Állami számvevőszék

Az Állami Számvevőszék az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerve. Az Országgyűlésnek és a törvénynek alárendelten működik, a gazdasági ellenőrzés területén általános ellenőrzési hatáskörrel rendelkezik, így ellenőrzést végezhet mindenhol, ahol állami pénzt használnak fel.

A számvevőszék története

Európában mintegy 250–300 éve jelentek meg a mai számvevőszékek „előfutárai”, először Németországban és Belgiumban. Egy 1528-ból származó királyi kamarai iratban már található ugyan utalás rá, de magyar földön csak a 18. század végén lett követelmény az állami jövedelmekkel való gazdálkodás ellenőrzése, ami az 1848-as forradalom alatt vált hangsúlyossá. Alapelvként fogalmazták meg: a nemzetnek joga a kincstár elszámoltatása, nemcsak kötelezettsége annak ellátása. A kiegyezést követően, 1868-ban létrejött a császári és királyi Legfőbb Számvevőszék, amely nyilvántartotta és ellenőrizte az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyi, hadügyi és általános pénzügyi kiadásait. Az első önálló magyar Állami Számvevőszék 1870-ben jött létre, neve 1914-ben Magyar Királyi Legfőbb Állami Számvevőszékre (LÁSZ) módosult. A jelenlegi számvevőszékhez hasonlóan, már a LÁSZ is a kormánytól független, önálló hatáskörű szervezetként ellenőrizte a közpénzekkel, a közvagyonnal való gazdálkodást.

Fokozatosan olyan állami ellenőrzési rendszer alakult ki, amelyben a számvevőszék a központi állami költségvetést és az abból finanszírozott szervezeteket vizsgálta. A főváros, a megyék, a törvényhatósági jogú városok és az egyéb települések közpénzekkel való

Európai Központi Bank

Az 1998 júniusában létrehozott frankfurti székhelyű Európai Központi Bank (ECB), amelyet a Maastrichti Szerződés hozott létre, az Európai Unió legfiatalabb intézménye. Alapfeladata az árak stabilitásának fenntartása. Meghatározza és bevezeti az egységes monetáris politikát, kezeli a résztvevő tagországok valutatartalékát és engedélyezi a bankjegykibocsátást. Az euróbankjegyek forgalomba hozatalával kapcsolatos gyakorlati tennivalók azonban nem tartoznak hatáskörébe, ugyanis az egyes országok nemzeti bankjai rendelkeznek azokkal az eszközökkel, amelyek a bankjegyek és érmék forgalomba hozatalához szükségesek

Az Európai Központi Bank a nemzeti jegybankokkal együtt alkotja a Központi Bankok Európai Rendszerét (ESCB), amely a monetáris politika megvalósításáért, a fizetési rendszerek megfelelő működéséért, a hitelintézetek ellenőrzéséért, valamint a pénzügyi rendszerek stabilitásáért felel.

Az ECB- t előkészítő Európai Monetáris Intézet (EMI) 1998 júniusában megszűnt.

Működés

Az ECB -t és az ESCB -t más közösségi intézményektől és nemzeti hatóságoktól független testületek irányítják: a Kormányzótanács, az Igazgatóság és az Általános Tanács.

A Kormányzótanácsban az eurózónában résztvevő tagországok nemzeti jegybankjainak kormányzói és az Igazgatóság tagjai üléseznek. Ez a legfőbb döntéshozó szerv, amely meghatározza a monetáris politikai stratégiát, irányítja a kamatláb-politikát.

Az Igazgatóság egy elnökből, egy alelnökből és négy másik tagból áll, akiket a pénzügyminisztereik ajánlása alapján az

BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja)

Nemzetközi Fizetések Bankja (Bank for International Settlements – BIS)

Bár nem a II. világháború után, hanem 1930-ban, a bázeli megállapodás alapján kezdte működését, mégis fontos intézménye a nemzetközi gazdasági rendszernek. Noha a BIS-t a washingtoni intézmények riválisának tekintették, főleg az Egyesült Államok, hamarosan kiderült, hogy olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a Valutaalap, illetve a Világbank nem alkalmas, így a BIS mindvégig rugalmas tevékenységének eredményeként 1950-ben az amerikai vezetés már elvetette a Bank felszámolására vonatkozó korábbi javaslatát. Az európai gazdasági újjáépítés intézménye az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (Organisation for European Economic Cooperation – OEEC), a majdani OECD elődje lett. A vele együtt létrejött Európai Fizetési Unió un. bankári keze volt a BIS. A Nemzetközi Fizetések Bankja tehát fontos szerepet töltött be a háború utáni nemzetközi pénzügyi életben is. A multilaterális elszámolások megvalósítása volt az az út, amely az európai valuták konvertibilitásának visszaállításához vezetett.

A BIS kiterjedt műveleteket végzett több évtizeden át az aranytartalékokkal. Aranyműveletekkel kapcsolatos, valamint a Valutaalappal összefonódó tevékenysége a hetvenes években erősödött. A nemzetközi pénzügyi rendszer 1976-ban jogilag ugyan kiiktatta az aranyat, ám a Valutaalap tekintélyes aranykészlettel rendelkezett. E készlet egy részét áruba bocsátotta, de az egyébként természetes piaci folyamat ördögi körré torzult. A Valutaalap tagállamai

EIB (Európai Beruházási Bank)

Az Európai Beruházási Bank (EIB) létesítését a Római Szerződés alapozta meg. Ekkor két pénzügyi intézményről döntöttek, de a jelentősebb az EIB lett. Az EIB regionális fejlesztési bank, célkitűzése elsősorban az EU-n belüli kiegyensúlyozott fejlődési lehetőségek megteremtése. Olyan fejlesztési célok megvalósításához nyújt pénzeszközöket, amelyek segítik a kevésbé fejlett területek fejlesztését, új cégek, vállalatok létrehozása, korábban működő átalakítása. Tevékenysége az állami és a magánszektorban egyaránt segíti azon beruházásokat, amelyek a kijelölt prioritásoknak megfelelnek.

Az EIB a következő feladatokat finanszírozza:

regionális fejlesztés, tagországok különféle ágazatainak korszerűsítése, új technológiák bevezetése, közös érdekű finanszírozás.

Az EIB forrásai a következők:

alaptőke, tőkepiaci hitelek igénybevétele, törlesztőrészletek visszafizetett összegei és a kamatok.

Az EIB hitelnyújtásai igen kiterjedtek, de főként állami hitelek nyújtását vállalja a következőképpen:

közvetlen hitelnyújtás meghatározott célokra, globális hitelnyújtás, garanciavállalás más pénzintézetekkel együtt a tőkepiacokon kötött szerződések esetében.

A hitel folyósítása több részletben, a munka megvalósítási ütemének megfelelően kerül sor, a bank végig, a megvalósulás teljes időszaka alatt követi a beruházást.

EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank)

1990-ben parafálták az EBRD alapokmányát, és a Bank 1991-ben kezdte meg működését. A II. világháborút követő legjelentősebb nemzetközi méretű segélyezési pénzintézet, amely tőkét, és technikai segítséget ad a kelet-európai országok magángazdaságainak újjászervezéséhez. Célja, hogy segítse a magánvállalkozói kezdeményezéseket. Segíti a pénzügyi, gazdasági, környezetvédelmi és tőkepiaci kezdeményezéseket és az olyan gazdaságilag fontos létesítményeket, amelyekben egynél több fogadóország érdekelt.

A Bank alaptőkéjét a kormányzótanács legalább 5 évenként felülvizsgálja.

A bank rendes tőkeforrásai:

a Bank engedélyezett alaptőkéje, kölcsönök útján szerzett tőke, kölcsönök, vagy garanciák visszafizetéséből kapott tőke, és az érdekeltségi befektetések eladásából származó jövedelem, értékpapír-átviteli kötelezettségekből származó jövedelem, egyéb.

A bank különleges tőkeforrásai:

a Bank által bármely különleges alaphoz csatolás miatt elfogadott tőke, bármely különleges alapból finanszírozott kölcsönökkel és garanciákkal kapcsolatos tőke érdekeltségi befektetésből származó jövedelem, különleges tőkeforrások befektetéséből származó jövedelem.

Az EBRD négy különböző típusú finanszírozást jelenít meg:

hitelek, jegyzett alaptőke fel nem töltött része, garanciavállalás/nyújtás, más nemzetközi intézményekkel, bankokkal, hitelezőkkel közös finanszírozás.

Az EBRD tevékenységi köre a magánszektor fejlesztéséhez szükséges intézményi, infrastrukturális keretek kialakításának segítése, privatizáció, pénzügyi szektor reformja, kis- és középvállalatok megteremtése, iparvállalatok szerkezeti átalakítása, környezetvédelem, környezeti rehabilitáció, amely rendkívüli jelentőségű.

MIGA (Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség)

A Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (MIGA) a Világbank legfiatalabb leányintézete, amely 1985-ben alakult és 1988-ban kezdett el működni. A MIGA kettős feladatkört lát el, részben biztosítási, védelmi ügynökség, részben a beruházások ösztönzője, segítője a fejlődő országokban. A MIGA kizárólag abban az esetben köt biztosítási szerződést, ha a tőkeimportőr az állam támogatását bírja adott beruházását illetően.

Négy nagy kereskedelmi kockázattípus ellen ad védelmet:

jövedelemtranszfer, a valuta átutalási kockázata adminisztratív kérdések, azaz a tulajdontól megfosztás jogvédelem, abban az esetben, ha a fogadó országa nem ismeri el a befektetővel kötött szerződést fegyveres konfliktusok (háború, polgárháború).

Tevékenységi körébe beletartozik a szellemi termékek kereskedelme is.

ICSID (Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja)

A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központját (ICSID) a Világbank 1965-ben hozta létre, működése 1966-ban kezdődött. Célja, hogy a szerződő államok, illetve a szerződő államok állampolgárai között kialakult vitákat egyeztetéssel, vagy döntőbírósági eljárással rendezze. Az ICSID önkéntes fórum, a nemzetközi befektetéseket gátló viták, kockázatok elhárítását próbálja megvalósítani.

IDA (Nemzetközi Fejlesztési Társaság)

A Nemzetközi Fejlesztési Társaság a Világbank 1960-tól működő leányintézménye. Az IDA célja a nemzetközi tőkepiaci feltételektől eltérő, rendkívül előnyös hitelnyújtás gyakorlatilag a legszegényebb fejlődő országok pénzügyi támogatásának megvalósítása. A Világbank feltételeihez képest hitelnyújtási tevékenységében a következő eltérések jelennek meg: kedvezőbb feltételek, azaz hosszabb lejárati idő, ami a hitellejáratot 40 évben maximálja és ehhez 10 év türelmi idő lehetőségét adja, a legszegényebb országok juthatnak csak hitelhez, így a megállapított GNP alacsonyabb, mint a Világbank által nyújtott hiteleknél.

Az IDA hitelnyújtásához a következő források állnak rendelkezésére: 3 évenként az IBRD tagországai feltöltik a pénzalapját, az előzőleg nyújtott kölcsönök törlesztései, az IBRD nettó jövedelméből történő átutalások.

IFC (Nemzetközi Pénzügyi Társaság)

Ez a társaság 1956-ban elsőként alakult meg a Világbank fiókintézetei közül. Alapvető feladatának tekinti a fejlődő országokba irányuló magántőke ösztönzését. A tagság előfeltétele, hogy az adott ország a Világbank tagja legyen.

Tevékenysége a következő területeken jelenik meg: részvétel a beruházási programok előkészítésében, gyártási ismeretek átadása, tanácsadó tevékenység, tagállamok szerkezetátalakító és gazdasági-műszaki racionalizálási terveinek előmozdítása, források megszerzése, külföldi vegyesvállalatok létesítésének támogatása, belső pénzügyi források hatékonyabb felhasználása.

Tevékenysége során a felhasznált pénzügyi eszközök az alábbi konkrét formákat öltik: önálló kölcsönnyújtás és részvényberuházás, kölcsönszindikátusok szervezése, fejlődő országok tőkepiacainak létrehozása, szervezése, technikai segélynyújtás, garanciavállalás. Az IFC hitelei hosszúlejáratra szólnak, kamatai a pénz-, és tőkepiaci feltételeknek megfelelőek, alkalmazhatnak fix, vagy változó kamatokat.

Világbank

Míg a Valutaalap a makroszintű egyensúly megőrzésén, illetve kialakításán dolgozik, addig a Világbank a gazdasági növekedés beindítását tűzte ki célként. A Világbank, mint szervezet nem egyetlen intézményt jelent, mivel az eltelt időszakban sok új feladat jelent meg, így a feladatok megoldására új intézményeket alakítottak ki.

A Világbank-csoport tagjai a következők:

Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD): Világbank, 1946-tól működik, Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC): 1956-tól dolgozik, Nemzetközi Fejlesztési Társaság (IDA): 1960-tól segíti a leggyengébbeket, Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID): 1966-ban alakult, Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (MIGA): 1988-ban alakult.

Világbank – IBRD: az ENSZ szakosított intézménye, 1946-ban kezdte meg működését. Működésének célja az újjáépítés elősegítése, a magántőke befektetéseinek előmozdítása, a nemzetközi kereskedelem fejlesztése, a különféle kölcsönök összehangolása és a külföldi beruházások hatásainak figyelemmel kisérése.

A Világbank tevékenységének finanszírozásához a következő forráslehetőségek biztosítják a szükséges összegeket:

tagországok befizetett tőkehozzájárulásai és az alaptőke-emelések, rendszeres tőkepiaci kölcsönfelvételek két csoportot alkotnak: az egyik a szokásos tőkepiaci feltételek mellett a kötvények kibocsátása és elhelyezése a kereskedelmi és a befektetési bankoknál, a másik pedig a fix kamatozású értékpapírok kibocsátása és értékesítése kormányok, központi bankok és más hivatalos pénzügyi intézmények részére, hiteltörlesztések, kintlévőségek átruházása, üzleti tevékenysége során elért nyereség.

1 / 212