Az idei növekedésből 44 százalékkal, 142 jármű forgalomba helyezésével ismét Bécs hasította ki magának a legnagyobb szeletet. Felső-Ausztriában 42, Alsó-Ausztriában pedig 38 járművet helyeztek üzembe – közölte hétfőn a Wien Energie közüzemi vállalat az osztrák statisztikai hivatal adataira hivatkozva. A földgáz egy kilogrammja jelenleg 90 centbe kerül a töltőállomásoknál, ráadásul a földgáz nagyobb hőértékkel rendelkezik [...]
Mérföldkövet jelentő 1984-es felfedezése óta Jeffreys több mint két évtizedet töltött az általa “meglehetősen bizarr DNS-darabkáknak” nevezett igen változékony, az emberi genomban ismétlődő kis DNS-szakaszok vizsgálatával. Megfigyelése szerint ezek a miniszatelitnek is nevezett részek különlegesen gyorsan mutálódnak. A Nature Genetics című szakfolyóiratban vasárnap megjelent tanulmányában Jeffreys és kutatócsoportja egy meghatározott génnek az emberi sokféleség fejlődésére [...]
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a Greenpeace Magyarország ennek érdekében szeretné az Országgyűlés elé vinni a környezet fenntarthatóságának ügyét. A zöldszervezet ezzel kapcsolatban kidolgozott egy “nyilatkozatot” – amelyet zöld nemzeti együttműködés nyilatkozatának neveztek el -, ezt azonban senkinek nem sikerült átadniuk a parlamentnél. A szervezet tagjai ezután elindultak a nyilatkozatot tartalmazó plakátokat szállító [...]
A bővülés hátterében az állhat, hogy a fogyasztást ösztönző program keretében a menzák olcsón tudják beszerezni a bálnahúst, ráadásul egyes bálnavadászattal foglalkozó települések is próbálják átadni a gyerekeknek ezt a hagyományos étkezési kultúrát. Japánban mintegy 29 600 állami általános és – a magyar hetedik, nyolcadik és kilencedik osztálynak megfelelő – középiskola biztosít ebédet diákjainak. Ezek [...]
Nemcsak a fűtési számla csökkent, de még munkát is tudnak adni helyi lakosoknak. A Cserehát dombvidék lankáin, a borsodi régió egyik legszegényebb területén található az a kis falu, Homrogd, ahol néhány hónappal ezelőtt nagy-nagy környezetvédelmi változtatásokat indított el az önkormányzat. Kis lépésekkel kezdődik minden nagyobb csoda, mondják és hogy példát mutassanak, több milliós beruházásra szánták [...]