Pénzügyi stabilitás

Még a XIX. század harmadik harmadában a kétszintű bankrendszerek kialakulásával együtt fogalmazódott meg az „utolsó mentsvár, a végső menedék” koncepciója, vagyis az az álláspont, hogy a jegybanknak szükség esetén a pénzrendszer biztonsága érdekében hitellel biztosítania kell a fizetésképtelen (illikvid) bank talpon maradását. Ebben a felfogásban már megjelenik az a felismerés, hogy a pénzstabilitáshoz nem elégséges a pénzmennyiség növekedésének kontrollálása, de szavatolni kell a monetáris rendszer intézményi stabilitását is.

A pénzteremtés multiplikatív folyamatából, illetve abból a tényből adódóan, hogy a mai pénz tartalmát tekintve inhomogén, jegybankpénz és kereskedelmi banki pénz, fontos követelményként jelentkezik az egyes bankok biztonságos (prudenciális) működésének szavatolása. A pénzteremtés és megszűnés folyamatában az egyes gazdasági szereplők szintjén nem teljesül az a szektor szintű azonosság, hogy az összes bankhitel megegyezik az összes betéttel. Ha egyes hiteladósok nem tudnak fizetni, akkor ez elvileg, nagyobb tömegű nem fizetés esetén gyakorlatilag is bankválságok, szélsőséges esetben bankcsődök bekövetkezését eredményezheti. A bankcsőd a pénzrendszer szempontjából azt jelenti, hogy az adott bank kereskedelmi banki pénze megszűnik létezni. Ezzel az adott bank ügyfelei vagyonvesztést szenvednek el. Ebben a helyzetben a gazdasági szereplők jegybank pénzbe, pontosabban készpénzbe menekülnek, ami kényes egyensúlyok további borulását eredményezi. Azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi rendszer legalapvetőbb kockázata alapvető

Ellenőrző szervezetek

Tevékenységük a pénzügyi rendszer stabilitását, a pénzzel szembeni bizalom fenntartását, a rendszer működésével kapcsolatos hibák és csalások megakadályozását, szankcionálását szolgálja. Ide tartoznak a legfőbb ellenőrző intézmények (Supreme Audit Institutions, számvevőszékek), adóhatóságok, kincstári szervezetek, pénz- és tőkepiaci felügyeletek, de az üzleti alapon működő könyvvizsgáló cégek is.

Pénzügyi kockázat

A világban zajló folyamatok szinte mindegyikére jellemző a bizonytalanság és a kockázat. Bizonytalanságnak azt a helyzetet nevezzük, amikor egy eseménynek egynél több lehetséges kimenete van. A gazdaság működésében rejlő bizonytalanságok forrásai sokrétűek. A bizonytalanságok eredhetnek az alkalmazott technikák és technológiák természetéből.

A bizonytalanságok másik forrása a piaci mechanizmus működése. A piaci fejlődés paradoxonja, hogy működésének kiterjedése és fejlődése együtt jár sebezhetőségének növekedésével. A jól ismert Say dogma cáfolatának fontos mozzanata a pénz funkcióinak elemzése. A pénz, a pénzrendszerek egyszerre javítják a piaci működés tökéletességét és hatékonyságát, ugyanakkor újfajta, a reálfolyamatoktól független bizonytalansági elemet visznek a gazdaság működésébe. (Gondoljunk arra, hogy ma egy kis nyitott ország valutájával kapcsolatos spekuláció – amely a nemzetközi pénzügyi rendszer „normális” jelensége – egy teljesen egészséges gazdaságot is napok alatt tönkre tehet.)

A piaci mechanizmus működésének lényege az, hogy az elszigetelt gazdasági szereplők egyedi tevékenységeinek, akcióinak eredményeképpen alakul ki a végeredmény. A piacon a gazdasági szereplők tevékenysége reflexív, visszaható. Ez azt jelenti, hogy – a tökéletes piac modelljében feltételezettel szemben – a gazdasági szereplők különböző akcióikkal hatást gyakorolnak a piaci folyamatokra. E visszahatás lehet az akció spontán “mellékterméke”, nem tudatosan előidézett eredmény. A nagyobb súlyú szereplők azonban ezzel a lehetőséggel

Pénzügyi egyensúly

Gazdasági egyensúlynak nevezzük azt az állapotot, amikor különböző gazdasági szereplőknek nem áll érdekükben megváltoztatni gazdasági magatartásukat. A gazdasági egyensúly fogalmának vannak reál- és nominális (pénzügyi) vonatkozásai. A különböző pénzügyi folyamatok aggregált hatásai a pénzügyi egyensúlyi, vagy éppen egyensúlytalansági helyzetekben manifesztálódnak. A gazdasági egyensúly, ezen belül a pénzügyi egyensúly nem feltétlenül egymást lefedő fogalmak. A reálgazdasági egyensúly a vegyes gazdaságokban általában feltételezi a pénzügyi egyensúly létét, míg a pénzügyi egyensúlyból nem következik feltétlenül a reálegyensúly. A pénzügyi egyensúly megteremtése egyszerűbb, időigénye relatíve kicsi.

A pénzügyi egyensúly maga is rendkívül összetett jelenség, hiszen különböző részegyensúlyok valamilyen összessége. A pénzügyi egyensúly fogalmához tágabb értelemben hozzátartozik a pénzstabilitás, a pénzügyi rendszer egészének stabilitása. A pénzügyi egyensúly alatt szűkebb értelemben különböző pénzáramlások és reál áramlások mennyiségi megfelelése, összhangja.

Az egyensúlynak vannak mérhető, skalár számmal, vagy valamilyen rangsorral, pénzügyi mutatóval kifejezhető vonatkozásai (részegyensúlyok), és vannak így meg nem ragadható minőségi összefüggések is. A pénzügyi egyensúly belföldi vonatkozását valamilyen árindexszel mért inflációval, vagy másképpen a pénz stabilitásával és a költségvetés, pontosabban az államháztartás pozíciójával, a belső államadósság relatív szintjével szokták jellemezni.

A külső pénzügyi egyensúly a nemzetközi fizetési mérleg pozíciójával, a nemzetközi tartalékok és a külső adósság állomány relatív

Pénzáramlások

A pénzáramlások átszövik az egész gazdaságot, minden gazdasági szereplőt összekapcsolnak. A pénzáramlások színterei a különböző piacok és a fiskális rendszer. E pénzfolyamatok koordinációs mechanizmusai összetettek. A piaci koordináció mellett jelentős szerepe van az állami újraelosztásnak, de jelen van reciprocitás is. A különböző non profit szervezetek, a piaci szereplők önkéntes adakozását közvetítő pénzáramlásai is részei a pénzügyi rendszer folyamatainak. E nagyon is eltérő mozgatórúgók által kiváltott pénzáramlások a fizetési rendszereken keresztül valósulnak meg. Megkülönböztetjük a belföldi fizetési rendszert és a különböző nemzetközi fizetési rendszereket.

A pénzügyi rendszerben zajló pénzáramlások főbb típusai a következők:

piaci tranzakciók árjelzések kíséretében zajlanak. Ekkor a pénzáramlások, valamilyen tényleges reáljószágok, vagy különböző időpontokban rendelkezésre álló pénzjövedelmek cseréjét közvetítik A különböző azonnali (promt) és határidős (termin) ügyletek árai és egyéb kondíciói fontos információt, jelzéseket hordoznak. Bizonyos piaci tranzakciók (pl. értékpapírok elsődleges kibocsátása) során olyan technikákat alkalmaznak (pl. aukció), amelyek tesztelik a piac reakcióit, a tényleges keresletet. Léteznek olyan tranzakciók is, amelyek célja kimondottan az információk torzítása. Ilyen lehet például bizonyos gazdasági társaságok részéről a saját részvények felvásárlása, majd eladása, más cégek részvényeivel való spekuláció. kormányzati transzferek. Ezek mindig meghatározott jogszabályok által előírt és/vagy kikényszerített, elmaradásukat szankcionáló pénzáramlások. a különböző gazdasági szereplők

Dezintermediáció

A dezintermediáció azt jelenti, hogy a legjobb vállalkozások a pénzintézeti rendszert megkerülve, közvetlenül a pénzpiacon szereznek forrásokat. Ha ez nagy mértéket ölt, a bankok hitelportfóliója romlik. Ennek ellenére a kereskedelmi bankok fõ tevékenységi köre a vállalati szektor hitelezése, illetve a vállalatok, vállalkozások számára pénzügyi szolgáltatások nyújtása.

A pénz megszűnése

A pénz a pénzteremtő műveletek inverzeivel szűnik meg. Pénz megsemmisítő műveletek a hitel visszafizetés, a hitel kamatok kifizetése, illetve a kereskedelmi bankok deviza eladása. A pénz megsemmisülés – hasonlóan a pénzteremtéshez – a pénzállomány nagyságát változtatja. Abban az esetben, ha a bankok által nyújtott hitelek jelentős részét nem tudják visszafizetni a magánszektor szereplői, akkor bankválság alakul ki. Ebben az esetben a multiplikációs folyamat a visszájára fordul, mert a nem fizetés fertőzésszerűen terjed szét a bankrendszerben és a magánszektorban. Amennyiben nincs betétbiztosítás, úgy a bankcsődök a kereskedelmi banki pénzek hirtelen megsemmisülését eredményezik. Folytatva a fertőzés analógiát, ebben a helyzetben egészséges pénzügyi helyzetben lévő gazdasági szereplők vesztik el vagyonuk egy részét és lehetetlenülnek el.

Endogén pénzteremtés

Az endogén pénzteremtés elmélete abból indul ki, hogy a gazdaság szereplői M nagyságú hitelt igényelnek a kereskedelmi bankoktól. Ha a bankok a hiteligényt teljesítik, akkor a pénzmennyiség éppen ennyivel nő. Az új pénz kereskedelmi banki pénz formát ölt, technikailag számlapénz. A kereskedelmi bank nem bocsáthat ki készpénzt. Ezen új pénz egy részét – továbbra is fenntartva a pénzforgalom készpénz hányadára vonatkozó feltételezést – éppen M*x összeget a finanszírozást igénylők készpénzben kérnek. A pénzteremtéshez a kereskedelmi bankoknak készpénz tartalékra van szüksége (KPB). A gazdasági szereplők számára rendelkezésre álló látra szóló számlakövetelés M(1-x) lesz. Ezzel a gazdasági szereplők bármely más gazdasági szereplőnek fizetni kívánnak.

Ha a másik szereplő számláját a pénztulajdonos bankja vezeti, akkor e fizetést egyszerű bankon belüli jóváírással hajtják végre. Ha más banknál vezetik a partner számláját, akkor kereskedelmi banki pénz a fizetési rendszeren keresztül jut el az ő számlájára. E művelet biztonsága érdekében a monetáris hatóság minden kereskedelmi bank számára tartalékolási kötelezettséget ír elő (R), amelynek rátája továbbra is y. A tartalék funkciója, hogy rendelkezésre álljon likviditás a bankok közötti számlajóváírásra. Ez a tartalékolási kötelezettség azt jelenti, hogy a fizetések lebonyolítására alkalmas betétek (1-y) nagyságát a bank tovább hitelezheti, hiszen olyan tapasztalat van, hogy egy

Exogén pénzteremtés

Tegyük fel, hogy a nem pénzügyi szereplők birtokában van egy adott pillanatban KP értékű készpénz, amely kiindulásként azonos az összes pénzmennyiséggel. A pénz egy részét a gazdasági szereplők készpénz kímélő fizetési módok alkalmazása miatt bankba teszik. A pénzforgalom készpénz hányada sok tényező (szokások, szabályozás, technikai feltételek, várakozások stb.) függvénye. Ha a szereplők pénzük x-ed hányadát tartják készpénzben, akkor a bankbetét (számlapénz) nagysága KP(1-x). A kereskedelmi bankok e betéteket azért gyűjtik, hogy azokat, megfelelő haszon (marzs) fejében tovább kölcsönözzék. A bankok óvatosak és arra az esetre, ha betétesek egy része készpénzhez kíván jutni y nagyságú tartalékot képeznek. Kihitelezhető forrásaik a mindenkori betéteik (1-y)-szorosa. Az egyes kereskedelmi bankok – úgy tűnik – nem teremtenek pénzt, pusztán tovább kölcsönzik a betéteket. A kereskedelmi bankok KP(1-x)(1-y) hitelt képesek nyújtani. Hogy néz ki ebben az esetben a gazdaságban lévő pénzmennyiség?

Ez nem más, mint M1= KPx+KP(1-x)+KP(1-x)(1-y)

A hitelnyújtás után a pénz csak kisebb része marad készpénzben, nagyobb része fizetésre szolgáló betét, a kereskedelmi bank szempontjából kikölcsönözhető pénz. A kereskedelmi bankok pénzügyi közvetítő tevékenysége eredményeként a pénzmennyiség megsokszorozódik. Ezt pénz multiplikációnak nevezzük. Ennek működése az előbbi példa folytatásából a következőképpen mutatható be. Jelöljük a különböző időpontokat felső index-szel. A kiinduló

Pénzteremtő bankműveletek

Két alapvető pénzteremtő bankműveletet különböztetünk meg. Az első a zárt gazdaság feltételezésén alapul. Ekkor a pénzteremtés úgy történik, hogy a belföldi bankrendszer hitelt nyújt a nem monetáris szereplőknek. A hitelnyújtás történhet hitelszerződés, vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megvásárlása formájában. E bankművelet eredményeként a nem monetáris szereplők bankbetétei játsszák közvetlenül a pénz szerepét. Ezért kiegészíthetjük az előbbieket azzal, hogy a bankok betéti kamatfizetései is pénzteremtést jelentenek.

A pénzteremtés másik alapvető módja a monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlása. A külföldi fizetőeszköz az adott országban nem tölti be a törvényes fizetőeszköz szerepét. Határesetek itt is vannak, hiszen instabil pénz esetén más országok törvényes fizetőeszköze(i) átvehetik részlegesen a pénzfunkciókat. A monetáris szereplők külföldi fizetőeszköz vásárlásának szabadsága a nemzeti valuta (törvényes fizetőeszköz) konvertibilitásának fokától függ.

Két alapesetet különböztethetünk meg. Az egyik esetben külföldi fizetőeszközt csak a monetáris hatóság vásárolhat. A másik esetben ezt a műveletet korlátozás nélkül bármelyik bank megteheti. Az elkülönítésből láthatjuk, hogy e pénzteremtő művelet súlya függ az átváltás szabadságától. Amennyiben a nem monetáris szereplők is szabadon rendelkezhetnek külföldi fizetőeszközzel, akkor a kereskedelmi bankokkal szembeni átváltási igények is jelentősen nőnek. A devizavásárlással teremtett pénz tulajdonképpen nem más, mint a külföldi fizetőeszközt kibocsátó monetáris intézmény fizetési ígéretének elfogadása. Az

2 / 41234