EPS (egy részvényre jutó eredmény)

Egy részvényre jutó eredmény (Earnings per Share = EPS)

Ezen mutatónak kiemelt szerepe van a részvénytársaságok, azon belül is különösen a nyilvános részvénytársaságok befektetők általi elemzésében, hiszen az EPS azon mutatók közé tartozik, amelyekre még a legfelszínesebb befektető is vet egy pillantást. Azt mutatja meg, hogy a társaság által a vizsgált időszakban elért adózás utáni eredményből mennyi jut egy részvényre, tehát mekkora jövedelemhez jutott egy részvény birtokosa.

A mutató kiszámításánál a számlálóban a társaság adózás utáni eredményét vesszük figyelembe. Nem ilyen egyértelmű a helyzet a nevező tekintetében. Ennek egyik oka az, hogy a társaságnak esetleg többféle sorozatú részvénye is lehet forgalomban eltérő osztalék, illetve szavazati jogosultsággal. Ekkor gondot okozhat a részvények számának értelmezése. Amennyiben ilyen probléma merül föl, a mutató értelmezésénél erre mindenképpen ki kell térni.

A másik kérdés, amelyben állást kell foglalni, szintén a részvények számára vonatkozik. Ha a vállalat az időszak folyamán részvényeket bocsátott ki, akkor felmerül a kérdés, hogy az átlagos kibocsátott részvényszámmal vagy az időszak végi osztalékra jogosító kibocsátott részvények számával kalkuláljunk. Tovább bonyolítja a kérdést az a lehetőség, hogy a társaság visszavásárolhat saját részvényeket, és az nem feltétlenül derül ki a pénzügyi beszámolóból, hogy ezt csak átmeneti jelleggel vagy végleges szándékkal teszi.

Hasonló tartalom:

  1. ROE (Sajáttőke-arányos nyereség)
  2. Kártyaleosztás
  3. Greenshoe opció
  4. ROA (Eszközarányos nyereség)
  5. Allokáció

Önnek mi a véleménye?

  

  

  

A következő HTML tag-ek használata engedélyezett:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>