Eladósodás

A nemzetközi gazdaságban az 1970-es évekig az árukapcsolatok domináltak. Az 1970-es évektől kezdődően a súlypont fokozatosan a tőkeforgalomra tevődött át.

A tőkeforgalmon belül – formáját, célját és hatását tekintve kétféle tőkemozgást különböztetünk meg. Az úgynevezett finánc illetve kölcsöntőke mozgást, mely pénzformában áramlik a felvevő ország felé, hogy meghatározott idő múlva kamattal térjen vissza és a direkt tőkebefektetéseket, melynek célja többé – kevésbé a tőke határon túli működtetése.

A nemzetközi tőkeforgalmon belül jelentős asszimetria mutatható ki, egyrészt formai értelemben, mivel aránytalanul magas a finánctőkemozgás, másrészt regionális értelemben, mivel a Triád (Japán – USA — Nyugat-Európa)  egymás közötti forgalma dominált. A 70-es évek világgazdasági változásainak hatására egyre nagyobb jelentőségűvé váltak a kölcsöntőke kapcsolatok. A világgazdasági korszakváltás közel 120 országban indított el eladósodási folyamatot. A XX. század utolsó két évtizedének vitathatatlanul az egyik legnagyobb gazdasági problémája az eladósodás. A világban jelenleg felhalmozott adósságállomány a piaci feltételekkel már nem visszafizethető. Az eladósodást kezdetben pénzügyi problémaként kezelték, a valóságban azonban ez csak egy tünete, felszíni megjelenése egy világméretű átrendeződési folyamatnak, egy világgazdasági korszakváltásnak, mely a fejlődő világ 90% -t súlyos válságba sodorta. Ahhoz, hogy az eladósodás nagyságrendjét, hatását elemezni tudjuk, célszerűnek látszik néhány alapfogalom tisztázása.

Eladósodással kapcsolatos alapfogalmak

Adósságállományon az állam és a belgazdasági magánvállalkozások külföldről felvett hiteleit értjük.

Bruttó adósságállomány: az összes fizetési kötelezettség.

A nettó adósságállományt úgy számíthatjuk ki, hogy a bruttó adósságállományból levonjuk mindazokat az összegeket, melyekkel más országok tartoznak. Jelentős különbségek lehetnek a bruttó és a nettó adatok között. A reális adósságteher annak függvénye, hogy a tartozó országok akarnak-e, vagy tudnak-e fizetni. Magyarország a 80-as években jelentős hiteleket vett fel más országok számára a nemzetközi tőkepiacokon, melyek akkor nem jutottak hitellehetőséghez politikai instabilitásuk (pl.: Lengyelország) illetve politikai rendszerük (Kuba, Albánia) miatt. A továbbadott hitelek ugyan csökkentik a bruttó adósságállományt, de általában nem kerülnek visszafizetésre,- azaz behajthatatlanok – a reális adóterhet tehát növelik. Eladósodási folyamatról akkor beszélünk, ha egy ország nagy mennyiségű és teljesítőképességéhez mérten is jelentős fizetési kötelezettséget halmoz fel.

Abszolút eladósodásról beszélünk, ha az összadósság növekszik, relatív eladósodási folyamat zajlik, ha az összadósság ugyan változatlan nagyságrendű, de az ország gazdasági összteljesítménye csökken. A két folyamat rendszerint együtt jár.

Az eladósodási szint mérése az adósságrátával történik. Az adósságráta számlálója a bruttó adósságállomány a nevezője pedig a nemzeti vagyon, vagy a GDP.

Az eladósodás leggyakrabban használt mérőszáma az úgynevezett adósságszolgálati ráta, mely az éves adósságszolgálatot – azaz a kamatterhek és a törlesztő részlet összegét – viszonyítja az éves exportbevételhez.

Közgazdasági szempontból fontos az adósság szerkezetének vizsgálata is. Egyrészt vizsgálhatjuk az adósságállomány szerkezetét abból a szempontból, hogy milyen valutában kell fizetniük. Az árfolyam-változások ugyanis jelentősen csökkentik, vagy növelhetik a bruttó adósságállományt. Másrészt fontos a bruttó adósságállomány lejárati idő szerinti összetétele (rövid, közép illetve hosszúlejáratú). Az    ország    gazdaságpolitikájának    szabadságfokát    határozza    meg    az adósságállomány hitelforrások szerint vizsgált összetétele.