzás erre túl erős kifejezés lenne.) A nemzetközi multilaterális szervezetek egy része globális. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az „ENSZ-család”, amely a világszervezet központi szerveit és szakosított intézményeit jelenti, olyanokat, mint az ENSZ-hez kapcsolódó Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, valamint az ENSZ keretein kívül működő Kereskedelmi Világszervezet. A nemzetközi szervezetek többsége regionális jellegű. Ezek között a legjelentősebb az Európai Unió. A nemzetközi viszonyok rendszerében az 1945-ben elfogadott ENSZ Alapokmány az államok magatartását szabályozó legfontosabb dokumentum. Új nemzetközi szervezeteket csak ezzel összhangban lehet alapítani. Az ENSZ Alapokmányának VIII. fejezete mindenekelőtt a nemzetközi biztonság erősítésével kapcsolatban engedélyezi és ösztönzi a regionális megállapodásokat és szervezetek megalapítását.