Biztosítási alapfogalmak

A biztosításügy szempontjából egyes jövőbeni események bekövetkezésének lehetőségét veszélynek nevezzük. Ha az előre nem látható esemény gazdasági hátránnyal, vagyoni veszteséggel jár, akkor kárról beszélünk.

Veszélyforrások lehetnek: Természeti okok (pl. földrengés). Gazdasági okok (pl. árfolyam veszteség). Társadalmi okok (pl. bűncselekmény).

A negatív következményekkel fenyegető események bekövetkezésének esélye a kockázat.

A kockázat két fő típusa:

A kárkockázat a veszélyeztetett akaratától, döntésétől függetlenül létezik, és mindig kedvezőtlen hatású. Pl. árvíz. A spekulatív kockázatot ezzel szemben maga a kockáztató idézi elő, s a kimenetele kedvező és kedvezőtlen egyaránt lehet. Pl. üzleti kockázatok.

A kárkockázatok ellen kétféleképpen lehet védekezni: kármegelőzéssel és tartalékolással. A tartalékolás történhet természetben és pénzformában. A pénzbeni tartalékolás történhet egyénileg és intézményes formában. Az intézményes pénzbeni tartalékolás egyik formája a biztosítás. A biztosítás a kockázatfelosztás módszerén alapuló pénzalapképzés a hozzájárulást fizető (veszélyközösségi) tagok jövőbeni esetleges felmérhető és meghatározott szükségletének kielégítése céljából. A biztosítás tehát pénzalap képzését jelenti, amely a biztosítottak által befizetett biztosítási díjból tevődik össze. A biztosításnál mindenkor pontosan meg kell határozni, hogy mi a biztosítási érték és mi a biztosító által vállalandó szolgáltatás értéke, vagyis a biztosítási összeg. A fejlett biztosítási rendszerrel rendelkező országokban általában a következő módszerek tekinthetők a legelterjedtebbeknek.

Az

Bizonylati fegyelem

A bizonylati fegyelem követelménye alapján minden gazdasági eseményeről, műveletről, amely az eszközök források állományát, összetételét, bevételek, ráfordítások alakulását megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani.

Bizonylati rend

A számviteli adatfeldolgozás során felhasznált minden bizonylat, okmány és dokumentum hitelességét, pontosságát garantáló előírások összessége, amely a bizonylatok formai és tartalmi követelményeit, kiállításának, kezelésének, megőrzésének szabályait, valamint a bizonylatok mintapéldányait foglalja magában.

Bizonylattal szemben támasztott követelmények

Tartalmi követelmény: a gazdasági esemény rövid, tömör, de egyértelmű megfogalmazása. Formai követelmény:

Bizonylat megnevezése, Bizonylat sorszáma, Bizonylat kelte, Kiállító szervezet megnevezése, Kiállító aláírása.

Bizonylati elv

A bizonylat a gazdasági eseményekről készített hiteles okmány. A könyvelési munka alapszabálya szerint könyvelni csak bizonylat alapján lehet. Ez a követelmény a bizonylati elv.

Bennfentes (insider)

Egy vállalaton belül bizalmi pozíciót betöltő, így fontos, nem mindenki számára hozáférhető információkhoz hozzájutó személy.

Bemutatóra szóló értékpapír

Az ilyen típusú értékpapírban foglalt jogokat az gyakorolhatja, akinél a papír van.

Befektetési alapok

Közös befektetés céljára összeadott tőke, amelyet a befektetési alap kezelői a kockázatmegosztás elve szerint kezelnek, azaz fektetnek be többféle értékpapírba. Lehet nyílt (vagyis a befektetési jegyek folyamatos visszaváltását vállaló), illetve zárt (a kibocsátott befektetési jegyek másodpiaci eladhatóságát biztosító) alap. Mindkét fajtájú alap esetén lehet szó tőkeemelésről, azaz új befektetési jegyek kibocsátásáról.

A befektetési alapok elsősorban azok számára jöttek létre, akik nem rendelkeznek megfelelő szakértelemmel és/vagy elegendő idővel ahhoz, hogy befektetési döntéseiket önállóan hozzák meg. Nem tudják például eldönteni, hogy mely hazai vagy külföldi részvényből vásároljanak, vagy milyen állampapírt válasszanak. Ezt a feladatot vállalja át az alapkezelők szakembergárdája. Ráadásul a nemzetközi értékpapírpiacot még a hazainál is nehezebb átlátni, illetve igencsak fáradságos a külföldi vállalatokról és részvényeikről információt szerezni. A kisbefektetők azonban gyakran nem csupán a szükséges szakértelemmel nem rendelkeznek, hanem nincs olyan nagyságrendű pénzük sem, amelyet értelmesen meg lehetne osztani a különböző befektetési alternatívák között. A befektetési alapok viszont – mivel összegyűjtik a kisbefektetők megtakarításait – már elegendő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy diverzifikációval csökkentsék a befektetések kockázatát. Vagyis az alapok egyszerre sok pénzügyi eszközbe fektetnek, így eredményük kevésbé van kitéve egy-egy értékpapír hektikus mozgásának (egyedi kockázatának).

A befektetési alap tulajdonképpen nem más, mint egy jogi

Befektetési alapok nettó eszközértéke

A befektetési alapok nettó eszközérték alatt a befektetési alap vagyonának az alapot terhelő kötelezettségekkel csökkentett részét értjük. A nettó eszközértéket nem az alapkezelő állapítja meg, hanem minden befektetési alapnak rendelkeznie kell egy ún. letétkezelővel, amely valamely hitelintézet lehet. Az eladáskori és a vételkor árfolyam különbözete jelenti a befektető hasznát.

Befektetések hozama, kockázata

Minden befektetés lényege valamilyen mértékű tőke lekötése abból a célból, hogy meghatározott időtartam alatt profitot eredményezzen. A modern pénzügyi megközelítés szerint a befektetés, valamilyen jelenbeli pénz elcserélését jelenti valamilyen jövőbeli pénzre. A befektetés eredményét, a profitot a kezdeti tőkéhez viszonyítva %-os formában kifejezve, realizált hozamnak nevezzük.

A befektetés hozama: árfolyamnyereség + egyéb kifizetés r= (P1-Po)+DIV1, ahol

r: befektetés hozama P1: a tárgyidőszaki árfolyam (záróárfolyam) Po: a befektetéskori árfolyam (nyitóárfolyam) DIV1: osztalékhozam, mint egyéb kifizetés

Az árfolyamnyereség a tőkepiacon forgó befektetési formák árfolyamváltozásából eredő profit, míg egyéb kifizetés lehet kamat vagy osztalék. Minden befektető valamilyen jövőbeni hozam reményében kíván befektetni, tehát az elérendő hozammal szemben elvárásai vannak. Az így elérni kívánt hozamot elvárt hozamnak nevezzük. A jövőben esedékes mértékét biztosan nem ismerjük. Éppen ezért, ez egy valószínűségi változó, amit a befektetés tervezésekor figyelembe kell vennünk.

Ha az elvárt hozam a jövőben esedékes, és nagyságát nem ismerjük pontosan, akkor a körülötte lévő bizonytalanság kockázat. A kockázat különböző mértékű lehet attól függően, hogy a várható hozam és a tényleges hozam hogyan tér el egymástól akkor, amikor realizálni szeretnénk befektetésünkön a profitot. A hozamok eloszlását két változóval jellemezhetjük (feltételezve, hogy normális valószínűség eloszlást követnek) a szórásukkal és a

Bankszámlaszerződés

A bankszámlaszerződés úgy jön létre, hogy az ügyfél számlanyitási kérelmet terjeszt elő, amelyet a bank visszaigazol. A bankszámlaszerződésben pontosan rögzítik az adott számlatulajdonos és a számlát vezető bank számlakezeléssel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit. A bankszámlaszám megnyitásakor közli a bank az ügyféllel a számlája azonosítására szolgáló pénzforgalmi jelzőszámot (24 jegyű szám). A bankszámla feletti rendelkezési jog a vállalkozási vagyon egy formájának kezelését jelenti, ezért elvileg a vállalkozás tulajdonosa gyakorolhatja, illetve akit ő ezzel megbíz. A bankszámlaszerződés tartalmazza a számlavezetéssel kapcsolatos díjtételek nagyságát is.

1 / 3312345...102030...Utolsó »