Az Európai Unió közös költségvetése

Az EU költségvetése több tekintetben eltér más nemzetközi szervezetétől. Az eltérések a következők:

• Korlátozottabban tölti be az allokációs, szabályozó és újraelosztó funkciót, csekélyebb mértékben vásárol közjavakat és szolgáltatásokat.
• Átfogóbb más nemzeténél, mert az adott intézmény működésén, biztosításán túl tényleges szabályozó és újraelosztási funkciót is betölt.

Az EU költségvetése saját jövedelemforrással rendelkezik:

• összes vámbevétel,
• agrár lefölözések,
• VAT bevételek %-a,
• GDP faktor tételei,

A saját forráson alapuló finanszírozásban egyeztek meg, amikorra a vám és agrár illetékek nem fedezték a kiadásokat. Harmadik forrásként a VAT bevételek bizonyos százaléka került bevonásra. 1988-tól kerül sor az un. negyedik forrás bevezetésére, amit a GDP-hez kötnek.

A költségvetés struktúrája az idők folyamán az érdekviszonyok fejlődését követte. Az 1960-as években azokat a feltételezett piaci előnyöket kompenzálták, melyekhez a német ipar jutott Franciaországgal és Olaszországgal szemben.

A költségvetési finanszírozás két okból sem bizonyult megfelelőnek. Egyrészt a jövedelmek lassabban nőttek, mint a nemzeti termék (degresszivitás), másrészt a szegényebb országokat jobban terhelték, mint a gazdagokat (kohézió hiánya.)

A degresszió a vámbevételek és az agrárilletékek fokozatos szűküléséből következett, mely egyrészt a GATT liberalizációkkal volt összefüggésben, másrészt a mezőgazdasági önellátás növekedésére vezethető vissza. A kohézió hiányának következménye, hogy az egyes országok hozzájárulása a költségvetéshez nem mindig azonos mértékű az ország fejlettségével.

A közösségi költségvetés sajátos kritériumai:

• az externalitás elve: a költségek és a hasznok a partner országban is megjelennek,
• oszthatatlanság elve: bizonyos tevékenységek nem oszthatóak szét a tagországok között,
• kohézió elve: valamennyi polgár számára biztosítani kell a szolgáltatások, a jólét és a fejlődés minimumát,
• szubszidiaritás elve: a funkciókat a legalacsonyabb szintre kell delegálni, ha nincs előny abból, hogy azt magasabb szinten gyakorolják.
• együttes finanszírozás elve: a költségek egy részét a kedvezményezettek vállalják.

A közösségi költségvetés naptári évre készül. A kiadásokat és bevételeket 1979-től ECU-ban, 1999-től euróban kalkulálják. Az előzetes tervezetet a Bizottság készíti el, mely kötelező és nem kötelező részekre kiadásokra oszlik.
Működés során aránytalanságok a bevételi és kiadási oldalon is keletkezhetnek. A vámok és illetékek az alacsonyabb jövedelmű országokat nagyobb mértékben sújtják, és a VAT bevételek is jobban terhelik a szegényebb országokat.

A közös költségvetés reformjára több hullámban került sor.
1977-ben tették közzé az un. McDougall jelentést, mely szerint a közösségi költségvetésnek is teljesítenie kell a stabilizációs, allokációs és újraelosztó funkciót, biztosítania kell az árstabilitást, a gazdasági tevékenység növelését. Mivel 1987-re ismét finanszírozási válsággal kellett szembenézni, 1988-ban újabb reform vált szükségessé.

1988-as reform legfontosabb intézkedése az un. negyedik forrás bevezetése mellett, hogy a kiadás szerkezetét is megváltoztatta. Az un. strukturális alapok növelését határozták el, melyekre előirányzott összeget az 1988-as Delors csomag (I.) megduplázott.

Alapok: (Európai Szociális Alap, Agrárköltségvetés Orientációs Alap, Regionális Fejlesztési Alap, Halászati Alap) + kiegészült a Kohéziós Alappal, melyek együtt képviselik az újraelosztó funkciót.

A Delors (II.) csomag szerint az EU kiadásait 66,6 milliárd ECU-ról 87,5 milliárd ECU-ra kívánták növelni. Ehhez a költségvetési kiadási plafon emelésére szintén szükség volt.

1993. évi brüsszeli találkozóra Delors un. Fehér Könyvet terjesztett elő, mely abból indul ki, hogy az elmúlt 10 évben lassultak a beruházások, ezért hanyatlott a versenyképesség. Következésképpen nagy arányú beruházásokra van szükség, melyek finanszírozását a magántőkére és a piaci érdekekre hagynák. A közös költségvetésből 5 milliárd ECU-val járulnának hozzá, illetve 7 milliárd ECU-val az Európai Beruházási Bank.

1997-ben Agenda 2000. névvel terjesztett elő a Bizottság költségvetési tervet, mely az EU fejlődését vázolta fel figyelemmel a szükséges reformokra, teljesítményjavításokra. 1999. évben született ezzel kapcsolatosan kompromisszumos döntés a berlini csúcsértekezleten. Eszerint a Strukturális és Kohéziós Alapok részesedése el kell, hogy érje a költségvetés 1/3-át, tehát a GDP 0,46 %-át.

Az alapokból a jövőben 3 célt finanszíroznak:

1. elmaradott, a távoli és az alacsony népsűrűségű régiók támogatása,
2. gazdasági és társadalmi átalakulás nehézségeivel küzdő régiók támogatása,
3. oktatás, képzés, foglalkoztatás modernizálása.